Magyar Katolikus Lexikon > K > könyörgés


könyörgés: a) tág értelemben a kérésnek az a fajtája, mellyel a kérelmező a kérlelt személytől jóságára, irgalmasságára hivatkozva kér bocsánatot, kegyet, jótéteményt, tudván, hogy az igazságosság (jog) alapján nem követelhet. Ellentéte a jogos követelés. - b) szoros értelemben a kérő →imádság egyik fajtája: a liturgiában lat. oratio (főként a szentmisében), a klasszikus retorika szabályai szerint megfogalmazott kérés, legtöbbször az Atyaistenhez a Fiú által a Szentlélekben. A szentmisében a →Kyrie (ill. Gloria) utáni →collecta. Szabályos formája szerint 3 részből áll: megszólítás, kérés, záradék. A megszólítás: Deus, qui ('Istenünk, aki' v. 'Istenünk, te'). Ezt követi a jelzői mellékmondat, melyben a kérő Egyh. nem annyira emlékeztet, mint inkább megvall egy isteni tulajdonságot, ami különlegesen is alapot ad a ~be foglalt kérésre: „kérünk, add...” A kérés konkrét tartalmát az ünnep misztériuma v. a szentmise alkalma (gyászmise, votív misék) határozza meg. A záradék egyben hitvallás is: „a mi Urunk Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben (Isten) mindörökkön örökké.” A ~t a celebráns mondja el a lit. résztvevői nevében, akik az Amen-nal megerősítik, „aláírják” a kérelmet, kérést. A ~t gyakran a →cursus leoninus szabályai szerint fogalmazták meg, amit a nemzeti nyelvű ford-ok alig tudnak visszaadni. - Jelző mellékmondat nélküli és rövid záradékú ~ a szentmisében a →secreta és a →postcommunio. **

Radó 1961:83.