Magyar Katolikus Lexikon > K > kompozíció


kompozíció (a lat. compono, 'összállít' igéből): 1. a művészetben valaminek a szerkezete, felépítésének váza; szorosabb értelemben egy képzőművészeti alkotás szerkezete, fölépítése, a tárgyi motívumok, a képelemek: színek, foltok, formák, vonalak stb. elrendezése oly módon, hogy a látvány, véletlenszerűségeit kiküszöbölve, a mű részei között összefüggést, szándékolt rendet teremt. - 2. a régi jogban →halálbüntetést helyettesítő jogintézmény. A vagyoni viszonyok differenciálódásával a sértő életének elvétele helyett kifizetődőbb megoldássá vált a sérelemért vagyoni úton vett elégtétel, a →ius talionist fokozatosan felváltotta a megváltás intézménye. Eredeti jelentésében componere a. m. 'összegyűjteni, összekötni'. A rómaiaknál is így használták: 'barátságos kiegyezés' (casus amicali compositio sopiti) és a 'büntetőügyben megegyezés' (compositio criminalis) jelentése a római jog forrásaiban (Codex Iustinianus, Digesta) is megtalálható. A ius talionisszal szemben a germán népjogok közvetítésével a kk-ban vált általánossá. A vagyoni elégtétel összege úgy alakult ki, hogy a sértett fél alku során megállapodott meghatározott kártérítésben az elkövetővel, és ennek fejében lemondott a →vérbosszú gyakorlásáról. (Például a sértett fél azért, hogy egyik karját elvesztette, két ökröt kapott váltságul.) Kezdetben elfogadása önkéntes volt, a sértett és családja mérlegelésére volt bízva. A ~ zömében a magánszemély élete és testi épsége elleni bűncselekmények körében került alkalmazásra, ezzel szemben az uralkodó osztály kollektív érdekei ellen elkövetett bűncselekmények esetében erre általában nem volt lehetőség. Voltak olyan esetek, amikor egyenesen tiltották a vérbosszúról való lemondást. (Pl. „Gyilkos életéért, aki méltó a halálra, nem szabad váltságdíjat elfogadnotok, halállal kell büntetni. Azért se fogadjatok el váltságdíjat, aki menedékvárosba menekült, nehogy visszatérjen hazájába, s ott éljen, mielőtt a főpap meghal. Nem szabad megfertőznötök a földet, ahol laktok. A vér ugyanis megfertőzi a földet. S a földnek a rajta kiontott vérért nem lehet mást adni jóvátételül, mint a vér kiontójának vérét.”) A ~ érvényesülését az biztosította, hogy meg nem fizetése esetén szabad utat engedtek a vérbosszúnak. Ahol az államhatalom már intézményesített formák között tudott érvényt szerezni a jog parancsának, ott a ~t rabszolgaságba-vetéssel, csonkítással v. halálbüntetéssel helyettesítették. A magánüldözés alá eső bűncselekményeknél az önkéntes ~t felváltotta a kötelező ~. Az áldozat, ill. az elkövető vérdíjjal megváltott vére tarifális megállapítást nyert, melynek mértéke is kötelezővé vált. A váltságot egyes bűncselekmény-, ill. jogsértés-kategóriákra nézve meghatározott összegben állapították meg, v. az okozott kár többszörösét kellett kifizetni. A vérdíjat, amit kártérítésként kellett a meggyilkolt családjának fizetni, az áldozat rangja és értéke szerint állapították meg. A vérdíj kezdetben kizárólag a sértett felet illette meg, később azonban az állam is részt kért belőle. (A frank jogban pl. a ~ két részre oszlott: a bosszú jogáról való lemondásért a sértettnek járó faidumra és az államnak fizetendő foldumra.) Sz.Z.-Major Melinda