Magyar Katolikus Lexikon > M > Mária Szent Nevének ünnepe


Mária Szent Nevének ünnepe (lat. festum nominis Beatae Mariae Virginis), szept. 12.: a →Boldogságos Szűz Mária nevenapja a liturgikus naptárban. - →Mária nevét különböző napokon a 11. sz-tól ünnepelték. ~t az egész Egyh. számára (B.) XI. Ince p. (ur. 1676-89) rendelte el a török felett Bécsnél 1683. IX. 12: aratott győzelem emlékére (hasonlóan a →nándorfehárvári győzelem v. az 1456: elrendelt →Urunk színeváltozása hálaünnephez). Napja ekkor a →Kisboldogasszony nyolcadába eső vasárnap lett. (Szt) X. Pius p. (ur. 1904-14) az ünnepet áthelyezte a győzelem napjára (IX. 12). - Mo-on. A Bécsnél aratott győzelmet 1686: követte hazánk felszabadítása is, melyet szintén Mária közbenjárásnak tulajdonítottak (→Mária eljegyzése). - A kultuszt Közép-Eu-ban főleg a passaui Mariahilf (→Mindenkor Segítő Szűz Mária) tisztelete ihlette. Bécs ostroma alatt I. Lipót cs. (ur. 1657-1705) és udvara Passauba menekült, és a kapuc. ktor e kegyképe előtt könyörgött a szabadulásért. A győzelem után a kegykép tiszt-e hozzájárult ~nek gyors terjedéséhez. A 18. sz: hazánkba települő ném-ek, de a magyar kamarai telepítések is szívesen választották az új tp-ok, kpnák tit-ául Mária nevét, s ált. a Mariahilf-kegykép másolatát, művészi átköltéseit helyezték oltárukra. - Mezőfalva (korábban Hercegfalva) ném. eredetű faluban még az 1910-20-as években is az ünnepre 5 legényt és 5 lányt jelöltek ki, akik kiváltak jámborságukkal, tisztes viselkedésükkel, egyúttal magyar nyelvkészségükkel. Ezek az ünnepen meggyóntak, megáldoztak, s du. a tp. ünnepség keretében a pap valamennyit olvasóval ajándékozta meg; 2 legénynek és 2 lánynak beszéd keretében még külön gyűrűt, pénzösszeget, ill. fátyolt, menyasszonyi koszorút nyújtott át. - Kunsziget öregjei szerint ha ezen a napon szép az idő, akkor a vénasszonyok nyara hosszú és derűs lesz. - ~ a Kisasszony közelsége miatt nem teremtett számottevő hagyományt. Annál jelentősebb patrocíniumképző és ikgr. befolyása: esztergomi egyhm.: Buda (Kútvölgy, 1753, építette és fölajánlotta Sigl Márton építőmester), Csáb, Fajkürt, Felsődiós, Felsőzsember, Kóspallag, Kürt, Nagylévárd (1733), Pest (Kőbánya, pestisfogadalom, 1739), Vágsellye (1832), Visegrád (18. sz.), Zsigárd; rozsnyói egyhm.: Csoltó (1848), Divényhuta, Gömörsid (1897), Ráhó (1769); győri egyhm.: Ács (1844), Bőnyrétalap (1887), Csepreg (1815), Feketeerdő (1864), Felsőgalla (1784), Győrasszonyfa (1793), Keresztény, Németzsidány (1882), Nyujtál, Pinnye (1852), Tát, Töltéstava; veszprémi egyhm.: Adásztevel, Belezna, Béndekpuszta, Botfa, Csehbánya, Csetény, Felsőiszkáz, Hedrehely, Hegymagas, Ihászipuszta, Jásd, Kacorlak, Kaposmérő, Kaposszerdahely, Kéthely, Lesenceistvánd, Lovas, Nemeshany, Pápateszér, Patosfa, Porrogszentmihály, Somogysimonyi, Somogyudvarhely, Sörnyepuszta, Szabás, Szigliget, Taliándörögd, Tótvázsony, Vonyarcvashegy, Zalaszabar, Zimány; pécsi egyhm.: Almáskeresztúr (1898), Bár (1832), Baranyajenő (1820), Bátaszék (1766), Daróczyhalma (1872), Godisa, Karácodfa (1898), Lőcs (1722), Magyarsarlós (1793), Nagynyárád (1757), Pereked (1889), Somberek (1782), Szalatnak (1805), Turbék (1687?); székesfehérvári egyhm.: Adony, Baracs (1862), Bodajk (1697), Budafok (Péter-Pál kpna, 1762), Csepel, Csősz, Diósd (1896); Margitliget, Mór (1739, Mária Terézia ajándéka), Perbál, Rácalmás, Solymár (1777), Szolgaegyháza (ma Szabadegyháza, 1938), Torbágy (1740), Törökbálint (1714, fogadalomból), Vajta (kastélyában), Vál (az erdőben), Zichyújfalu (kastélyban); egri egyhm.: Bánháza (1796), Csány (1887), Diósgyőr (1752), Hevesvezekény (1796), Jászapáti (1739), Jászberény (1840, sztkút), Kisújszállás (1899), Mezőnyárád (1728), Nagycsécs (1765), Nyékládháza (1863), Poroszló (1796), Sajóvámos (1887), Szendrőlád (1875), Tiszalök (1887); kassai egyhm.: Alsóvirányos (1768), Füzessér (1834), Golop (1885), Kishuta (1933), Kisújlak (1815), Lubotény (1905), Magas (1862), Onga (1934), Peticse (1758), Regeteruszka (1750), Tapolyizsép (1768), Tornyosnémeti (1890), Tölgyed (1863), Turcóc (1770), Turina (1863), Varjúfalva (1906), Velejte; szatmári egyhm.: Bező (1850), Márokpapi (1884); váci egyhm.: Alsódabas (1884), Dunaharaszti (1772, elenyészett), Feketehegy (1938), Páhi (1914), Pusztacsév, Rákóczifalva (1893), Sándorfalva (1882); kalocsai egyhm.: Csávoly (1874), Kerény, Ószivác (1868), Őrszállás (1815), Sajkáslak (1913), Szabadka (1892, kpna), Szilberek (1818), Újvidék (1733); csanádi egyhm.: Alsóelemér (1867), Alsósimánd (1811), Buziás (1873), Dóc (1837), Garabos (1780), Magyarbánhegyes (1896), Nadrág (1851), Nagygáj (1856), Nagyzsám (1836), Németbencsek (1833), Óbéb (1833), Perjámos (1831), Szeged (1721, elenyészett), Temesvár, Teregova (1847), Újarad (1823); váradi egyhm.: Csatár (1809), Kraszna (1858), Mezőberény (1886), Sólyomkő (1840), Újkígyós (1858); erdélyi egyhm.: Csókfalva, Marosjára, Szentágota, Torja. **

Bálint II:272.