🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > M > Magyarország vallási megoszlása
következő 🡲

Magyarország vallási megoszlása: a lakosság vallási összetétele statisztikailag 1804 óta vizsgálható. – A római katolikusok aránya az 1804: meghaladta a 60 %-ot. A későbbi évtizedekben 50 % körül volt, majd a Trianon után emelkedett a színmagyar lakosság körében ismét 60 % fölé. – A reformátusok 13-14 % körül részesedtek, arányuk a Felvidék és Erdély elcsatolásával 20 % fölé nőtt. – Az evangélikusok nem érték el sohasem a 10 %-ot, sőt arányuk a szlovák nemzetiség elválásával jelentősen csökkent. – A görög katolikusok 1920 előtt a népesség 10 %-át tették ki, de ez az arány az új határok megvonásával, Kárpátalja elcsatolásával 2 %-ra esett vissza. – A görög keleti lakosság nagy számban élt Horvátországban, de a szűkebb országterülten is elérte a 15 %-ot. A trianoni határok megvonásával 0,5 % sem maradt Magyarországon, amihez az elvándorlás is hozzájárult. – A zsidók aránya a 18. sz. elejétől lassan, fokozatosan emelkedett, a második világháború előtt 5 % körül volt. –A II. vh. utáni népszámlálások már nem rögzitették a felekezeti adatokat. Dó. K.

1. Az 1804. évi nem nemesi összeírás

(egész magyar birodalom)

Római és görög katolikus 4.647.832 62,57%
Evangélikus 624.776 0,41%
Református 1.002.490 13,49%
Görögkeleti 1.116.130 15,03%
Ismeretlen 36.868 0,50%
ÖSSZESEN 7.428.104 loo %

2. Az 1825. évi adatok

(egész magyar birodalom)

Római katolikus 4.573.731 52,39%
Görög és örmény katolikus 626.300 7,17%
Evangélikus 817.003 9,37%
Református 1.308.264 14,98%
Görögkeleti 1.239.220 14,19%
Izraelita 165.777 1,90%
ÖSSZESEN 8.730.295 100%

3. Az 1840. évi adatok

(egész·magyar birodalom)

Római katolikus 6.130.180 47,59%
Görög katolikus · 1.322.344 10,27%
Evangélikus 1.006.210 7,81%
Református 1.846.844 14,34%
Görögkeleti 2.283.505 17,73%
Unitárius 47.200 0,37%
Zsidó 244.035 1,89%
ÖSSZESEN 12.880.406 100%

4. Az 1850. évi népszámlálás

(egész magyar birodalom)

Római katolikus 6.259.898 47,46%
Görög katolikus 1.365.000 10,35%
Evangélikus 1.008.030 7,64%
Református 1.784.705 13,53%
Görögkeleti 2.359.117 17,88%
Unitárius 46.278 0,35%
izraelita 368.525 2,79_ %
ÖSSZESEN 13.191.553 100%

5. Az 1857. évi népszámlálás

(egész magyar birodalom)

Római katolikus 6.535.704 47,46%
Görög katolikus 1.301.084 10,10%
Örmény katolikus 5.991 0,40%
Evangélikus 1.008.540 7,38%
Református 1.828.043 13,38%
Görögkeleti 2.446.668 17,90 %
Unitárius 49.039 0,36 %
Zsidó 412.702 3,02%
Ismeretlen 97 0,00 %
ÖSSZESEN 13.667.860 100 %

6. Az 1869/70. évi népszámlálás

(a magyar korona országai együtt)

Római katolikus 7.502.000 48,65%
Görög katolikus 1.587.585 10,30%
Örmény katolikus 5.104 0,03%
Evangélikus 1.109.154 7,19%
Református 2.024.332 13,14%
Görögkeleti 2.579.048 16,73%
Örmény keleti 605 0,00%
Unitárius 54.438 0,36%
Zsidó 552.133 3,50%
Egyéb 2.920 0,02 %
ÖSSZESEN 15.417.327 100%

7. Az 1869/1870. évi népszámlálás

(Magyarország és Erdély)

Római katolikus 6.215.251 45,77%
Görög katolikus 1.583.043 11,66%
Evangélikus 1.096.184 8,07%
Református 2.017.391 14,86%
Görögkeleti 2.067.770 15,23%
Unitárius 54.345 0,40%
Izraelita 542.257 3,99%
Egyéb 2.880 0,02 %
ÖSSZESEN 13.579.129 100%

8. Az 1881. évi népszámlálás

(a magyar korona országai)

Római katolikus 7.849.692 50,18%
Görög katolikus 1.497.268 9,57%
Örmény katolikus 3.223 0,02%
Evangélikus 1.122.849 7,18%
Református 2.031.803 12,99%
Görögkeleti 2.434.890 15,56%
Unitárius 55.792 0,37%
Izraelita 638.314 4,08%
Egyéb 8.271 0,05%
ÖSSZESEN 15.642.102 100%

9. Az 1881. évi népszámlálás

(Magyarország és Erdély)

Római katolikus 6.482.595 47,22 %
Görög katolikus 1.486.598 10,83 %
Örmény katolikus 3.221 0,02 %
Evangélikus 1.107.515 8,07 %
Református 2.023.257 14,74 %
Görögkeleti 1.937.105 14,11 %
Unitárius 55.787 0,40 %
Izraelita 624.737 4,55 %
Egyéb 7.807 0,06 %
ÖSSZESEN 13.728.622 100 %

10. Az 1890. évi népszámlálás

(a magyar korona országai)

Római katolikus 8.820.770 50,84 %
Görög katolikus 1.667.980 9,61 %
Örmény katolikus 2.702 0,02 %
Evangélikus 1.204.040 6,94 %
Református 2.225.126 12,83 %
Görögkeleti 2.632.332 15,17 %
Unitárius 61.645 0,35 %
Izraelita 725.222 4,18 %
Egyéb 9.581 0,06 %
ÖSSZESEN 17.349.398 100 %

11. Az 1890. évi népszámlálás

(Magyarország és Erdély)

Római katolikus 7.267.695 47, 93 %
Görög katolikus 1.658.308 10, 94 %
Evangélikus 1.180.714 7,79 %
Református 2.212.761 14, 59 %
Görögkeleti 2.064.889 13, 61 %
Unitárius 61.616 0,41 %
Izraelita 707.961 4,67 %
Egyéb 9.042 0,06 %
ÖSSZESEN 15.162.986 100 %

12. Az 1900. évi népszámlálás

(a magyar korona országai)

Római katolikus 9.919.913 51, 52 %
Görög katolikus 1.854.143 9,63 %
Evangél·ikus 1.288.942 6,69 %
Református 2.441.142 12, 68 %
Görögkeleti 2.815.713 14,62 %
Unitárius 68.568 0,36 %
Izraelita 851.378 4,43 %
Egyéb 14.760 0,07 %
ÖSSZESEN 19.254.559 100 %

13. Az 1900. évi népszámlálás

(Magyarország és Erdély)

Római katolikus 8.198.497 48, 69 %
Görög katolikus 1 841 272 10, 93 %
Evangélikus 1 258060 7,48 %
Református 2427232 14,41 %
Görögkeleti 2199195 13,06 %
Unitárius 68 551 0,41 %
Izraelita 831 162 4,94 %
Egyéb 13 486 0,08 %
ÖSSZESEN 16.838.255 100 %

14. Az 1910. évi népszámlálás

(a magyar korona országai)

Római katolikus 10.888.338 52,13%
Görög katolikus 2.025.425 9,70 %
Evangélikus 1.340.143 6,42%
Református 2.621.501 12,55%
Görögkeleti 2.986.874 14,30%
Unitárius 74.296 0,36%
Izraelita 932.458 4,46%
Egyéb 17.452 0,08 %
ÖSSZESEN 20.086.487 100 %

15. Az 1910. évi népszámlálás

(Magyarország és Erdély)

Római katolikus 9.010.305 49,33%
Görög katolikus 2.007.916 10,99%
Evangélikus 1.306.384 7,15%
Református 2.603.381 14,25%
Görögkeleti 2.333.979 12,78%
Unitárius 74.275 0,42%
Izraelita 911.227 4,99%
Egyéb 17.066 0,09 %
ÖSSZESEN 18 264.533 100%

16. Az 1920. évi népszámlálás

Római katolikus 5.105.375 63,90%
Görög katolikus 175.655 2,20%
Evangélikus 497.126 6,22%
Református 1.671.052 20,91%
Görögkeleti 50.918 0,64%
Izraelita 473.355 5,92%
Egyéb 16 721 0,21 %
ÖSSZESEN 7.990.202 100%

17. Az 1930. évi népszámlálás

Római katolikus 5.634.103 64,85%
Görög katolikus 201.093 2,31%
Evangélikus 534.065 6,14%
Református 1.813.162 20,87%
Görögkeleti 39.839 0,46%
Unitárius 6.266 0,07%
Baptista 4.715 0,05%
Izraelita 444.567 5,12%
Egyéb 10 509 0,13 5
ÖSSZESEN 8.688.319 100%

18. Az 1941. évi népszámlálás

Római katolikus 6.122.583 65,69%
Görög katolikus 233.672 2,52%
Evangélikus 557.647 5,98%
Református 1.934.892 20,76%
Görögkeleti 38.321 0,41%
Unitárius 8.465 0,09%
Baptista 17.917 0,19_
Izraelita 400.980 4,30_
Egyéb 5.515 0,06 %
ÖSSZESEN 9.319.992 100 %