katolikus tanító- és tanítónőképző intézetek: 1818: Pyrker János szepesi pp. székhelyén ném. nyelvű képzőt alapított. Az első m. tanítási nyelvű önálló tanítóképző int. szintén az ő alapítványa volt 1828: Egerben. Az esztergomi érs. tanítóképző int. 1842: nyitotta meg kapuját; uebben az évben Pesten, Szegeden, Miskolcon, Érsekújvárt, Nagykanizsán „kir. kat.” tanítóképzőt szerveztek. Az első hazai tanítónőképzőt 1856: az angolkisassz-ok alakították Pesten. -1918: a mo-i 52 polg. és el. isk. tanítóképzőből 11 r.k., 5 g.k. volt (r.k.: Csíksomlyó, alapítva: 1858, internátus 60 főnek; Eger, 1828; Esztergom, 1842; Győr, 1847, intern. 60 fő; Kalocsa, 1857; Kassa 1777, intern. 1918: 22 főnek; Nagyvárad, 1856, intern. 20 fő; Pécs, 1838; Szatmárnémeti, 1847, intern. 40 fő; Szeged, 1844, intern. 60 fő; Szepeshely, 1819; g.k.: Balázsfalva, 1865, intern. 60 fő; Eperjes, 1895, intern. 70 fő; Nagyvárad, 1846, intern.; Szamosújvár, 1869; Ungvár, 1794, intern. 80 fő). A területi veszteségek után 6 r.k. tanítóképző maradt. - 1918: a mo-i 39 tanítónőképzőből r.k. volt: Bp., IV. ker. (1770: alapítva, internátussal 180 főnek), Debrecen (1898: Svetits-int., intern. 80 fő), Eger (1874, intern. 120 fő), Kalocsa (1869: elemi, 1876: polg. isk.; intern. 114 fő), Kassa (1860, intern. 196 fő), Kiskunfélegyháza (1909, intern. 80 fő), Kecskemét (1917: angolkisasszonyok, intern.), Kisvárda (1918: orsolyita, intern.), Kőszeg (1868, intern. 125 fő), Nagyszeben (1896: el. isk., intern. 100 fő, 1914: polg. isk., intern. 60 fő), Nagyvárad (1859, intern. 100 fő), Nagyszombat (1894, intern. 120 fő), Pápa (1902, intern. 130 fő), Pécs (1895, intern. 62 fő), Pozsony (1893: intern. 50 fő, gyakorló isk-val, melynek külön internátusa volt), Sopron (Megváltóról nev. nővérek, 1899, intern. 100 fő) és (orsolyiták el. és polg. isk., 1747, intern. 120 fő), Szamosújvár (1915: g.k. rumén), Szatmárnémeti (1857: el., 1894: polg. isk., mindkettő intern. 72 fő), Szeged (1900, Miasszonyunkról nev. isk-nővérek, intern. 90 fő), Temesvár (1881, el. és polg. isk., intern. 50 fő), Veszprém (1894, intern. 80 fő); és 2 g.k.: Lugos (1914, intern. 100-120 fő) és Ungvár (1902, intern. 80 fő). A ter. veszteségek után megmaradt 12 r.k. tanítónőképző int. - A II. vh-ig az egyház egri, esztergomi, győri, kalocsai, pécsi és szegedi tanítóképzői a visszacsatolások után a csíkszeredai r.k., a nagyváradi és szamosújvári g.k. rumén tannyelvű, valamint az ungvári g.k. tanítóképzővel gyarapodtak. Az 1943/44. tanévben a 34 hazai tanítóképzőből 7 r.k., 3 g.k. (ebből 2 rum., 1 m-ruszin tannyelvű volt). - Az 1943/44: tanévben az orsz. 47 tanítónőképzőjéből 30 r.k., 2 g.k. volt. - 1919 utáni alapítású: Baja (1929: isk-nővérek, internátussal), Bp., II. Zivatar u. 2-4., (1931: orsolyita), XI. Szt Imre hg. útja 5-7. (1932: Isteni Megváltó Leányai, „Szt Margit”), XIII. Huba u. 7. (1929: Salvator Int.), Dombóvár (1927: orsolyita, intern.), Érsekújvár (1939: Isteni Megváltó Leányai, „Szt Katalin”), Esztergom (Irgalmas Nővérek), Gyergyószentmiklós (1941: „Fogarassy”), Győr (1926: orsolyita, intern. 160 fő), Miskolc (1927: érseki, intern. 72 fő), Székesfehérvár (1930: Ferenc József Nőnevelő Int. intern.), Zalaegerszeg (1929: Notre Dame), Zsámbék (1929: Keresztes Nővérek, intern.). - 1948: az isk-k államosításakor a tanító- és tanítónőképző int-eket is államosították, többségüket átszervezésekkel megszüntették. M.I.

MTC 1918:417; 1943:556. - MKA 1928:275; 1930:285.