Magyar Katolikus Lexikon > M > Mezőség


Mezőség: magyar tájnév. - 1. Erdélyi Mezőség: az Erdélyi-medence halomvidéke, a Kis- és a Nagy-Szamos, a Sajó, a Maros és az Aranyos folyók közötti erdőtlen dombság. Erdély m-ok által legkorábban, a 10-11. sz: benépesített ter-ei közé tartozik. A kk-ban viszonylag sűrűn m-lakta vidék, az oláhok a kk. végén kezdtek nagyobb számban beköltözni a ~re, különösen akkor, amikor a 16-17. sz. háborúiban (pl. Basta rablóhadjárataiban) a m. lakosság száma megtizedelődött. E térségben kb. 300 m., oláh és (a 21. sz-ra csak nyomokban létező) szász (ném.) lakta község található. Vásárhelyei: Nagysármás, Mócs, Buza, Uzdiszentpéter, Mezőbánd. Jellegzetes magyarlakta helységei: Szamosújvár közelében Szék, mely sóbányái révén a 13-18. sz: kiváltságolt mezőváros volt; a Sajó mentén az egykori Beszterce vidéki szász falvak szomszédságában Zselyk és Sajómagyarós. Külön egységet alkot Szászrégentől É-ra a Felső-Maros mente 6 m. faluja is. A 21. sz-ra ~ m. lakossága szigetszerűen, oláh falvak között él. Népi kultúrájuk Erdély legrégibb m. paraszti műveltsége, kölcsönhatásban a cigány, oláh és szász falvakkal. A ~i m-okkal csak a 20. sz. 2. harmada óta foglalkozik a m. néprajztud., zenéjüket és táncaikat a hazai táncházak tették ismertté. - 2. Bihari Mezőség: a Sebes- és Fekete-Körös közé eső sík- és dombvidék tájneve. Ny-ról a Sárrét határolja. Síkvidéki részét a kk-ban Kis- és Nagykeresérnek hívták, D-i része az Erdőháthoz tartozik. A ~et a magyarság a honfoglalás idején megszállta. A kk-ban síksági része viszonylag sűrűn lakott vidék. Nevezetes m. helysége Nagyszalonta, Bocskai István erdélyi fejed. (ur. 1604-06) által kiváltságolt hajdúváros, amelyet a 18. sz: megfosztottak előjogaitól. Az oláhság a kk. végén jelent meg, a 16-17. sz: háborúiban, főleg Várad eleste (1660) után a m. lakosság nagy hányada elpusztult v. elmenekült. A 21. sz: a m-ok kisebbségben lakják. - 3. Borsodi Mezőség: a Bükk hegység előtere, a Tisza, Sajó folyók és az Eger-patak határolta, alföldi jellegű táj, Borsod m. természetföldrajzilag jól elkülönülő egysége. A honfoglalás óta folyamatosan m. lakosság népesítette be. Mezővárosi lakossága pusztabérletekkel foglalkozott, árutermelő parasztgazdaságaiban a nagyállattartás volt a meghatározó. Több településében a 20. sz. közepéig megmaradt a szálláskertes településforma. A 18. sz. elejétől földesúri ellenőrzés alá kerülve fejlődése lelassult, nem alakult ki tanyás gazdálkodás, a tagosítás későn következett be. Lakossága a reformáció idején a ref. egyh-hoz csatlakozott, a 18. sz. óta - részben szervezetten - kat-ok is betelepedtek, uradalmi cselédként v. egyéb foglalkoztatottként. R.k. lakóinak vsz. kk. gyökerű csoportja a Mezőkövesden, Szentistvánon és Tardon élő →matyók. Települései közül ismertebbek: Mezőcsát, Mezőkeresztes, Gelej. - 4. Szereti-Mezőség, Szerettere: a Szeret és az Aranyos-Beszterce folyók összefolyásának vidéke, a moldvai Bákó környéke, amelyen kb. 30 csángók lakta falu települt. 88

Kádár I-VII. - Földr. Közlem. (1915:257. Győrffy István: D-Bihar népesedési és nemzetiségi viszonyai negyedfélszáz év óta) - Szendrey Zsigmond-Kodály Zoltán: Nagyszalontai gyűjtés. Bp., 1924. - Makkai László: Szolnok-Doboka m. pusztulása a XVII. sz. elején. Kolozsvár, 1942. - Lajtha László: Széki gyűjtés. Bp., 1954. -: Szépkenyerűszentmártoni gyűjtés. Uo., 1954. - Művelődés (1957:2. sz. Kós Károly: M. néprajzi tájak hazánk ter-én) - Kósa-Filep 1975:145. - Földr. kislex. 1976:277.