Magyar Katolikus Lexikon > L > legfőbb jó


legfőbb jó (lat. summum bonum): 1. A fil-ban. a) Arisztotelész szerint az egymás alá és fölé rendelt célok során szükségképpen eljutunk ahhoz a célhoz, mely önmagáért van: ez a ~, melynek birtoklása a →boldogság. Az ember végcélja (boldogság) ugyanis nem lehet pusztán az élettevékenység, mely a növényekkel közös, sem az érzéki élet, mellyel az állatok is rendelkeznek, hanem csakis valami sajátosan emberi, az értelmes természetnek megfelelő tevékenység. A forma kifejlődésre törekvő principium, így az ember célja sajátos lényegének, értelmes természetének minél tökéletesebb megvalósulása. A boldogság teljességéhez ugyan kívánatosak a külső javak is (jóbarátok, jó származás, családi boldogság), de az erkölcsiség nem függ e külső feltételektől: az erényes ember sohasem lehet boldogtalan. - Az erényre való hajlam velünk született, de kifejlesztéséhez nevelés, szoktatás szükséges. A jellem kialakításának előfeltétele a jó állandó, következetes gyakorlása (ethosz). E gyakorlás nem más, mint a jó egyre magasabb fokozatainak birtoklásáért tett erőfeszítés, a ~ letézésének ismeretével. Az erkölcsiség harc, önfegyelmezés eredménye. Ennek akarati feltétele a szabadság. Akarati aktus a külső kényszertől mentes cselekvés, mely a cselekvő alanyban bírja okát. Míg ezzel a képességgel az állatok s a gyermekek is rendelkeznek, addig a megfontolás alapján történő választás (proairheszisz) kizárólag az értelmes ember képessége. Az akarat szabadsága kétségtelen. Vele szemben a szokás hatalma érvül nem hozható fel, mert a szokás is szabad akaratunkból származó cselekedetek által jön létre. - b) Aquinói Szt Tamás szerint minden cselekedet valami →jóra irányul, vágy kielégítését szolgálja. A végtelen sor lehetetlenségének elvénél fogva az akarat számára a cél jelentőségével bíró értékek sorában szükségképpen van egy végső érték, s ez a ~, az életcél. Bár erkölcsi készségeik szerint az emberek ezt a ~t különböző javakban állapítják meg, képességeink alaposabb vizsgálata arra az eredményre vezet, hogy egyedül Isten lehet az emberhez méltó ~ (STh I-II, 1-5). -

2. A teol-ban a ~ Isten, aki alapja és helyettesíthetetlen föltétele az erkölcsiségnek, s különösen azoknak a negatív parancsolatoknak, melyek mindig és minden esetben tiltják az emberi személy méltóságával összeférhetetlen cselekedeteket és magatartást. Így a ~ és az erkölcsi jó az igazságban találkozik: a teremtő és megváltó Isten s az általa teremtett és megváltott ember igazságában. Csak erre az igazságra alapozva lehet megoldásokat keresni az ember és az emberiség minden súlyos és bonyolult problémájára. A 20. sz. óta fenyegető totalitarizmus az objektív értelemben vett igazság, a ~ mint erkölcsi cél tagadásából születik: ha nem létezik egy transzcendens igazság, melynek engedelmeskedve az ember megtalálja a maga teljes identitását, akkor nincs semmi biztos elv, ami biztosítaná az emberek közötti igazságos kapcsolatokat. Nemzeti, csoport- és osztályérdekeik elkerülhetetlenül szembeállítják az egyik embert a másikkal. Ha nem ismernek el valamennyien egy transzcendens igazságot, akkor győz a hatalom ereje, s mindenki arra törekszik, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel ráerőszakolja a másikra a saját érdekeit, véleményét, tekintet nélkül a másik jogaira. Az embert csak annyiban veszik tekintetbe, amennyiben a hatalom növelésére eszközül szolgál. A modern totalitarizmus gyökerét tehát abban kell megjelölnünk, hogy tagadja a láthatatlan Isten látható képmásának, az emberi személynek transzcendens méltóságát, aki természete szerint senki által nem sérthető jogok alanya: nem sértheti sem egyén, sem csoport, sem osztály, sem nemzet, sem az állam. - Ezért az igazság és szabadság elszakíthatatlan kapcsolatának (ami az isteni akarat és az isteni bölcsesség lényegi összetartozását fejezi ki) nagyon fontos jelentése van az emberi személy életére. Ezt fejezi ki az →Egyház szociális tanítása azoknak a parancsolatoknak hirdetésével, melyek nemcsak az ált. magatartás, hanem a konkrét cselekvés szabályozásával hatnak a társad., gazd. és polg. életre. **

Kecskés 1943:272. - VS 99.