Magyar Katolikus Lexikon > M > mélylélektan


mélylélektan: Siegmund →Freud által alapított lélektani irányzat, mely a 19/20. sz. fordulóján szokásos tudat-lélektannal szemben a lelki jelenségeket a tudattalan föltárásával elemezte (pszichoanalízis) és magyarázta. Freud szerint a tudattalan főleg álmokban, elszólásokban és neurotikus tünetekben jelentkezik, s elsősorban elfojtott élményekre utal. - A ~ első dimenziója arról vall, hogy tudatos lelki életünket tudattalan tényezők (is) befolyásolják, ez az ösztöntörekvések és motívumok „alvilága”. Ha valamit célul tűzünk, ezzel egész sor más lehetőséget kizárunk, ezek azonban továbbra is ott hatnak és esetleg elő-előtörnek, ez adja a lélek belső feszültségét. Nem tudatos lelki mechanizmusokról (pl. képzettársítás) már a klasszikus bölcselet is tudott, Arisztotelész is leírta ezeket. Freud ezek körét is bővítette: elfojtás, helyettesítés, élmény-elszigetelés, ellenkezőbe való átcsapás, kivetítés, kötődés, visszaesés alsóbb fokra, reakció-képződés, azonosulás stb., és rámutatott ezeknek közp. jelentőségére lelki egészségünket illetőleg. - A ~ második dimenziója a pszichikai lét szerkezetének föltárása. E téren már különböző isk-król beszélhetünk. Maga Freud az ösztön-én (es, id), az én (Ich, ego) és a fölöttes én (Über-Ich, super-ego) hármasságáról beszél. Jung →komplex pszichológiája a tudattalant tovább bontotta, egyéni és közös tudatalatti rétegre (archetípusok). Az egzisztencia-elemzés már nem annyira a tudattalannal, mint épp az értékek felé való szabad kitárulkozással, személyes döntéseinkkel foglalkozik, és ezek hiányára vezeti vissza a neurotikus fejlődést. A ~ itt a személy alap-döntését (option fondamentale) szolgálja. Ennek az irányzatnak alapjait Freud egyik első tanítványa, A. Adler fektette le individuálpszichológiájával. - A ~i irányzatok közös jellemzője, hogy a lelket genezisében, fejlődési sorban szemléli. Így a lélekelemzés sajátos fejlődés-karakterológiához (Wellek) vezet, mely a személyt egészként, fejlődés eredményeként kezeli. Ebből a törekvésből nőttek ki napjainkban a dinamikus személyiség-elméletek. A ~ mellett ennek további ihletői: a struktúra-elmélet, a „megértő pszichológia”, a tanulás-elmélet, az összehasonlító magatartás-kutatás, újabban az információ-elmélet és a kibernetika. A klasszikus ~ életrajzi elemekre épülő és kazuisztikus módszerét ma sokaknál tapasztalati módszerek, kutatások egészítik ki. Főleg a motiváció-kutatás és a tanulás-elmélet merített sokat a ~ eredményeiből, azonban számos problémáját a velünk született és kialakult reflexek konfliktusára, valamint a személyi érés folyamatára vezette vissza. Így a ~ lassacskán az átfogó lélektan egyik szerves alkotóeleme lett, annak egészében értelmezhető. Azokat a bölcs. előföltételeket, melyekkel maga Freud és első követői körülbástyázták, a mai kutatás túllépi, és előítélet-mentesen kíván közeledni a psziché összetett világához. Annál sajnálatosabb, hogy teol-ok sokszor az árnyalatok figyelembevétele nélkül használják föl a ~ elemeit. A ~ számos meglátása - lelki valóság és tudat, tudatos és tudattalan kettőssége - sokat segíthet olyan teol. problémák megoldásában, mint a bűn, az érzéki vágyak (concupiscentia), a legyőzhetetlen (és érzelmileg motivált) tudatlanság (ignorantia affectata); megvilágíthatja azt is, mennyiben beszélhetünk K. Rahnerrel „anonim keresztényekről”, akik ti. valamiféle velük született, de nem reflektált módon élik a hitet, és árnyaltabbá teheti a ker. →antropológiát; megvilágíthatja test-lélek-összetettségünket, lelki fejlődésünket, az önmagunkká-válás hogyanját, a személyesség mibenlétét. Cs.I.

LThK XI:181.