🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > M > Magyar Kurír
következő 🡲

Magyar Kurír, Bp., 1910-: 1. a legrégibb európai katolikus hírügynökség, 1914-89: részvénytársaság. - 2. magyar katolikus sajtótermék, félhivatalos egyházi lap. →Malcsiner Emil magánvállalkozásaként indult. Néhány munkatársával sokszorosított, kőnyomatos lapokon juttatta el a kat. egyh. híreket a bpi lapok szerkesztőségeibe. A kor technikai színvonalának megfelelően vette és adta tovább az egyh. híreket sokáig csak szerkesztőségek és egyh. intézmények számára. Előfizetési díjakból és a ppi kar támogatásából tartották fenn. A ~ tekintélyét növelte, hogy az egyh. hivatalos közleményeit általa hozta nyilvánosságra. Innen a „félhivatalos” jelző, mely azt jelenti, hogy nem minden közleménye tekinthető hivatalos egyh. közleménynek, de lapjain jelennek meg azok is. - Mindszenty József bíb., hgprím. sok közleménye 1945-48: a ~ban jelent meg, így a ~ kordokumentummá vált. - A bíb. letartóztatása után mindinkább vallási krónika jellege lett, egyh. események közlésére korlátozódott. A komm. rendszer egyhpol. meggondolásból ragaszkodott megjelenéséhez, de az állami információs monopólium lehetetlenné tette valódi hírügynökségi munkáját. E helyzetből bizonyos fokig a II. Vatikáni Zsinat idején, 1961-65: tudott kilépni, ha nem is közvetlen tudósításokkal, de →Waygand József összefoglaló tájékoztatásaival. - Az 1970-es években (a szoc. országok között egyedül nálunk) az →Állami Egyházügyi Hivatal engedélyezte, hogy a ~ a külföldi kat. hírügynökségek és lapok anyagán kívül a Vatikáni Rádió magyar adásainak híranyagából is közöljön. Az érdeklődés és a terjedelem megnőtt: napi 1-10 oldal stencilezve sokszorosított anyag jutott el hetente postán az előfizetőkhöz. De a ~ továbbra sem volt igazi hírügynökség, csak másodközlések jelenhettek meg, a pol. rendszerből következő „öncenzúrával” szerkesztve. - Goják János főszerkesztősége (1980-90) alatt a „puhuló” diktatúra és bizonyos technikai fejlesztés körülményei között további lehetőség nyílt a világegyház életének bemutatására. 1986. I. 1-: ang., ném. és fr. nyelven is megj. - Főszerk. Malcsiner Emil, 1941: →Jámbor Dezső, 1971: Márkus László, az Új Ember addigi munkatársa, 1980: Goják János, 1990: Rosdy Pál, 1991: Kis Szemán Róbert, majd Szántó Tamás, 1994: Neumayer Katalin. Fel. kiadó: 1916. VI: Malcsiner Emil, 1920. X. 2: Baranyay Lajos, 1921. XI. 10: Malcsiner Emil, 1942. I. 27: Jámbor Dezső, 1945?: →Szántay István AC főtitkár, 1984: →Magyar Ferenc, 1989: →Lukács László Piar, majd Veres András pp., a ppi konf. titkára. Rosdy Pál

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.