kínai naptár: A régi Kínában a naptár az uralkodói hatalom jelképe volt. Az élet rendjének, a földművesmunkának, adózásnak a megszervezésére az évszakok és természeti erők működésének figyelembevételével készítették. „Naptárt kapni v. elfogadni” egyértelmű volt az alattvalói kötelességek elismerésével. - A legendás Hszia-dinasztia (Kr. e. 21-17. sz.) korának tulajdonított, de jóval későbbi időkből ránk maradt ún. „naptár” a csillagok állása és az időjárás összefüggései szerint igazít el a mezőgazd. évben; 12 (hold)hónapra alighanem a későbbi hagyomány osztotta be. A Sang- v. Sang-Jin-ház (Kr. e. 17-11. sz.) jósló-csontjai és más följegyzései szerint akkor már az évet is ismerték: az uralkodók sorszámozott uralkodási éveit a Jupiter nagyjából 12 é. ciklusainak évenkénti szakaszaival, ezen belül 12 v. 13 holdhónappal mérték; a napok között az ún. 60-as ciklussal igazodtak el, a ciklust újra meg újra kezdték, átlépve más időjelzők határait is. Ennek a sornak az egyik összetevője az eredetileg Jupiter-fázisokat jelző „földi ágak” sora, amely a következő, a Csou-ház és naptára uralta korszakban (Kr. e. 11-3. sz.) a nap látszólagos égi útjának állomásait, azaz a kínai állatöv jegyeit (ismeretlen korú, eredetű stb. elemeit) jelölte; a 12 állatövi jegy: 1. ce = patkány, egér; 2. csou = ökör; 3. jin = tigris; 4. mao = nyúl; 5. csen = sárkány; 6. sze = kígyó; 7. vu = ló; 8. vej = juh; 9. sem = majom; 10. ju = kakas, 11. hszü = kutya; 12. haj = disznó. Ezek a jegyek (szavak) a holdhónapok jelzésére is szolgáltak, amelyekre (közepükre) egy-egy jeles napállásnak is illett esnie, de leggyakrabban az éveket nevezték meg velük, ami mindmáig él (később még a nap 12 kettős óráját stb. is). A sor másik összetevője egy 10 elemből álló sor (az „égi törzs”) jegyei, az „ágak”-kal való összefüggésük talán egy régi „égigérő fa” képzetét rejti. Az önmagukban jelentés nélküli, legfeljebb a sor alapján sorszámnévként használt elemek: 1. csia; 2. ji; 3. ping; 4. ting; 5. vu; 6. csi; 7. keng; 8. hszin; 9. zsen; 10. kuj. Ez utóbbi tizes sor mellé rendelték az előbbi 12 elemet (csia-ce, ji-csou stb. formájú kettősnevekként), addig ismételve mindkettőt, míg ismét találkozik a kezdetük a 61. kettősnévnél. A 60 kettősnévből álló, folyamatosan ismételhető, ún. 60-as ciklussal jelölték az időszámítás minden nevezetes adatát a cs-korban (Kr. e. 221-Kr. u. 1911), amikor a Csou-kor naptári hagyományát kiegészítették, szisztematikus és birod. érvényű naptárrá szervezték; végül az 1624: végrehajtott, „végleges” naptárreform során, amikor első ízben határozták meg a kínai időszámítás folyamának kezdetét, az éveket is 60-as ciklusokba rendezték. Eszerint az „első” 60-as ciklus a Kr. e. 3. évezredben élt, legendás Huang-ti („Sárga császár”) uralkodásának 61. évében kezdődött, ettől a fiktív dátumtól kezdve indítva az évek, hónapok, napok (stb.) 60-as ciklusait, az állatövi jegyek bonyolult mágikus összefüggései segítségével meghatározva-magyarázva az emberi és állami lét időpontjait és eseményeit, tág teret hagyva az írástudói-asztrológiai, jósló stb. magyarázatoknak és találgatásoknak (házassági, születési jóslásoknak stb.). -

A hiv. naptár elvben mindig csillagászati megfontolások és számítások alapján készült; esetleges korrekciókat azonban, országos fontosságúak lévén, uralkodói rendeletre hivatkozva újra meg újra bevezethettek, azaz kihirdethettek. Legalább a Csou-kor kezdetétől a Jupiter fázisai helyett a Nap mozgása (és az évszakok váltakozása alapján) számították az évet (olvasható a legendás Jao cs. kánonjában is), s hónapokra tagolták; a napév és a holdhónapok összehangolása, azaz a luniszoláris naptárrend rendszeres kiigazításokat tett szükségessé. A Nap állatövi „állomás”-ainak megfelelően 12 holdhónappal számoltak, váltogatva a 30 naposat a 29 napossal; a napév kiegészítésére egy szökőhónapot illesztettek közébük, holdjárás szerinti helyen, mechanikusan szabva meg a hosszát, a hónapok szabályos váltakozása érdekében. A 12 hónapos év 354-355 napja és a „szökőhónapos” év 385-387 napja közti időt bonyolult számítások szerint, 19 esztendős ciklusokban egyenlítették ki. Ezt a 2 évezredig lényegében zavar nélkül működő naptárt a Han-dinasztia (Kr. e. 206-Kr. u. 220) idején dolgozták ki, a Kr. e. 104: fölfedezett téli napforduló, azaz a Nap domináns jellegének elismerése után. A hagyomány megkívánta, hogy a hónap újholdkor kezdődjék, s így az első hónap, vagyis az év is; az év kezdetének pedig (több tört. próbálkozás után) tavaszra kellett esnie, összhangban a tavaszi (3 hónapos) évszakkal és a mezőgazd. év kezdetével. Ezért a téli napforduló után, egy jeles napfázist magában foglaló („állatövi jegy közepű”) hónap újholdjakor, azaz a kezdetén (jan. vége, febr.) volt újév, melynek sorszámát udvari rendelet évenkint erősített v. változtatott meg. Mindmáig ez az év legnagyobb ünnepe, követve a hajdani főv. és városi szokásokat, amelyek egykor kéthetes ünnepet jelentettek (holdtöltéig, mert egyébként 10 napos ciklusokban számították az időt, rövid hónapban csonka utolsó ciklussal). A többi ünnep aztán részint a nap- és holdjárás állomásaihoz kapcsolódott, részint a sorszámmal jelzett hónapok azonos számú napjaihoz (a 3. hó 3. napja a temetőlátogató tavaszi kirándulásé, az 5. hó 5. napja a „sárkánycsónak”-ünnep stb.), elsősorban a városokban. - 1912-49: a közt. idején az éveket eu. idő szerint számították, de csak 1949. X. 1: a Kínai Népközt-ban tértek át a →Gergely-naptár szerinti időszámításra. Azóta a régi naptár paraszti, falusi naptárként él tovább, hagyományos ünnepek stb. jelzésére. E.I.

T'oung Pao 1969:1/3. (Sivin, N.: Cosmos and Computation in Early Chinese Mathematical Astronomy) - Oriens Extremus 1976:2. (135.) (Ang Tian-Se: The Use of Interpolation Techniques in Chinese Calandar) - Bevezetés a m. őstört. kutatásának forrásaiba. 3. köt. Bp., 1980. (Ecsedy Ildikó: A kínai időszámítás) - Fizikai Szle 1983:2. (Ecsedy Ildikó: Kína időszámítása)