Második Törvénykönyv, MTörv, Deuteronomium, D: protokanonikus ószövetségi könyv, a →Pentateuchus 5. könyve. A protestáns kánonban Mózes ötödik könyve. - I. Elnevezése. A héb. kánonban az első szóról Debarim ('szavak'), a LXX: a 17,18 alapján Deuteronomium, 'második törvény'. A Vg és a nemzeti ford-ok ezt vették át. - II. Keletkezése. Minthogy csaknem az egész ~ Mózes beszédeiből áll, a zsidóság is, a kerség is évsz-okon át Mózest tekintette szerzőjének. De már elég korán észrevették, hogy ez esetben Mózesnek a saját halálát is meg kellett volna írnia. Ezt nem tekintve is, az irod-kritika végleg szakított azzal a föltevéssel, hogy Mózes a ~ szerzője. Ugyanakkor fölmerült a gondolat, hogy azt a törvénykv-et, amelyet a jeruzsálemi tp. javítási munkálatai közben találtak (2Kir 22,8), s amely Jozija reformjaihoz indítékul szolgált, a papok nem sokkal azelőtt helyezték oda abban a reményben, hogy elismerik régi és irányt szabó kv-nek, és elérik vele, hogy kultikus szempontból Jeruzsálem legyen a közp. (MTörv 12); ez lett a ~ magva (5-28). Azt, hogy a ~nek a Tp-ban talált törv-kv. a magva, ma mindenki elismeri, de azt, hogy ez a mag „kegyes csalás” (pia fraus) szülötte, már nem tételezik föl. Ezt a föltevést már az is valószínűtlenné teszi, hogy a papok a 2Kir 23,9 szerint ellene voltak a MTörv 18,6 megvalósításának. Természetesen sem a törv-eket, sem a beszédeket (5-28) nem kell úgy tekinteni, mint amelyek egységet alkotnak. Arra kell inkább gondolni, hogy a ~ nem egyszerre jött létre, hanem úgy, hogy az idők folyamán egyre bővült. Minthogy Moáb síkságán kívül csak az Ebal és a Gerizim hegye szerepel benne (11,29; 27,4.12) számottevő földr. névként, föltehető, hogy az orsz. É-i részén keletkezett. Stílusa egyezik az É-i részen dívó elohista-próf. stílussal. Mindent egybevéve: nem lehetetlen, hogy az Illés és Elizeus próf. köré csoportosult leviták és próf-k írták, akik így akarták a kultusz tisztaságát megóvni. Ami az időrendet illeti, a ~ az →Elohista, valamint Illés és Elizeus utáni időből származhat, mert stílusa sokkal pregnánsabb, és különféle állandó fordulatok is sűrűbben fordulnak benne elő. Keletkezési ideje a 8. sz-ra tehető. Az említett körök Mózes híveinek, sőt mintegy megbízottjainak tekintették magukat, így amit Mózes rendelt, azt a maguk korában tisztán és maradéktalanul meg akarták tartani. Ezért érezték jogosnak, hogy Mózes szájába adják szavaikat, maguk pedig meghúzódtak tekintélye mögött. A ~ magvát megelőzi Mózes egy beszéde, amelyben szó esik a nép megszervezéséről (1,9-18), a pusztai vándorlásról (1,19-2,16), a Jordánon túli országrész elfoglalásáról (2,17-3,29). Ez vsz. arra szolgált, hogy biztosítsa a ~ helyét a deuteronomikus jellegű tört. kv-ek között. Egyébként az utolsó fejezetek is a ~ nyomán és szellemében íródtak (deuteronomikusak), mindamellett a papi hagyományból is őriznek elemeket. Ezért áll a ~ mai helyén, s szerepel úgy, mint Mózes 5 kv-e közül az utolsó. - III. Tartalma. Megtérést sürgető, szónoki stílusa folytán nagymértékben eltér Mózes 5 kv-e többi részétől. Néhány bevezető és magyarázó részletet (1,1-5; 4,41-49; 10,6-9; 27,1.9.11) nem tekintve az egész ~ Mózes beszédeiből áll, amelyek az utolsó f-ben a hatalomnak Józsuéra ruházásával és Mózes halálával zárulnak. A kv-ben közp. helyet foglalnak el a törv-ek (12-26). Előttük (5-11) különféle beszédek arra hívják fel Izr. figyelmét, hogy Kánaánban csak Jahvéhoz ragaszkodjanak; ennek az istenszeretetnek a megfogalmazása a Tízparancs (6,4). A törv-ekhez csatlakozik a szövetségkötés (26,16-19), a szövetség föltételeinek írásba foglalása (27,1-8), az áldás és az átok meghirdetése, a hűség jutalma- ill. a hűtlenség büntetéseképpen (27,11-26; 28). A bevezető részek is hasonló kérő-figyelmeztető-buzdító stílusban vannak megfogalmazva. Ugyanígy a törv-ek sem tisztán jogilag megfogalmazott szabályok és előírások; inkább magyaráznak, meggyőzni, megnyerni akarnak bizonyos kifejezések ismétlése és a ~re jellemző gondolatmenet révén, amelyek a ~nek oly sajátos és egyedülálló színt adnak. - Lehetséges, hogy a kv. fölépítése (beszédek, törv-ek, áldás és átok) összefügg az ünnep megülésének menetével, hiszen a cél ugyanaz: Izr-t elvezetni az Istennel kötött szövetség új, tudatos vállalására. Ma általában az a nézet, hogy a szövetségkötés gondolata a régi K-en szokásos vazallusi szerződésekre vezethető vissza. Ezeknek a szerződéseknek a bevezetésében a nagy kir-ok a vazallusok elé tárták, hogy mi mindent tettek értük, mennyi hálával tartoznak nekik, amiért remélik, sőt el is várják, hogy odaadóan és hűségesen megtartják, amiket előírnak nekik. A szerződést, amely áldással és átokkal zárul, írásba foglalják. A vazallusok bizonyos időközönként kötelesek a kir. elé járulni (vö. 16,16-17), s a szerződést is rendszeresen föl kell a nép előtt olvasni (vö. 31,10-13). Ha ez az összefüggés valószínűsíthető is, kérdés, hogy a szövetség gondolatának magyarázatakor mennyire szabad rá építeni. - III. Teológiája. Hogy fejtegetéseiknek súlyt adjanak, a levita körökből való szerzők újra Mózes elé vezetik a népet, mégpedig épp akkor, amikor elérkezik az idő, hogy az Ígéret földjére bevonuljanak. Ez nem merőben irod. forma, hanem mindennapos tapasztalat, megtapasztalható valóság: az orsz-ot nem birtokolják biztosan, az magától értetődő módon ajándék, amelyet Jahve minden nemzedéknek újra megad ill. felkínál, s amelyre a mózesi törv. hűséges megtartásával rá kell szolgálniuk. Az odaadó hűség Jahve iránt és az orsz. birtoklása elválaszthatatlanul összefügg egymással, szinte ez a fő gondolata a ~nek. Jahve mindig újra meg újra („ma”) vár Izr. válaszára (5,1; 6,1-6; 8,1.11; 9,3; 10,13; 11,8.26; 26,16-18; 29,9-14; 30,15.19). Izr. veszedelemben forgott, félő volt, hogy a kánaáni istenekhez pártol; ezt akarja a ~ megakadályozni. Ennek jegyében kidomborítja, hogy milyen szerep jutott Izr-nek kiválasztása révén a népek között (4,37; 7,8; 9,5; 10,15; 23,6). Jahve elhalmozta jóságával Izr-t (1,31; 2,7; 4,7.32-34.37; 6,10; 8,7-10.14-16; 10,22; 11,3-7), úgyhogy csak Jahve lehet Izr. Istene (4,15-20; 4,35.39; 6,4; 10,17-19). A kiválasztottságból következik az is, hogy Izr-nek el kell különülnie a többi népektől, bálványaikat és szentélyeiket pedig el kell pusztítania (4,25; 6,14-19; 7,1-5.25; 12,2-4.29-31; 13; 18,9-20; 20,16-18; 29,17.24). Mindamellett: ha az adott helyzetben esetleg szükségszerű volt is ez az elkülönülés, teol. szempontból az elkülönülésre való törekvés a ~ gyenge pontjai közé tartozik. A kultikus egység biztosítására a ~ előírja, hogy csak egy szentély legyen, az összes többit szüntessék meg; ez a követelmény a törv-t tárgyaló rész élén kapott helyet (12), minden egyéb előírás ehhez igazodik (12,15-18; 14,22-26; 15,20; 16,1-18; 17,8; 18,6). De nem derül ki a ~ből világosan, melyik legyen ez az egy szentély. Később Jeruzsálemre vonatkoztatták a ~nek ezt az előírását. Végül, a ~ kiemeli a törv. abszolút érvényét: sem elvenni belőle, sem hozzátenni nem szabad semmit. Ebből arra lehet következtetni, hogy a ~ nagy hatással lehetett a fogságból hazatért zsidókra (az egyetlen, közp. szentély fölépítése és a törv-nek - mint kv-nek is - a sértetlensége!), ezért jogosan nevezik a ~et az ÓSz „szívének”. **

BL:1170. - Rózsa I:227.