kelták: az →indoeurópaiak egyik, több népcsoportot is magába foglaló népe. - Kr. e. 1300-700: tűntek föl Közép-Eu-ban, vsz. a mai Cseh-, Bajoro. és Tirol ter-én. Innen kiindulva hatalmas területen szóródtak szét. Kr. e. 5. sz-tól kezdve jelen voltak Eu. K-i pusztáin (ma: Ukrajna), Kis-Ázsiában, az Ibériai-fszg-en, Itáliában, Közép-Eu-ban és a Brit-szigeteken. Utóbbin 2 hullámban telepedtek le. A Ny-i kisebb szigetet (kelta nyelven Erina, lat. Hibernia v. Scottia) 800 k. a ~ gael népcsoportja szállta meg; a nagyobb sziget (lat. Albania v. Albion) É-i részén piktek telepedtek meg. A 2. hullámban jutottak el a brit ~ (lat. britanni v. brittones) a Kr. e. 2. sz: Albion középső és D-i részére: róluk nevezték el ezt a szigetrészt Britanniának. - A ~ erős expanziós törekvése vsz. kulturális és társad. fölényükben gyökerezett, de viszonylag rövid ideig tartott. Vallásuk és kultúrájuk befolyása a Róm. Birod. teljes É-i részében (Gallia, Germania, Raetia, Noricum, Pannonia, Illyria, Dalmatia és Bosnia) tartósabb volt. - Faluszerű közösségekben földművesekként →urnamező-kultúrával éltek. Szerszámaik, fegyvereik és edényeik alapanyagául bronzot használtak. A kimmerek révén megismerték a vas feldolgozását, amiből kialakították az ún. Hallstatti-kultúrát. A vas gyorsan uralkodóvá váló használata együtt járt az erős katonai arisztokrácia kialakulásával. - A korra jellemző az áttérés a halotthamvasztásról a földbe temetésre (ez legalábbis a vezérekre vonatkozóan bizonyított): a halottat fegyvereivel és értékes tárgyaival együtt (ami realisztikus másvilág-hitre utal) négykerekű kocsira fektették és a kiásott sírhelyhez vitték, amit ezután földhalommal takartak be. Az e korból származó régészeti leletek a vas megmunkálásán kívül magasan fejlett aranyművességet is mutatnak. Kr. e. 50 k., a →germánok feltűnésekor a ~ és a germánok között Közép-Eu-ban a határ a Német-középhegység volt. -

A ~ hite. A régészeti leletek a megszentelt tér nagy jelentőségét mutatják: az áldozatok bemutatása céljából pontos szabályok szerint épített és fölszentelt oltárok az egész környezetet szakrálissá tették. Ez vsz. a kőkori „világ középpontja”-szimbolizmus utócsengése, ahol az ősökkel (alvilág) és az istenekkel (ég) egyaránt összeköttetésben voltak. Ezek a hagyományok természetesen az antik szerzőknél és a sokkal későbbi ír mitológiában is újra meg újra föllelhetők. A sírmellékleteket illetően feltűnőek a rituális aknák, melyek a ~ hite szerint összekötnek az alvilággal. Ez is olyan motívum, mely éppúgy az ősrégi időkre utal, mint a ~ középkori monda- és folklórvilágára. Ugyanilyen tipikus vonás a koponyakultusz is (levágott fejek, kőből faragott fejszobrok, forrásokba süllyesztett fafejek); a fejet „a szellem székhelyének” tekintették és különösen tisztelték. - Jelentős szerepe volt a természetvallásnak is: tisztelettel adóztak a Holdnak, Napnak, szélnek, tengernek, folyóknak, forrásoknak, fáknak és állatoknak (különösen a lónak, a varjúnak és a bikának). Emellett azonban voltak személyes tulajdonságokkal felruházott istenségek is. Nevüket homály fedi, mert az írás rituális tilalma következtében nem maradtak fenn a régi időkből hiteles följegyzések. A kutatás ezért a szigeti ~ (Skócia, Wales, Íro.) sokkal későbbi, de nagyon gazdag irodalmára van utalva, melyre természetesen rárakódtak ker. vonások is, továbbá antik szerzők, így pl. Julius Caesar közléseire. Caesar igen sokat tudott a ~ (gall) vallásáról, bár a gallok isteneit (analógiás) római nevekkel illette, hogy olvasóihoz közelebb hozza. A melléknevek alapján, melyeket a rómaiak a saját isteneiknek adtak, nyilvánvaló, hogy Caesar különböző kelta istenségeket rendelt egy-egy római istenhez: Merkur: Adsmerius, Alaunus, Artaius, Arvernorix, Dumiatis, Magniocovellaunus, Romogilius stb.; Apollón: Anentiomarus, Bormanus, Borvo, Belenus, Grannus, Maponus, Toutiorix, Vindonnus stb.; Mars: Albiorix, Camulus, Caturix, Divanno, Dinomogetimarus, Megetius, Neto, Nodons, Rigisamos, Segomo, Toutatis stb.; Jupiter: Arubianus, Cundamius, Poeninus, Sucellus, Tanarus, Uxellimus stb.; Minerva: Belisama, Sulevia, Idennica, Sulis. Ezen mellék-nevek némelyike érthető (pl. Mars nevei közül az Albiorix = a világ királya, Rigisamos = a nagyon királyi, Caturix = a csata királya, Camulus = a hatalmas, Segomo = a győzedelmes). -

A kelta panteon vsz. igen népes volt, bár a római feliratok azt mutatják, hogy sokszor csak a főistenségek leíró v. helyrajzi mellékneveiről van szó, s nem föltétlenül külön istenségekről. Főisteneiknek emberáldozatokat mutattak be: Teutates számára vizeskádba fojtották, Esus részére fára akasztották föl az áldozatot, hogy kivérezzen, Taranis részére fabábuba zárták és elégették. E 3 istenség nevét galloromán feliratok megerősítik és részben értelmezhetők is: Teutates = törzsatya, Taranis a taran, 'mennydörgés'-ből származik és a régi kelta égistenre utal. Esus csak tulajdonnevekben található, etimológiája felderítetlen (talán az eis, 'energia, szenvedély'-ből). A híres Gundestrupi üstön különféle mitológiai ábrázolások vannak, amelyek segítettek az istenségek azonosításában. - A névvel rendelkező istenségeken kívül vannak istencsoportok is (matres, matrones, a 3 Macha stb.), melyeket anyaistenségeknek kell tekintenünk. Némely királyrítus egy hieroszgamosz-ceremóniára utal, amely arra szolgál, hogy az országnak termékenységet eszközöljön ki (ezek az anyaistenségek kancaként jelennek meg, v. mint öregasszonyok, akikkel a királynak egyesülnie kell, ennek során sokszor ragyogó szépségekké válnak, amint a király a fekhelyükhöz lép...). De egy legfelsőbb istent hiába keresünk a kelta panteonban. - Jellemző a kelta vallásosságra a druidák papsága, akik a régi tradíciókat ápolták és a fiataloknak továbbadták. Törődtek a köz- és magánáldozatokkal is, elsimították a vitás ügyeket és szabályozták az összes többi, a vallást érintő ügyet. Aki nem engedelmeskedett a druidáknak, azt kizárták az áldozatokból, ami a teljes kitaszítottsággal volt egyenlő. Ezért a druidákat tisztelték és féltek tőlük. A lovagok (katonai nemesség) és a parasztság mellett egy 3. csoportot alkottak a társad. struktúrán belül. A druida tan lényege abban áll, hogy a lelkek nem halnak meg, hanem egy másik emberben újraélednek (→reinkarnáció). A druidák megfigyelték a csillagokat, pályájukat és mozgásukat, és elmélkedtek az emberi létről, az istenek cselekedeteiről és hatalmáról. Ezt a tant adták tovább szájról-szájra (leírni tilos volt, hogy ne kerüljön a nép közé). Kiválasztott fiatal embereknek 20 é. tartó iskolázás (ezoterikus oktatás és iníciáció) révén adták tovább a tudósok, filozófusok, orvosok és papok (a druidák mindezeket egyszemélyben képviselik) e titkos tudományát. A druidák mellett meg kell még említeni a bárdokat, akik az epikus hagyományokat (mítoszokat) adták tovább, és a jósokat, akiket a nép körében nagyon tiszteltek. E 2 csoport többnyire nagyon nehezen határolható el a druidáktól, mert gyakran mind a 3 funkciót egy és ugyanaz a személy gyakorolta. A madarak repülésének megfigyeléséből, a felhők mozgásából és a belsőségek megszemléléséből történő jóslást az isteni akarat interpretációjának tekintették éppúgy, mint a transzban történő prófétálást. Istenszobrokat és tp-okat mint az istenek lakóhelyét a ~ nem ismertek. Szt helyeken mutattak be áldozatot a földöntúlinak képzelt (és csak ritkán bálvány alakjában megismerhető) istenségeknek. Közelségüket különböző helyeken v. tájakon (pl. mocsárban, erdőben stb.) érezték. **

König 1985:132. - Török I:129.