Magyar Katolikus Lexikon > K > kétség


kétség, kételkedés: 1. filozófiában: két (vagy több) szembenálló (ellentétes vagy ellentmondó) nézet, ítélet közötti ingadozás, és így a döntés elodázása annak következtében, hogy nincs vagy hiányos a belátás (→evidencia). - Nem azonos sem a merő nemtudással (ignorancia), mivel a ~ben bizonyos ítélet-elemek már jelen vannak és az ítélet-alkotás lehetséges, sem a valószínű tudással (valószínűség, vélemény, föltételezés), mivel ott már valamilyen döntés születik (még ha „provizórikus” is), és szembeállítható a →bizonyossággal, amely egyértelműen lezárja a gondolkodási folyamatot (esetleg a ~ végére is pontot tesz). A ~ lehetősége azon alapszik, hogy az emberi szellem lehatárolt, és ennek következtében a megismerésben is csak „araszolva” (discursive) képes előrehaladni, tudás és nemtudás feszültségi pólusai között ingadozva. - Pozitív ~ről beszélünk, ha mindkét alternatíva mellett egyenlő értékű érvek szólnak, negatív ~ről, ha egyik mellett sincs elegendő indok. Tárgyilag megalapozott (v. okos, józan) a ~, ha maga a téma olyan, hogy nem szerezhető róla kielégítő ismeret, alanyilag megalapozott, ha értelmi vagy/és akarati tényezők miatt nem tudunk dönteni. A részleges ~ csak valamely meghatározott tárgykörre v. létterületre vonatkozik, az egyetemes ~ minden ter-re (ez a szkepticizmussal azonos). Valós ~ esetén az illető, akiről szó van, tényleg kételkedik, fiktív ~ esetén csak föltételezzük róla. Beszélhetünk még módszeres ~ről, ti. ha annak érdekében tételezzük föl valaminek a meg nem létét, hogy az ellenkezőjéről meggyőződhessünk és így bizonyosságra jussunk, ez aztán ismét lehet egyetemes és részleges, valós és fiktív (fő alkalmazója: R. Descartes), és szkeptikus ~ről, ahol a ~ végleges, szilárd. A tud-ban pozitív szerepe lehet, főleg a módszeres és részleges ~nek, ti. a szellem ennek révén képes egyre teljesebb bizonyosságra jutni, a vele együttjáró akarati-érzelmi tényezők (belső elégedetlenség, tévedéstől való félelem, bizonyosság-keresési vágy) ösztönzőleg hathatnak a gondolkodásra. Ugyanakkor az egyetemes ~ alááshatja a hitet, az erkölcsöt, a tudományt. →szkepticizmus - 2. az egyházjogban az értelem bizonytalansága, mely befolyásolja a törvény kötelező erejét. - A törvényből eredő kötelezettséget illetően akkor áll fenn ~, ha nem világos, hogy egy bizonyos törvény alkalmazható-e az adott esetre. -

a) Jogkétség (dubium iuris) akkor áll fenn, ha egy törv. alkalmazhatósága egy meglévő tényállásra azért kérdéses, mert kétes a törv. léte, érvényessége, jelentése v. terjedelme. Ilyen esetben a törv-ek nem kötelezőek, még akkor sem, ha jogcselekményt érvénytelenítők v. jogképességet megsemmisítők (14.k.). Kivételt képez az az eset, amikor az a kétes, hogy egy törv. továbbra is érvényben van-e, v. egy újabb jogszabály hatályon kívül helyezte. Ilyenkor a 21.k. az irányadó. - b) Ténykétség (dubium facti) áll fenn, ha azért kérdéses a törv. alkalmazhatósága egy adott esetre, mert a körülmények hiányos ismeretében nem tudjuk, hogy ebben az esetben megvalósult-e az a tényállás, amire egyébként a törv. biztosan vonatkozik. Ilyenkor a tényállás meglétét kell föltételeznünk, vagyis azt, hogy a törv. kötelez. Az ordináriusok fölmentést adhatnak a törv. alól, feltéve ha ezt (amennyiben fenntartott felmentésről van szó) meg szokta adni az a hatóság, akinek fenn van tartva (14.k.). E fölmentés feltételes (ad cautelam), ti. hallgatólagosan feltételezi, hogy a tényállás megvalósult. Ellenkező esetben ugyanis semmilyen fölmentés nem volna szükséges. R.Z.-E.P.

LThK X:1425. - Erdő 1991:73.