Magyar Katolikus Lexikon > K > középkori bölcselet


középkori bölcselet: a →középkor egységes keresztény szellemiségének összessége. - A →népvándorlás után a →kereszténység lett Eu. népeinek a nevelője és vezetője. A szellemi törekvések irányát a ker. transzcendentalizmus szabta meg: uralkodóvá lett a tudat, hogy a →lét Istentől származik és Istentől függ, s az ember számára az →örök életben teljesedik be. - A kk. fil. műveltségének megértése és méltatása iránt az újkorban sokáig hiányzott a hajlam és a fogékonyság. A →humanizmus és a →felvilágosodás korának primitív öntudata a ~re is rásütötte a meddőség (sötétség) bélyegét, mint mindenre, ami megelőzte őt. Hozzájárult az aláértékeléshez a protestantizmus is, mely a természet és a kegyelem rendje közti ellentétet a természetes ész és a kegyelem által megvilágosított értelem belátása és értékelése kiegyenlíthetetlenségének hangsúlyozásával is fokozni igyekezett. Aki azonban nem előítéletek, hanem a tények alapján vizsgálja a kk. szellemi életét, abban a ker. bölcselet nagyon jelentős korszakait ismerheti meg. - A ~ nem az újkor szétválasztó és elszigetelő szempontjai szerint gondolkodott a természet és a termfölötti világ, tud. és vallás viszonyáról. Világszemlélete a természetet Isten teremtésének, s ezáltal a termfölötti, kegyelmi rend alapjának és hordozójának tartotta. A későbbi korok által a kk-nak tulajdonított „világmegvetés” csak a földi léthez végcélként tapadó világfelfogás, nem pedig a természetes létrend jelentőségének a tagadása. A világot a kk. Isten teremtésének tekintette, s a teremtmény rendeltetését elsősorban a Teremtő által belé oltott →természetes erkölcsi törvényből igyekezett megérteni. - A ker. lelkiség nem tagadott meg az ókorral minden közösséget. Finom kultúrérzékével hamar fölismerte az antik művelődés maradandó értékeit. A Ny-i művelődés felvirágoztatására hivatott neo-latin, kelta, germán népek nemcsak az ókori birod-ak ter-einek, hanem az ókori műveltség örököseinek is érezték magukat, melyre az előttük álló hivatással arányos kultúra és civilizáció hiányában különben is rászorultak. A jogalkotás a római jog számos rendelkezését fenntartotta, a műv. és az irod. a klasszikus formákon finomodott, a tud. a gör. és a róm. szellem kincsesbányájából merített. A régi formák az új igényekhez alakultak. A Ny-i népek ker. hitre térésével együtt járt az ókori jognak, műv-nek, tud-nak, bölcseletnek meghonosítása, ker. tartalommal telítése. - Az antik szellemi örökség ker. szellemű átalakítását mutatja a kk. bölcseletileg megalapozott világképe. Már az antik szemlélődés részéről is csodált világrend alapját a kk. ker. gondolkodás Isten értelmében és akaratában látja, s a teremtett világot Isten eszméi, örök gondolatai hasonmásának tartotta. A kk. valóságszemlélet szerint az isteni lét gazdagságát csak a lények változatos sokfélesége tükrözteti méltóképpen vissza. Az isteni világterv s az isteni teremtői gondolatban való részesedés alapján mindennek megvan a maga helye és sajátszerű rendeltetése, melyet csak az egésszel szerves egységben valósíthat meg.

A kk. világszemlélet irányító szempontjait, a valóság egységének, zártságának, értékrangi, hierarchikus tagozottságának tudatát jelentős mértékben mélyítette el a bölcseleti reflexió, midőn a lét metafizikai törvényszerűségére vezette vissza azt a szerves egységet, melyet a kk. társad., pol., kulturális, vallási élete magán hordott, s melyet tudatosan vallott a kk. tud-a és műv-e. - A társad. rendi tagozódása a gazd. élet belső zártságával, a pápaság (sacerdotium) lelki és a császárság (imperium) világi hatalma összehangolására törekvő, a Civitas Dei eszmevilágán tájékozódó pol. élet, a még csekély önállóságtudattal rendelkező nemzeteknek a közös ker. családba tartozásának tudata, a közös hitből sarjadó kulturális és vallási egység voltak azok a szellemtört. adottságok, melyek a kk-ban is nélkülözhetetlennek érzett bölcseleti gondolkodás irányát és tartalmi jellegét meghatározták. Ezeknek tulajdonítható, ha ez a bölcselet a valóságot statikus, maradandó, örökérvényű rendszernek, zárt egésznek tekintette, s vizsgálódásánál elsősorban a rend szempontját érvényesítette. - Világképének bölcseleti kifejtésénél és igazolásánál a kk. éppúgy igénybe vette az antik fil. eredményeit, mint a művelődés egyéb területein. Az ókori filozófiával való szoros kapcsolat a szembetűnő. A →görög filozófiának az egyhatyáknál már megkezdődött átvétele és áthasonítása folytatódott. A ~ főképp kezdetben receptív jellegű, a gör. fil. fogalomkészletére támaszkodik, majd azt továbbfejleszteni törekszik. Azonban a források szegénysége s a történeti kritika fejletlensége miatt a kk. csak nehezen jut kielégítő tájékozódáshoz az antik fil-ban, s ez a magyarázata annak, hogy csak lassan tisztulnak ki a fil. szemlélet körvonalai. Az ókori patrisztikus és profán tud-ok őrzője és közvetítője az Egyh. által intézményesen kifejlesztett iskolai tanítás. A fil-t is az iskolákban művelték. -

Szt Ágoston meggyőződése az igazság egységéről és változhatatlanságáról él tovább a kk-ban. Ez a meggyőződés összefogja az erőket, a tud. egyetemes, nagy ügyének szolgálatába állítja a gondolkodókat, kik a ker. eszmevilágnak megfelelő metafizika alapjain nyugvó egyetemes, nagyszabású rendszer felépítésének a tervét adják át egymásnak. E törekvésükben a nagy →skolasztikusok elfogultság nélkül magukévá tettek minden tant, bárhonnan eredt, melynek tárgyi igazságáról meggyőződtek. Ezzel a sokoldalú tájékozódással a skolasztikus bölcselet a szinkretikus próbálkozások után lassanként oly átfogó és egyetemes fil. rendszert alkotott, melyhez hasonlóra csak →Arisztotelésznél látunk példát, aki egyébként a skolasztikus szintézisnek is a voltaképpeni irányítója. - Az egységes célra törekvő együttműködés a gondolkodók egyéniségét nem kényszerítette némaságra. A fil. minden korban elválaszthatatlan a filozofáló embertől; az egyéniség a kk-ban is érvényesüléshez jutott. Egy filozófus művéből még nem sikerülne az egész ~ről kielégítő képét alkotni. A kk. isk-k életét a vitatkozás tette elevenné, s ha nem is találunk a rendszerek közt oly jelentékeny eltéréseket, mint az újkorban, a vélemények különbözősége a kk-ban is különböző irányok kifejlődéséhez vezetett. - A rendszeralkotás irányító szempontja, a tud. objektív, emberfeletti értékének a tudata, a gör. fil-val és a ker. teol-val való kapcsolat s a termtud-ok fejletlensége következtében a ~ túlnyomóan metafizikai irányú. Élénk viták tárgyát képezte a megismerés kérdése is, és Arisztotelésszel való rokonsága alapján a kk. tud. nem vetette meg az empirikus vizsgálódást sem. De az ismeret v. a tapasztalat tényeit nem önmagukért értékelte, hanem a metafizikai elvekre vezette vissza, s elsősorban azokból ítélte meg. - Az Isten-eszme középponti helyzete mellett a kk-ban a legfőbb tudomány a teol. A teol. Summák nyújtják a világnézet végső összegezését, képviselik a tud-os valóságmagyarázat legteljesebb kifejezését. Érthető tehát, hogy a tud-os bizonyítás és rendszerezés szerepét teljesítő ~ és a teol. közti kapcsolat szorosabb, mint más korokban. De ez az összeköttetés nem szüntette meg teljesen a ~ önállóságát. A ~ nem merült ki a teol. szolg-ában. Eltekintve a ker. világnézettel ellentétbe került nézetektől, egész sereg olyan fil. kérdés merült fel, melyek nincsenek a teol-val közvetlen összefüggésben. A kk-ban is megvolt az érdeklődés a sajátszerűen fil., ismeretelméleti, metafizikai, etikai problémák iránt. A nagy skolasztikusok öntudatosan a fil. viszonylagos önállóságát vallották, és sikerült a világkép racionális összefoglalására eljutniok. Hogy nem kerültek a ker. hittel ellentétbe, az nem a fil. készség hiányát, hanem annak az elfogult álláspontnak a ferdeségét bizonyítja, mely a fil. és a vallásos hit közti ellentétet szükségképpeninek tartja. - A logikai szabályok következetes alkalmazása tekintetében a kk. rendszerek klasszikus példái a módszeres gondolkodásnak. Ugyanakkor tartalmilag is megvan a jelentősége a ~nek az emberi gondolkodás folytonosságában. A ker. kk. fil-ja nélkül az újkori fil. másképp fejlődött volna. Nem tagadható ugyanis, hogy az újkor műveltsége azokon az alapokon nyugszik, melyeket a kk. rakott le. Cs.I.

Bölcseleti Folyóirat 1889:237. (Ch. Huit: Pláton a kk-ban); 1897:438. (Hummer Nándor: A bölcselkedés mint a kk. jellemvonása) - Trikál József: Bevezető a kk. ker. bölcselet történelmébe. Bp., 1913. - Erdey Ferenc: Szellemi kultúrélet a 13. sz: és szt Tamás. Kalocsa, 1930. -: A bölcselet válsága a kk-ban. Bp., 1943. - Kecskés 1943:206. - Philosophie im Mittelalter. Kiad. Jan. P. Beckmann, Ludger Honnefelder, Gangolf Schrimpf, Georg Wieland. Hamburg, 1996. - Schulthess, Peter-Imbach, Ruedi: Die Philosophie im lateinischen Mittelalter. Zürich-Düsseldorf, 1996. - Entwicklunglinien mittelalterlicher Philosophie. Kiad. Gerhard Leibold-Winfried Löffler. Wien, 1998. - Eu. és Mo. Szt István korában. Szeged, 2000. (Rokay Zoltán: A Ny-eu. ker. „filozófia”) - Teológia 2000:3-4. sz. (Uő: Az első évezred Ny-eu. ker. fil-ja)