Magyar Katolikus Lexikon > K > közhatalom


közhatalom (lat. auctoritas): jogcím, amelynek alapján személyek vagy intézmények törvényeket hoznak, megszabják az emberek közötti rendet és engedelmességet várnak el tőlük. - Minden emberi közösségnek szüksége van ~ra, mely kormányozza, alapja az emberi természet, célja a polgári közösség egysége, feladata a →közjó biztosítása. - Az erkölcsi rend által megkövetelt ~ Istentől való: „Mindenki vesse alá magát a fölöttes hatalomnak, mert nincs hatalom, csak Istentől, s amelyek léteznek, azokat Isten rendelte. Ezért aki a hatósággal szembeszáll, az Isten rendelésével szegül szembe. Az ellenszegülő pedig magára vonja az ítéletet” (Róm 13,1-2;. 1Pt 2,13-17). - Az engedelmesség kötelessége mindenkitől elvárja, hogy adja meg a ~nak a neki kijáró tiszteletet, megbecsüléssel övezze, és érdemeik szerint legyen hálával és jóindulattal a hivatalt viselő személyek iránt. Római Szt Kelemen p. (ur. 88-97) tollából való az Egyh. legősibb, a pol. hatalomért szóló imádsága: „Ó Uram, adj nekik egészséget, békességet, egyetértést, állhatatosságot, hogy a szuverén hatalmat, amit te adtál nekik, akadályok nélkül tudják gyakorolni. Te, Urunk, a századok mennyei királya, te adod az emberek fiainak a dicsőséget, a hatalmat és méltóságot a földön. Ezért Uram, te irányítsd döntéseiket, hogy azt tegyék, ami szép és előtted kedves; hogy a tőled kapott hatalmat vallásosságban, békességben, kegyesen gyakorolják, és méltók legyenek a te irgalmadra.” (Levél a korinthusiakhoz 61,1-2) - Ha a ~ arra a rendre épít, amelyet Isten állított fel, akkor „a politikai rendszer megválasztása és a vezetők kijelölése a polgárok szabad döntésére van bízva” (GS 74). A pol. rendszerek különbözősége erkölcsileg megengedhető, csak szolgálják a rájuk bízott közösség törv-es javát. Azon rendszerek, melyeknek természete szemben áll a →természettörvénnyel, a közrenddel és az emberi személy alapvető jogaival, nem valósíthatják meg azon nemzetek közjavát, melyekre ráerőszakolták magukat. - A ~ nem önmagából meríti erkölcsi legitimitását. Nem viselkedhet despota módon, hanem a közjóért kell dolgoznia „mint elsősorban a szabadságra és a vállalt kötelezettségek és feladatok tudatára támaszkodó erkölcsi erőnek” (GS 74). -

„Az emberi törvényhozás csak annyiban öltheti magára a törvény jellegét, amennyire megegyezik a helyes értelemmel; ebből nyilvánvaló, hogy erejét az örök törvényből meríti. Amilyen mértékben eltávolodik az értelemtől, oly mértékben igazságtalannak kell nyilvánítani, mert nem valósítja meg a törvény fogalmát, hanem inkább az erőszak egyik formája.” (STh I-II. 93,3,2.) - A ~at csak akkor gyakorolják törvényesen, ha az adott közösség közjavát keresik, és annak elérésében erkölcsileg megengedett eszközöket használnak. Ha megtörténnék, hogy a kormányzók igazságtalan törv-eket hoznak, v. az erkölcsi renddel szernbenálló mértéket szabnak, rendelkezéseik a lelkiismeretet nem kötelezik. „Ezért kívánatos, hogy minden hatalmat ugyanazt a célt szolgáló más hivatalokkal és hatóságokkal ellensúlyozzanak. Ez a jogállam elve, ahol a törvénynek, nem pedig az emberek önkényes akaratának van alárendelve minden.” (CA 44) **

KEK 1897-1904.