Magyar Katolikus Lexikon > L > liturgikus nyelv


liturgikus nyelv: a katolikus Egyház liturgiájában hivatalosan elfogadott nyelv. - Az apostolok idejében a nép nyelve: Jeruzsálemben arám, másutt gör. és lat. Ny-on eleinte a gör., a 3-9. sz: csak a latin nyelvet használták. A 9. sz: Szt Cirill és Metód honosította meg a szláv ~et. K-en a népnyelv használata megmaradt, s amikor a különféle szakadásokból és eretnekségekből unióra léptek Rómával, továbbra is használhatták saját ~üket. 1963-ig elfogadott ~ volt a latinon és gör-ön kívül a megfelelő szert-okban az arab, etióp, káld, kopt, magyar (gör. kat-oknál), ószláv, örmény, román, szír. A II. Vatikáni Zsinat után fokozatosan minden nemzeti nyelv ~ lett. 1979: a 342 élő nyelv és dialektus mellé a róm. szert-ban ~ként fölvették az eszperantót is. Az élő nyelvek változásai a ~et is érintik. A ~re is vonatkozó követelmény, hogy tükröznie kell az istentisztelet szent jellegét (ne legyen vulgáris), hallás után könnyen követhető, tehát egyszerű legyen (áttekinthető mondatok, idegen szavak, bonyolult fordulatok kerülése). - A 20. sz. elején a ~ engedélyeztetése egy-egy szert. identitásához tartozott (→hajdúdorogi mozgalom, →hajdúdorogi görögkatolikus püspökség). A sz. folyamán a nemzeti kisebbségek létének egyik összetevője lett a ~ kérdése (pl. a →csángóknál).  2001: a Szentszék lit. szövegek fordításával kapcsolatos rendelkezésében egyelőre még a többségi nemzet egyh. elöljárói dönthetik el, hogy a kisebbség nyelve lehet-e ~. M.F.

Kühár-Radó 1933:244. - LThK 1993. VI:988.