Magyar Katolikus Lexikon > K > kötél


kötél (lat. funis, funiculus, restes): szálak összesodrásával kötözésre, vontatásra készített, erős, vastag fonat. - A Szentírásban a finomabb ~eket lenből és gyapjúból fonták. Az állati maradványokból, elsősorban az áldozati juhok lábszárinaiból szintén készítettek ~et. Ilyennel kötözte meg Delila első alkalommal Sámsont (Bír 16,7), majd a másodszori próbálkozásnál (16,11-12) használta vsz. az erősebb és vastagabb, a →verébnyelv fiatal hajtásaiból készült új ~et. Jézus ilyen indákból (~ből) fonta az ostort, mellyel kiűzte a tp-ból a kereskedőket (Jn 2,15). - Az ÓSz-ben a ~ a földosztás (Zsolt 15,6), a foglyul ejtés (Bír 16,11; Jud 6,13), a menekülés (Józs 2,15.18) eszköze; az emberi kapcsolatok (Oz 11,4), a bűn (Zsolt 119,61), a halál hatalmának (2Sám 22,6), a több szálból sodort ~ az erő (Préd 4,12), az ezüst~ az emberi élet (12,6) képe. - Attrib.: Leonisszai Szt József (sebének kivágásakor nem engedte lekötözni magát, hanem a feszületet nézte), Borromei Szt Károly, Szt Ludmilla (nyaka körül ~), Szt I. Kelemen p. (kezében ~). - A 9-12. sz. műv-ében a ~ az ördög attrib-a; az elszakadt ~ az ördög hatalmából való szabadulást jelenti. Ky.Z.-**

Lipffert 1976:139. - Kereszty 1998:442.