Magyar Katolikus Lexikon > M > Máramaros


Máramaros: az Északkeleti-Kárpátok tájegysége, a középkortól közigazgatási terület. - A Tisza felső völgye kettéosztja: É-i, nagyobbik részét a 14. sz. óta betelepült ruszinok (rutének, rusznyákok), a D-it többségben oláhok lakják. A honfoglalás óta Mo. része, 1920: a →trianoni béke É-i részét Csehszl-nak (→Kárpátalja), a D-it Romániának ajándékozta. - 1939. III. 16-18: a honvédség bevonulásával a kárpátaljai része, 1940. VIII: a II. →bécsi döntéssel a D-i, Ro-nak adott része is visszakerült Mo-hoz. 1944. X/XI: a szovjet megszállás után É-i részét a SZU bekebelezte, az Ukrán Szovjet Szoc. Közt. Kárpátontúli Területe, 1991. VIII. 24: a függetlenné lett Ukrajna kárpátaljai megyéje. - D-i részét 1945. I. 20: a m. fegyverszüneti egyezmény ismét Ro-nak adta, melynek →Máramaros megyéje. - Magyar lakossága az évszázadok óta É-ról, K-ről és D-ről tartó betelepülések miatt a Tisza-völgy vidékére zsugorodott. Települései 2002: az egykori szabadalmas koronavárosok, Máramarossziget, Hosszúmező, Aknaszlatina, Visk, Técső, Huszt stb. Kevéssé kutatott m. népi kultúrája. 88

Szilágyi István: Máramaros vm. egyetemes leírása. Bp., 1876. - Siegmeth Károly: Máramarosszigeti útivázlatok. Igló, 1885. - Papp József: Adalékok Máramaros tört-éhez. Máramarossziget, 1909. - Sztripszky Hiador: Halottasházi játékok. Uo., 1910. - Losvay Lajos: A megszállás. Uo., 1915. - Bélay Vilmos: Mármaros vm. társadalma és nemzetiségei. Bp., 1943. - Kósa-Filep 1975:139.