Magyar Katolikus Lexikon > K > kikötőhorgászat


kikötőhorgászat, karós horgászat: a horgászatnak a →kosztos horognál kényelmesebb és szaporább módja. - A karózó horgász a felhalazott horgot a parthoz pányvázza. Az alföldi folyóvizeken ezt a módot csukára alkalmazzák. A horog feletti fonál, a pekle v. cserke gyakran rézdrótból van, hogy a csuka el ne rághassa. Kisebb halak horoginait a fenékbe szúrt karóra, v. a fenékben gyökerező nádszálhoz is pányvázzák. A mezőségi tavakban a szaka nélküli, őskori formájú, kikötő kettős csukahorgot használják. Ennek a közepén 30-40 cm-nyi dróttoldaléka van, melyre apró halakat fűznek fel egészen a horogig. A drót másik végére 5-6 m zsineget kötnek, melyet villafára csavarnak fel s az egyik villaágba csíptetnek be úgy, hogy a horog szabadon lóghasson. A zsineg másik végét a villafa tövére kötik, ill. földbe vert facövekre hurkolják. A falánk csuka bekapja a horgot, s menekülni igyekszik. Kirántja a zsineget a villa ágából, mire a zsineg lecsavarodik. A cövek azonban a csukát nem engedi messzire. Mikor a halász meglátja a csupasz villafát, kihúzza a zsineget, s a halat leveszi. Egy-egy halász 10-20 ilyen horgot is köt ki a tó partján. - A ~ további eszközei a →kolompos horog, →lábóhorog, →pörgettyűs fenékhorog, →tökös horog, →vizahorog. **

MN II:74.