Magyar Katolikus Lexikon > K > kegyelem megtapasztalása


kegyelem megtapasztalása: az önmagában megtapasztalhatatlan természetfölötti valóság észlelése. - A dogmatikában a kérdést így teszik föl: adott esetben lehet-e valamilyen tudásunk a teljesen termfölötti →segítő v. →megszentelő kegyelem jelenlétéről, amit éppen a megtapasztalás szóval jelölhetnénk? Nem lehet tagadni, hogy a vallásos élményt kísérik belső jelenségek: öröm, vigasztalás, béke. De vajon ezt lehet-e közvetlenül a kegyelem hatásának mondani? Néha még hozzávehetjük azt a kérdést is, hogy lehet-e bizonyosságunk a megigazulásról és az üdvösség eléréséről, amit a Tridentinum elutasított (D 802, 823-26). Ez a két kérdés nem függ össze egymással. Szigorú értelemben a tapasztalhatóság azt kérdezi, hogy van-e a termfölötti eseményben olyan formai szempont, amelyből valóban következtethetünk a kegyelemre, ill. megkülönböztethetjük azt a természetes élménytől. A Szentírás beszél arról, hogy a Szentlélek hatását fel lehet ismerni (Róm 8,16.26; 9,1; Ef 1,16), s a hagyomány is ismer ilyen kifejezéseket: megvilágosító kegyelem, hit fénye stb. (D 104, 134, 178, 797, 1521, 1791). Molina és követői kétségbe vonták az ilyen formai szempont létezését, de az inkább túlzott óvatosság volt a prot. üdvösségi bizonyossággal szemben. - A kérdés pozitív megválaszolásánál hivatkozni kell arra a tételre, hogy minél magasabban van egy aktus a lét síkján, annál inkább „tudatos önmagában”. A termfölötti aktus szükségszerűen a végső, termfölötti célra, Istenre irányul, tehát a tapasztalásnál nem az a lényeg, hogy mit „érzek”, hanem az a meggyőződés, hogy az evilági kötöttséggel szemben egészen Isten dicsőségét keresem, ami egyúttal az én üdvösségem is. Biztos, hogy az ilyen tapasztalás mindig kapcsolatos a szellem transzcendens nyitottságával. Ahol az ember ki tudja kapcsolni az önérdeket, ahol a másik javát a maga érdekei elé helyezi, ahol türelemmel tud hallgatni, amikor a hiúság mást követelne, ahol a szeretet megbecsülésben nyilatkozik meg, ahol az ember feltűnés nélkül előmozdítja a másik javát, ahol úgy viseli a szenvedést, hogy másoknak nem akar terhére lenni, ahol tud szívből megbocsátani, ott lehet →erkölcsi bizonyosság a kegyelem jelenlétéről és hatásáról. Ezt hitbeli tapasztalásnak mondjuk, nem érzelminek, s ebben az értelemben megkülönböztetjük a természetes v. akár vallási misztikus élménytől. A ~nál mindig a hitbeli meglátás áll első helyen, nem az érzelmi hatás. G.F.

LThK IV:1001.