Magyar Katolikus Lexikon > K > Kodály-módszer


Kodály-módszer: a 20. századi magyar zenei nevelés alapja, →Kodály Zoltán írásban és szóban adott útmutatásai, ének- és hangszeres gyakorlatainak összessége. - Célja: a magyar zenekultúra. „Eszközök: a zenei írás-olvasás általánossá tétele az iskolán keresztül. Egyben a magyar zenei szemlélet öntudatra ébresztése a művészi nevelésben csakúgy, mint a közönségnevelésben. A magyar zenei közízlés felemelése, folyamatos haladás a jobb és magyarabb felé. A világirodalom remekeinek közkinccsé tétele, eljuttatása minden rendű és rangú emberhez. Mindezek összessége termi meg a távol jövőben felénk derengő magyar zenekultúrát.” (Visszatekintés) - Amikor a 20. sz. második évtizedében a zeneszerző Kodály először került kapcsolatba a gyermekkarral, akkor fordult érdeklődése a gyermekkari repertoár, majd az isk. énektanítás felé, s lett ez a terület egy életre legnagyobb gondja. Ha ma a teljes magyar zenei nevelésre azt mondhatjuk, hogy alapja a „Kodály-módszer”, akkor ezt elsősorban Kodálynak írásban és szóban adott útmutatásaira, valamint az általa írt gyakorlatokra értjük. A kodályi elvek egyik fő vonása, hogy minden gyermekre, minden zenét tanulóra egyaránt vonatkoznak, tekintet nélkül arra, hogy a fővárosban v. egy tanyai isk-ban tanulnak-e, szüleiknek megvan-e a módja a zenetaníttatásra v. sem, vannak-e vele született zenei adottságai v. nincsenek, amatőrök lesznek-e v. zenészek stb. Másik fő vonása az egységesség, vagyis mindenütt nagyjából azonos módszeres felépítés és tananyag alapján tanítják olyan tanárok, kiknek képzésére hasonlóan általában az egység vonásai jellemzőek. Ha ehhez még hozzáfűzzük, hogy Kodály első inspirációjától számítva már 8 évtized telt el, a széleskörű gyakorlati megvalósításnak pedig hatodik évtizedében vagyunk, akkor a nemzedékek átformálódása világosan látható. - „Húsz év alatt (írja Kodály 1925: A magyar népzene című cikkében), mióta a gyűjtőmunka folyik, sokat kellett hallanunk annak hiábavalóságáról. Egy idősebb jóakarónk azon zsörtölődött, hogy aki maga is tud komponálni, minek járkál olyan dalok után, amiket minden cseléd tud. Nem súlyos betegség tünete volt-e, hogy a legszebb dalokat, amelyeket a magyar zenei géniusz ezer év alatt teremtett, már csak cselédek és öreg parasztok tudták? Nem volt-e sürgős kötelesség azokat tőlük megtanulni, és újra az egész magyarság kezébe letenni; A falu most búcsúzik a régi hagyománytól. A fiatalsága már nem veszi át. Rajtunk a sor. A tűznek nem szabad kialudni.” - Ez a jelképes tűz ragyogta be Kodály munkásságát, és gyújtotta lángra azokét is, akik eleinte közömbösen, szkeptikusan v. kételkedve fogadták szavait. Ösztönzésére és állandó közreműködésével kezdték el a magyar zenei anyanyelvnek a zeneokt-ba való ültetését. A tananyagba egyrészt konkrét idézetek, népdalok kerültek, másrészt Kodály maga komponált a népdalok szellemében fogant gyakorlatokat, mint a 333 olvasógyakorlat, az Ötfokú zene 4 füzete, a Bicinia Hungarica 4 füzete, melyek mind ezt az egy nagy célt szolgálják. - Amennyire nehéz és bonyolult feladat volt a századforduló idején újra felfedezett paraszti zenének olyan köntösbe öltöztetése, mely megáll a koncertpódiumon, olyannyira sok gondot jelentett a népdal mellé, ahhoz illeszthető megfelelő didaktikus folyamatot találni a zenetanításhoz. Kodály Párizsban töltött tanulmányi ideje alatt megismerkedett a francia nevelési rendszerrel, angliai útjai során pedig nagy érdeklődéssel figyelte az angol zeneokt-t, a zenészek szakképzettségét és az egész országot átfogó kóruskultúrát. Kutatta az elért eredmények magyarázatát. A Tonic-Sol-Fa módszer a magyar isk-kba bevezethető lehetne, a magyar népdal anyaga nem ellentétes vele, kiindulásul pedig a kis hangterjedelmű gyermekdalok, de mindenekelőtt a pentaton hangsor szolgálhatna. Ez a fennálló okt. módszerrel szemben merőben ellentétes elvnek hangzott. A C-dúr és a mellette megtanított tandalok képezték akkoriban általában az isk. énektanítás gerincét, átvéve a germán okt. rendszerből azt, ami a legmerevebb és legzeneietlenebb volt. A gyökeres átállításhoz évek kellettek, és valóban csak a II. vh. után válhattak Kodály eszméi általánossá. Míg régen egyszerűen nem akarták tudomásul venni, hogy parasztzene művészi zene alapja is lehet, s hogy értéke bármely más műalkotáséval azonos, addig az 1945-öt követő társadalomépítésben a munkás és paraszt hatalom nagy lendülettel támogatta ezt a zenei forradalmat. Így alakulhatott ki a több mint két évtizedes kapcsolat Kodály Zoltán, a tudós, zeneszerző, a nemzetét tanító tanár és az ország ügyeit intéző államférfiak között. Részben ennek is köszönhető mindaz a konkrét eredmény, amelyet a magyar zeneokt. a 20. sz. közepétől napjainkig már az egész világ szeme láttára fel tudott mutatni. Ezért nevezhetjük munkánkat Kodály szándéka szerint valónak. Ezért sikerült nagy általánosságban és országos vonatkozásban oly sokat elérnünk, amit talán más országban nem tudtak. - A magyar zeneokt. módszer új vonásait Curwen, Rousseau, Galin-Paris-Chevé, Őde és Hundoegger módszereinek tanulmányozása alapján - melyekre Kodály hívta fel a figyelmet - az 1930-as évek végétől a magyar zeneokt. legkitűnőbbjei (köztük a legtöbb Kodály-tanítvány) alakították ki. - Énekelni mindenki tudhat (vallja Kodály), ezen keresztül közelebb kerülhet a zenéhez, megismerheti, megértheti, s az aktív zeneműveléssel a passzív zenehallgatás terméketlen talajáról a zeneművelés gazdag kertjébe kerülhet. A zenei írás-olvasás elsajátítása legközvetlenebbül a mindenki által hozzáférhető hangszerrel, magával az emberi hanggal érhető el. Zenei nevelésünk alapvető bázisa a karéneklési tendencia, melynek alapját az ifjúság együttes éneklése, az isk. énekkarok adják. Másik rétegét az öntevékeny, amatőr együttesekbe tömörült dalosok alkotják. A karéneklés egyúttal a felnőttek zenei nevelésének szerves része, sőt a zene aktív művelésének, a hangszerjáték mellett, leghatékonyabb eszköze. -

Néhány évszám, mely határkövet jelentett a magyar zenekultúra kialakulásában, s a nemzetközi hatásra kitekintve szerepe volt abban, hogy a zenei nevelési mozgalom, melyet ma Kodály neve fémjelez és ~ként ismertté vált az egész világon. 1906: első kiadvány a falun gyűjtött népdalokból, zongorakísérettel, Magyar népdalok c-mel; a feldolgozásokat a gyűjtők, Bartók és Kodály készítették. Népdal a hangversenypódiumon! Szinte észrevétlen maradt; bár mellette is, ellene is szóltak, lelkesedtek és tiltakoztak. E kiadvány jelentette az első lépést a közönség felé, s népszerűsége, használata a mai napig is a legáltalánosabb. 1923: Kodály Psalmus Hungaricus c. oratóriumának bemutatója, melynek kapcsán a szerző érdeklődése a művében szereplő gyermekkar, ill. a gyermekkari irod. felé fordult. Ezután születnek meg egymás után szebbnél szebb gyermekkari művei. - De nem csak ő maga alkot, hanem ösztönzésére Bartók Béla is. A frissen megírt bartóki egyneműkaroknak első propagálója maga Kodály: „A magyar gyermek még nem tudja, hogy életére kiható ajándékot kapott 1936 karácsonyára”. - A magyar zeneokt. gyakorlati kivitelezése Kodály elméleti téziseinek megvalósításán alapul. A Visszatekintést tanulmányozva Kodály zenepedagógiára vonatkozó megállapításait nagy vonalakban 1911: kezdve követhetjük, amikor Zoltai Mátyás Zeneelmélet és összhangzattan c. kv-éről írt bírálatában említi, hogy a zeneelmélet igazi célja a tréning; a legfontosabb a kottából, a lapról éneklés és a hallott dallam leírása. Később ugyanez a gondolat kerül fokozott kifejtésre a szolfézs tanításáról hangoztatott elveiben. - 1929: a Gyermekkarok c. tanulmány alapja, hogyan lehetne jobbá, tartalmasabbá tenni a gyermekek zenei képzését az isk-kban, azaz hogyan lehetne az isk. énektanítást érdekesebbé, értékesebbé tenni. E cikkben fejti ki először, hogy fontosabb az, ki a faluban az énektanító, mint hogy ki a fővárosi operaház ig-ja. Utóbbi megbukik, ha rossz, de a rossz énektanár nemzedékek sorát fosztja meg a zene igazi élvezetétől. A zenei kultúrpol. ilyen éles megfogalmazása Hermann Kretzschmar (1848-1924) mondását is eszünkbe juttatja: „A német zene jövője az iskolában dől el.” De ha a pedagógia történetében még korábbra nyúlunk vissza, Johann Heinrich Pestalozzi (1746-1827) elvei közt is megtaláljuk a gondolatot. Ő mondta ki először a zeneokt-ban azt, hogy az egész népet kell az énekléshez, a muzsikáláshoz vezetni. Ez annál is érdekesebb, mert ő maga Hans Georg Nageli megállapítása szerint zeneileg képzetlen, sőt kifejezetten tehetségtelen volt. - Minden zenepedagógiával foglalkozó írásában Kodály hangot adott annak, hogy az isk. énektanítás ált. színvonalát kell javítani. Így kerül kiemelésre: 1. ahogyan a görögöknél a zenének központi szerepe volt a nevelésben, nálunk is rangra kell emelni; 2. a zenei műveltség akadályozója a zenei analfabetizmus, ez okozza a hangversenyek és operaelőadások gyér látogatottságát; 3. a tanítóképzőben meg kell javítani a zeneokt-t; 4. a rossz zene elleni védőoltást a zsenge gyermekkorban kell megadni, mert felnőttkorban már késő; 5. a zenei élmény megadása az isk. feladata; 6. a napi éneklés a napi torna mellett a gyermek testét, lelkét egyformán fejleszti; 7. nagyon fontos a karéneklés; a kollektív érzés, a közös erőfeszítésből eredő szép eredmény öröme fegyelmezett, nemes embereket nevel, ilyen nemű szerepe felbecsülhetetlen; 8. a számára döntő zenei élményeket a gyermek 6-16 éves korban szerzi meg, 15 éves koron alul fogékonyabb, tehetségesebb, mint utána; 9. csak a legértékesebb, legtartalmasabb anyagot szabad a gyermekeknek tanítani; neki a legjobb is éppen csak hogy jó: remekműveken keresztül vezessük a gyermeket a remekművekhez; 10. a gyermek zenei anyanyelve a magyar népzene legyen, csak ha azt elsajátította, akkor forduljon idegen zenei anyaghoz; 11. a mindenki számára legkönnyebben hozzáférhető hangszerrel, az emberi hanggal, énekléssel jussunk el a zenei géniuszokhoz; ezzel nemcsak egyes kiváltságosokat, hanem tömegeket lehet a zenéhez vezetni; 12. a karénekléshez külföldi remekműveket kell fölhasználni, a magyar nyelvű karirodalmat a népzenei anyag felhasználásával a magyar zeneszerzőknek kell megalkotniuk; 13. a tanítás rendszeres kiépítése állami feladat, kell rá pénzt fordítani, mert évek múlva a koncert- és operalátogatók számának növekedésével meghozza kamatait. -

1937: jelent meg Kodály Bicinia Hungarica c. sorozatának I. köt-e, ezzel végérvényesen elkötelezte magát a gyermekek és ifjak zenei nevelése ügyének. A köv. években egyre-másra jelentek meg ped. célzattal írt kompozíciói, melyek azóta természetesen nemcsak hazánkban, hanem az egész világon a Kodály által meghatározott zenei nevelési koncepció alapját képezik. A biciniumok, mint a cím is jelzi, magyar gyermekek számára íródtak. De az alapkoncepció (népzenei gyökérből, a zenei anyanyelv elsajátításával, énekelve, karénekelve érjen el a gyermek a zeneirod. nagy alkotásaihoz) nemcsak magyar talajon valósítható meg, hanem az 1937-es felfedezés nyomán más kultúrkörben, más népeknél, más zenei anyanyelvvel is megtölthető. A keret azonos, az indítékok szintén, a tartalom azonban területenként más és más, de éppen ez teszi a koncepció adaptálását különlegessé. „Galántai népiskola, mezítlábas pajtásaim: rátok gondolva írtam ezeket. A ti hangotok cseng felém ötven év ködén át” - írja a füzet ajánlásában. A Bicinia Hungarica módszertani útmutatójában már konkrét utalásokat találunk 1. a relatív szolmizáció bevezetésére és használatára, 2. a pentaton hangsornak mint kiinduló bázisnak felhasználására, mint ami a magyar zenei anyanyelv fontos alapja. Itt hivatkozik Kodály először az angliai zenepedagógia eredményeire (erre a relatív szolmizáció használata is utal), mivelhogy ott a széles tömegek értékes zenei műveltségre e módszer segítségével tettek szert. (Curwen relatív szolmizációval ellátott kottáiból munkáskórusok énekeltek Händel-oratóriumokat.) Ebben az írásban emeli ki Kodály először 1. a többszólamú éneklés speciális fontosságát, melyet szerinte az addiginál sokkal korábban kell bevezetni a zeneokt-ba, és 2. Bertalotti Solfeggioinak alkalmazását, melyet nagy nyomatékkal ajánl minden énektanító kezébe. A füzet legnagyobbrészt magyar népdalokat tartalmaz, ellenpontozó feldolgozásban, de vannak benne a népdalok stílusában fogant gyakorlatok is, valamint magyar költők verseire szerzett kompozíciók. - Az első füzet Bicinia után, mintegy kiegészítés és elmélyítés céljából, megírta az Énekeljünk tisztán! c. énekgyakorlat-sorozatot. Ebben írja: „Mi támogassa a kezdő első lépéseit a hangok végtelen birodalmában? Megmondom: nem az elütő hangszínű, temperált hangszer, hanem egy második énekszólam. A kétszólamú éneket eddigi tanterveink túlságosan későre hagyták. Inkább csak dísznek tartották, nem a haladás eszközének. Pedig alig felbecsülhető a fejlesztő értéke minden irányban, nemcsak a polifon hallás, hanem már az egyszólamú ének tisztasága szempontjából is. Mondhatni: nem tud tisztán énekelni, aki mindig csak egy szólamban énekel. Az egyszólamú tiszta éneket is csak két szólamban lehet egészen megtanulni. A két szólam egymást igazítja, egyensúlyozza.” A Bicinia Hungarica I. füz-ét egy II. és III., szintén magyar zenei anyagból álló, s egy IV., cseremisz (mari) dallamokat tartalmazó gyűjtemény követi. A IV. Bicinia előszavában 1942: írta Kodály: „Néhány dallam ma is egyformán szól a Duna és a Volga mentén, másfélezer esztendő és 3000 km távolságán keresztül. (...) Akármilyen jól megismeri valaki népzenénket, csak a rokon népekre való kitekintés adja meg a képnek a távlatot, a mélységet. Megtanuljuk ebből: nem vagyunk egyedül a világon. Kultúránk egy nagy, régi, keleti kultúra nyugatra szakadt, itt gyökeret vert, csodálatosképpen máig megmaradt sarja.” A 4 füzet Bicinia a népdalok sajátos jellegzetességeit megragadó új kontrapunktikus szerkesztés klasszikus példája. - A ~ egyik alaptézise tehát: a magunk zenei anyanyelve mellett elsősorban a rokon népek népdalaival kell megismerkednünk. Azoknak zenei anyagában föllelhetünk olyan ismerős vonásokat, mint a pentatónia és a ritmikai gazdagság, e jelenségek tanulmányozása és gyakorlása a magunk ismeretét mélyíti, amiben nagy segítséget nyújtanak a mari és csuvas dallamok. Csak ha ezekben jártas a növendék, akkor térjen át más, idegen népek dalaira, s azokat, ha lehet, énekelje az adott nép saját nyelvén. Így ismerheti meg a nyelvet, s a nyelveken keresztül a népek jellemét. - 1943: jelent meg a 333 olvasógyakorlat, mely mind a mai napig a gyermekek zenei anyanyelvéből született első ábécés könyv. A kötet metodikai útmutatójának első mondatai bevilágítanak Kodály elképzelésének alapvető vonásaiba: „Gyarapodó pedagógiai irodalmunk olvasógyakorlatokat eddig még nem ismer. Nem is igen tudunk olvasni, mint azt másutt kifejtettem. Pedig a zeneértéshez közelebb visz a kottaolvasás, mint az operabérlet vagy a népszerű zeneesztétika. (...) Aki a főbb hangközöket jól-rosszul eltalálja, még nem olvas: az még csak sillabizál. Globálisan kell olvasni: egész szót, majd többet, az egész mondatot átfogni egy pillantással; az egészből indulni a részletek fele. Szokjunk rá: a dallamot ne hangonkint szedjük össze, hanem elejétől végig gyorsan áttekintve, mint egy térképet. Egészében, egy darabban érezzük meg, mielőtt hozzákezdünk hangos elénekléséhez. Így biztosabban sikerül.” - A pentatónia minél alaposabb gyakorlására született az Ötfokú zene c. sorozat. A szolmizált betűjelekkel közreadott kiadvány 4 füz-e közül az első 100 magyar népdalt, a második 100 kis indulót, a harmadik 100 mari dallamot, a negyedik 140 csuvas népdalt tartalmaz. Kodály pedagógiai elveit itt is a legjobban saját szavaival világíthatjuk meg, amint azt 1945: az Ötfokú zene I. füz-ének utószavában megfogalmazta: „Mióta tudom, hogy a magyar gyermek számára az ötfokú zene olyan, mint az anyatej, állandó gondom, hogy minél többet tegyek számára hozzáférhetővé. A Bicinia után tekintélyes helyet kapott az ötkokúság az Iskolai Énekgyűjteményben. Segítségül hívtam néhány rokon nép dallamait, kivált a kisterjedelműekben mutatkozó hiány pótlására. Erre van szánva a 333 olvasógyakorlat is. Most 440 ötfokú dallamot bocsátok közre, 4 füzetben. Betűírásos formájuk törekvő pedagógusaink munkáját akarja könnyíteni, akik már meggyőződtek arról, hogy ezzel a módszerrel többre mennek, mint mással.” -

Az Ötfokú zene II. füz-ét, a 100 kis indulót Kodály az óvodás gyermekek „jártatásánál” használatos, zeneietlen indulók helyett írta. A kis gyermekeket már zsenge korban az ötfokú zene hallásbeli megszokására, megismerésére neveli, mert „csak így lehet magyar zenei öntudatra, a magyar zene megértésére nevelni. Csak ha egy ideig kizárólagosan benne él, fogja a gyermek a magyar zene alapvető dallamfordulatait természetesnek és szépnek érezni. Ha előbb indogermán zenei érzést nevelünk bele (s ezt tette az iskola idáig), a magyart mindig kivételesnek, erőltetettnek, sőt idegenszerűnek fogja érezni. Hozzuk végre haza gyermekeinket! Akkor majd a belőlük vált felnőttek is otthon érzik magukat a magyar zene levegőjében.” - Az Ötfokú zene III. és IV. füz-e a magyarral rokon népek dalait tartalmazza. A mari és csuvas dallamok olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, melyek a magyar népzene ősi rétegének hajdani, uralvidéki vonásait tükrözik. Erről írja a IV. füz. utószavában: „A csuvas zene a magunk megismerését mélyíti. Közös az ősünk, kitől mi jobban eltávolodtunk, mert többféle és elütőbb hatás alatt fejlődtünk. A csuvas zene sem maradhatott minden változás nélkül, szinte másfélezer év óta; de közelebb maradt az őshöz. A különbségek alatt a közös gyökeret megérezni és felismerni: ez a meg-megújuló gyönyörűség a vele való foglalkozásban. Mint mikor a rég vagy soha nem látott rokon hosszabb együttlét alatt naponta több jelét adja, hogy velünk édesegy. Rávilágít olyan tulajdonságainkra, melyeket eddig alig ismertünk. Meghozza újabb bizonyságát, hogy annyi, lényünkből kivetkőztető idegen hatás ellenére lelkünk gránitrétege nem változott, s hogy az nem valami ködös képzelődés, hanem kézzelfogható valóság. (...) Aki a csuvas, mari s más keleti népek zenéjének ritmus nehézségeit legyőzte, könnyebben boldogul az új zene bonyolult ritmusképleteivel. (...) Zenei világismeretre teszünk szert, s más zenei nyelvek világításában a magunkét is jobban megértjük. (...) A világ egyre jobban feltárul, s az egy népre szorítkozó művészet hovatovább értelmét veszti. A világzene megvalósulásához közelebb járunk, mint a Goethe-képzelte világirodalomhoz.” - A hangadás c. (1937) cikke a konkrét énekkari gyakorlattal foglalkozik: 1. a zongora temperált hangzása miatt nem alkalmas a tiszta karéneklés elősegítésére, sem hangadás, sem zongorakíséret formájában; 2. a dallamokat énekelve és nem zongorán kell bemutatni, mint ahogy még a kiváló zenekarvezetők is énekelnek próba közben, hogy egy-egy részlet jobb előadására serkentsék a zenekart; 3. a kórust ne a zongora hangjára támaszkodva tanítsa be a karvezető, helyette inkább a kórus tagjait tanítsa meg kottát olvasni. Vagyis: az út a zenei analfabetizmusból a zenei műveltségbe a zenei írás-olvasáson keresztül vezet. - Egy vidéki városban tartott előadásában a tennivalókat új indítványokkal bővítette: a vidéki zenekedvelők a „Liedertafel”-irod. helyett remekművekkel ismerkedhetnek meg, ha a férfikari együtteseket vegyeskarokká alakítják; a zene megismerésének utján az egyre jobban terjedő gépi zenélés (gramafon, rádió) helyett az aktív zenélés visz előre; a zenei alapműveltséget az isk-ban kell megszerezni. - 1941: sajtónyilatkozatban mondta: 1. a zene mindenkié, a zenei nevelés segítségével kell azzá tenni; 2. késő a zenei műveltséget a középisk-ban megadni, el kell kezdeni már az óvodáskorban; 3. a zenei műveltség megszerzésére nem feltétlenül a hangszertanulás az eszköz, hanem minden mélyebb zenei műveltség alapja: az ének. - A Zene az óvodában c. cikkben fejti ki Kodály: 1. a zenei nevelés sokoldalúan fejleszti a gyermek képességeit; nemcsak közvetlenül a zenei természetűeket, hanem koncentrációs készségét, beidegződéseit, érzésvilágát, és szolgálja a testi nevelést is; 2. ne csak a gyermekek maguk rögtönözzék az óvodai mondókákat v. a dalokat, hanem kapjon helyet a m. nyelv gyakorlása mellett a m. zene gyakorlása is, méghozzá a gyermek életkorának megfelelően, kis hangterjedelmű és neki való szövegű népi gyermekdalokban; 3. a népi játékokban az éneket és mozgást kapcsoljuk össze; 4. minden gyermeknek már az óvodában meg kell kapnia a rossz zene elleni védőoltást, mert ha felnő, akkor nincs már a méreg ellen orvosság. - A hangszertanulás megkezdéséről írta egy másik cikkben, hogy hangszert csak az a gyermek kezdjen el tanulni, aki már előbb megtanult kottát olvasni. - A zenetanításhoz azonban képzett szakember kell; Kodály erre is kitér írásaiban, továbbá 1946: a Zeneműv. Főisk-n tartott beszédében: 1. a szellem a mozgékony ujjak mögött kullog, holott a jó zenésznél a hallásnak kell elöljárni; 2. kottát olvasni hangszer nélkül is kell tudni, az előadó értse is, amit játszik. - Ugyancsak a Főisk-n mondott beszédében (1953: tanévzáró ünnepély) az előbbieket részletesen kifejti, s Robert Schumann Zenei házi és életszabályok c. művének egyes fejezeteit fölhasználva összeállította a „jó zenész kellékeit”. Schumann szerint a hallás fejlesztése a legfontosabb: Jókor igyekezz hangot, hangnemet felismerni. - Igyekezz hangszer segítsége nélkül kottából énekelni, akármilyen kis hangod van. Ettől élesedik hallásod. - Meg kell tanulnod papíron is megérteni a zenét. - Gyakran énekelj karban, kivált középszólamokat. Ettől leszel jobb és jobb zenésszé. - Halgass figyelemmel minden népdalt, ezek a legszebb dallamok kincsesbányái, s általuk megismered a népek jellemét. - Gyakorold jókor a régi kulcsok olvasását. Enélkül a múlt sok kincse hozzáférhetetlen számodra. - E schumanni szabályokat Kodály alaposabban kifejtette, és mintegy összegezte szolfézstanításunk alapvető célkitűzéseit, rámutatott a végső cél elérésére vezető útra. Beszéde Ki a jó zenész? c. jelent meg. Megtaláljuk benne többek között annak hangsúlyozását, hogy milyen fontos a régi kulcsok ismerete és gyakorlása, mennyire szükséges a zenei ízlés kifinomítása, és milyen lényeges J. S. Bach fúgáinak rendszeres gyakorlása. E fúgákat nemcsak eredetiben, hanem transzponálva, más-más hangnemben is kell tudni játszani.

Fontos a karéneklés a hangszeres számára is, és igen nagy zenei haszna van a középszólam éneklésének. Tájékozódni kell más művészetekben, valamint az irod-ban is. A jó zenész jellemzői Kodály szerint a következőkben foglalhatók össze: kiművelt hallás, kiművelt értelem, kiművelt kéz. Ezeknek egyensúlyban kell lenniük, egyik sem szaladhat előre a többi elhanyagolása nélkül. Az első kettőre a szolfézs és a hozzá kapcsolt összhangzattan és formatan tanít. - Hazánkban a zenei írás-olvasás célját szolgáló első kiadványok a 20. sz. első évtizedeiből származnak: kánongyűjtemények nehézségi sorrendben összeállítva, kisebb zenei szemelvények a laprólolvasás gyakorlására, itt-ott népdalokat is tartalmazó segédkönyvek. Csak amikor Bartók és Kodály népdalgyűjtő körútjai s e dallamok feldolgozásai, a magyar népdal felfedezése, megismerése bekerülnek a magyar zenei élet vérkeringésébe, akkor indul el annak alapján a zenei képzés széles alapokra helyezése. - A 20. sz. közepétől kezdve sorra születnek a zenét tanulók számára Kodály további két- és háromszólamú gyakorlatai. A sorozatok címe: 55, 44, 22, 66, 77 kétszólamú énekgyakorlat, Tricinia (29 háromszólamú gyakorlat). A zenét tanulók szakképzettségének elmélyítésére szolgálnak az Epigrammák, az énekes-zongorakíséretes darabokat a növendék egymaga hivatott megszólaltatni, mert: „Legjobban jár vele, aki olvasógyakorlatul úgy használja, hogy maga kíséri énekét” - írja a szerző az előszóban. -

Történeti gyökerek. A kodályi elvek vizsgálata közben, hogy a gyökereket megtaláljuk, vissza kell nyúlnunk a zenepedagógia történetébe. Alapvető eszköz a relatív szolmizáció, ennek kapcsán először a 11. sz: →Arezzói Guidó munkásságát kell felidéznünk. A korabeli Ker. Szt János-himnusz sorkezdő szótagjai a szolmizáció hat hangjának nevét adták ki: ut re mi fa sol la. Az ut szótag a 17. sz. ótanéven használatos (de pl. a fr. nyelvben a-kulcs neve ut-kulcs maradt), a 7. fokot a 17. sz. végén si néven vezették be. Mi sol helyett so (szó) szótagot használunk, így minden szolmizációs hang magánhangzóval végződik. A si (szi) nevét ti-re változtattuk, hogy a szó-hoz viszonyítva ne ugyanazzal a mássalhangzóval kezdődjék. Így el tudjuk kerülni azt a zavart, mely a kezdőbetűs rövidítésekből áll elő, amikor szó meg szi (s és s) ugyanazzal a mássalhangzóval kezdődik. Alterációkban a felfelé fi (emelés jele), a ti lefelé ta (leszállítás jele). Ezeken kívül leggyakrabban a so-si fordul elő (emelt szó, azaz szi), és a továbbiakban a felfelé módosítás i-vel, a lefelé a-val történik. Az Arezzói Guidó-féle szolmizáció a századok folyamán több országban eltűnt, és átadta helyét az ábécés elnevezésnek. Más országokban maga a szolmizáció vált az abszolút hangmagasság egyértelmű jelölőjévé. Napjainkban egyszerűen úgy tudnánk meghatározni, hogy a Cé, Dé, É, F stb. nevekkel való jelölés az ang. és ném. nyelvterületeken, valamint azok hatósugarában maradt fenn, míg a szolmizációs az ol., fr. ter-en és az ezek kultúrkörébe tartozó orsz-okban. Abszolút és relatív, ábécés és szolmizációs elnevezések jól megfértek egymás mellett régen is, és ma is alkalmazhatóak a zenepedagógiában. Csupán az a fontos, hogy egy és ugyanazon név ne szolgáljon két fogalom jelölésére, azaz nem lehet egyszerre abszolút hangmagasságot jelölő és relatív értelmezésű. Azokban az országokban, ahol az ábécés nevekkel használják a hangok magasságának meghatározását (Anglia, No., USA stb.), a szolmizációs szótagok a hangnemen belüli tájékozódást szolgálják: minden hangnak két neve van, egy relatív és egy abszolút. - A Bicinia Hungarica I. füz. módszertani útmutatójában olvassuk: „Az így bevezetett tanuló könnyen és gyorsan olvas, nem csodálkozik, hogy a más-más helyre tett dó-nak más-más nevet kell adni, hisz az embernek is két neve van, Dó-c, dó-f úgy meghatározza a hangot, mint »Szabó János« a személyt. C vagymagában csak annyit mond, mint Szabó v. János.” Amozgatható (innen a neve ang-ul: movable-do, 'mozgó dó'). - Zeneokt. rendszerünk tehát többféle gyökérből táplálkozik. Ádám Jenő Módszeres énektanítás a relatív szolmizáció alapján (Bp., 1944) c. kv-ében olvashatunk ezekről a gyökerekről. A módszertani indítás, mely a kezdő zenetanuló számára a szolmizációs kezdőbetűket használja a vonalrendszer elhagyásával a hangmagasságok jelölésére, korábban az ang. John Spencer Curwen (1816-80) munkájában található meg. Curwen a kottaolvasást könnyítő megoldással az ang. kórusmozgalom rohamos fejlődését érte el. A kottaolvasás további gyorsítására Curwen kézjeleket vezetett be, melyek a hangok biztosabb eltalálását segítették elő. E kézjelek teljes egészében bekerültek énektanítási gyakorlatunkba, mindössze aés ti mutatóujjas jelölése változott, amennyiben csak a ti maradt meg a mutatóujj számára, ahüvelykujj jelöléssel került át a gyakorlatba. Erre azért volt szükség, mert a fi és a ta kézjellel való mutatása nagyban elősegítette a dallami elemek biztosabb kigyakorlását. - Ahelyének változtatása a svájci isk. énektanításban is szerepelt. Rudolf J. Weber használta (rá hivatkozik Ádám Jenő fent említett kv-ében). A szolmizációs nevek fokjelölésre történő felhasználása Fro-ban Emile Joseph Maurice Chevé (1804-64) nevéhez fűződik, aki a hangjegyek pótlására számjegyeket is használt. Ezt a módszert találhatjuk meg Galin-Paris-Chevé közös munkájában. J. S. Curwen korábban említett módszerének ném. adaptációja: Agnes Hundoegger: Tonika-Do Lehre (1897). Ebben ő is a mozgó Do-t használja, valamint a Curwen-féle kézjeleket. Külön erénye e módszernek, hogy teret ad a modális hangsorok gyakorlásának, bár ez nem annyira a ném. népzenére, mint az egyh. zenére (korálok), →gregorián énekre és prot. népénekre jellemző. - A zeneokt-unkba beolvasztott ritmikai mozgás egyes elemeit Émile Jaques-Dalcroze (1865-1950), a genfi konzervatórium tanárának munkájából merítjük. Az ütemezés, tapsolás, kopogás a ritmikai elemek gyakorlására mindenféle zeneokt. kezdeti fokán igen hasznos és sokfelé használatos. Kodály koncepciójában Dalcroze módszerének egyes részeit mindig énekléssel kapcsolva használjuk fel, ellentétben a valóságos Dalcroze-ritmika gyakorlatával, ahol a zongorakíséretes mozgásművészeti tréning a képzés alapja. -

A ~ történeti gyökereit kutatva nemcsak a szorosan vett módszertani analizálás a fontos, hanem alapvető elveinek hasonlósága, esetleg azonossága, rokonsága más nagy zenei nevelők eszméivel. Kodály egyes megállapításai és a ném. zenei nevelés nagy reformátora, Leo Kestenberg (1882-1962) célkitűzései és munkássága között is sok a rokon vonás. Nem véletlen, hogy Kestenberg a zenei nevelés létrehozóinak nemzetközi összefogása érdekében oly sokat tett, s hogy az általa életre hívott Nemzetközi Zenei Nevelési Társaság (International Society for Music Education) Kodály nevelési eszméit is nagy érdeklődéssel kísérte. 1905-33: Kestenberg mint szervező és előadóművész az Erziehung zur Menschlichkeit mit und durch Musik ('emberségre nevelés zenével és a zenén keresztül') megvalósítását tekintette fő feladatának. A zenei neveléssel mint közüggyel éppen olyan szenvedélyesen foglalkozott, mint Kodály. Mindketten vallották: 1. a zene mindenki számára legyen elérhető; 2. a zenével való nevelés nagyon fontos; 3. a hatékony tanításnak általános és centrális szervezettség a kritériuma; 4. a tanárképzés igen lényeges tényező, 5. a nemzetközi szintű tapasztalatcserének, az eszmék kisugárzásának igen nagy a jelentősége. - Zeneokt-unk alapja az éneklés, ez az elsőrendűen fontos zenei tevékenység. Az óvodában megkezdett vokális indítás folytatódik az egész zeneokt-ban, isk-ban, zeneisk-ban, szakisk-n és főisk-n. Ha hangszert nem is tanul a gyermek, az éneklésen keresztül közelebb juthat a zenéhez, annak megismeréséhez. Kodály elve alapján a zene megismerésének folyamatához mindenki a számára legkönnyebben hozzzáférhető hangszerrel, saját énekhangjával juthat el. A legjobb zenekarok is akkor szólnak a legszebben, ha a vonósok, fúvósok hangja a dalolást érzékelteti. Erre legszebb példaként egyik írásában Kodály Toscanini munkáját hozza fel. Kodály számára Toscanini recsegő énekhangja, az azzal kifejezett zenei frazeálás jelentette a legkifejezőbb, legszebb muzsikálást. (Toscanini mindig így buzdította zenekarát: „Cantare, Cantare!” - 'Énekelni, énekelni!') - A zenei írás-olvasás elemein belül és azokon túlmenőleg a ~ igen sokféle ismeretanyagot tartalmaz, melyeknek alapján a zene megértése, reprodukálása v. alkotása sokkal könnyebbé, értelmesebbé válik. Az 'alkotás' kifejezés itt nem a zeneszerzést jelenti, hanem azt az improvizációs készséget, azt a gyakorlati folyamatot, mely akár a hangzó, akár az írt formát használhatja fel a zenetanulásnak már a kezdeti szakaszában. A figyelem felkeltését motívumok ismétlődésére már az óvodában elkezdjük. - A harmóniai elemek, melyek először az éneklés folyamán válnak a növendék sajátjává, felismerésben (hallás után) és írásban kerülnek begyakorlásra. Mielőtt alapos összhangzattan tanuláshoz kezdene valaki, már a szolfézsórán előkészítjük jóformán az egész ismeretanyagot: hangközök, hangsorok, hangzatok, vokális és hangszeres ellenpont, először mind hangzó tapasztalati úton kerülnek bemutatásra, a növendék tevékeny részvételével. A transzponálás és az arra való készség kifejlesztése a relatív szolmizáció természetéből eleve adódik, s ugyanígy vele jár a különböző régi kulcsokban való jártasság. Az írás (diktálás) a kodályi zenei nevelési koncepció lényeges alkotóeleme, éppúgy, mint a zenei olvasás, az első tanévtől kezdve végigkíséri az egész zenei stúdiumot. Minden órán sorra kerül, rendszeres gyakorlása elengedhetetlenül fontos. Nem jó zenész az (mondta Kodály), aki nem hallja, amit lát, és nem látja, amit hall, vagyis aki nem tudja leírni a hallott zenét, ha ideje engedi. - A belső hallás fejlesztésére tehát igen nagy súlyt kell helyezni. E képességet kezdettől fogva igen sokféle eszközzel bontakoztatjuk ki. Az írt zenének az elképzelése, és főként a megszólalás előtti elképzelés meg kell hogy előzze a valóságos hangzást. Ez egyaránt vonatkozik vokális és hangszeres zenére. A lat. mondás szerint nem csak az írástudatlan, aki nem tud betűt olvasni, hanem az is, aki nem tud zenét olvasni (Tam turpe est nescire Musicam quam Literas). A régi gör-öktől Comeniusig élt a felfogás, hogy a zene föltétlen szükséges az ember fejlődéséhez, a nevelés lényeges része, s nem valami nélkülözhető élvezeti cikk, puszta szórakozás. -

Kodály pedagógiai elvei legintenzívebben a kezdeményezésére alapított új iskolatípusban, az ének-zenei általános iskolában valósulnak meg. A tud. kutatások bizonysága szerint a gyermekek, akik naponta részesülnek olyan szisztematikus zenei nevelésben, melynek az éneklés az alapja, minden más tárgyban is ügyesebbek, jobban haladnak, mint társaik, akiknek csak a rendszeres heti két énekórájuk van. A naponta végzett zenei foglalkozás igen gyors tempóban fejleszti ki a zsenge gyermekben a ritmusérzéket, a tiszta éneklés iránti készséget, az átélt interpretálást, élesíti a memóriát és pontosságra nevel. A zenei tempó- és dinamikai jelekre való figyelés csiszolja a felfogóképességet, kiműveli a kifejezőkészséget és gazdagítja a gyermekek fantáziáját. A gyors asszociálás és koncentrált figyelés kifejleszti a matematikai készségeket, a zenei ritmus érzékelése jobb tornászokat nevel belőlük. - Mielőtt zenei nevelésünk a nemzetközi érdeklődés középpontjába nem került, magunk sem tudtuk, hogy milyen érték birtokosai vagyunk, csak mikor már oly sokfelé megkezdődött a nemzetközi adaptáció, és az eredetileg magyar gyermekek és magyar közösség számára született zenei nevelési módszer, anyag és eszközök nemzetközi felhasználásra is alkalmasnak bizonyultak. Ezek olyan közös értéket tartalmaznak, mely minden kultúrában érvényre juthat, mindenhol új lendületet adhat a zeneokt-nak és azon keresztül a tömegek zenei nevelésének. - Mint ahogy a módszer kialakulása döntő módon kapcsolódott Kodály személyéhez, úgy az idegen földre való eljutása is elsősorban a személyi kapcsolatok alapján, Kodály munkásságának, zeneszerzői, zenetudósi, folklorista tevékenységének elismerése során történt. Az 1958-as ISME-konferencia óta 1961: Bécsben, 1963: Tokióban szerepelt a magyar zenei nevelés a témák között. 1964: Bpen tartotta konferenciáját az ISME, s Kodály Zoltánt díszelnökké választották. A ~ itt kapott első ízben osztatlan nemzetközi megbecsülést, s ekkor indult meg nagy lendülettel a terjedése nemzetközileg is. Kodály eszméi nemcsak a szűkebb magyar közösséghez szólnak ma már, hanem visszhangra találtak a széles világban. „Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.” - Kodálynak ez a mondása a technika századában is igaz. - A magyar népzenei anyagra épített, eredetileg magyar gyermekek számára megalkotott módszernek tehát vannak olyan ált. érvényű tulajdonságai, melyek a legkülönbözőbb népeknél adaptációkra indítottak: 1. alapja a népdal, a zenei anyanyelv elsajátítása, lehetőleg kisgyermekkorban. A népdal metruma a lüktetés, az egység és a felezés, dallama a legősibb kisterc-motívumból és annak felső, alsó bővítéséből álló 3-4 hangnyi motívum; 2. a zenei írás-olvasás, az analfabetizmus leküzdése elengedhetetlen feltétel a zenei műveltség megalapozásában, ennek alapvető eszköze a relatív szolmizáció, a melodikai és ritmikai anyagok tapasztalati úton való megszerzése, felismerése, begyakorlása, ennek alkalmazása kezdettől a felsőfokig; 3. mindezen elemek vokális, tapasztalati úton való elsajátítása, ez jelenti a hallásképzés alapját. - A kezdetben m. népzenei anyagra épített zenei nevelés Kodály elvei alapján tágabb horizonttal is rendelkezik. „Hogy az ötfokú hangsor, annyi régi nép, talán minden népek zenéjének kezdete: nálunk is él és virágzik, 1907 óta tudjuk, mikor Bartók Béla először talált nagyobb tömegben efféle dalokat a Székelyföldön” - írta az Ötfokú hangsor a magyar népzenében c. (1917) tanulmányában. Bartók és Kodály gyermekeknek írt zenéje zenei nyelvét tekintve a világ bármely pontján nem idegen, hanem ismerős, vonzó, értékes és örömet okoz, miközben megfelel az adott művészi és pedagógiai célkitűzéseknek. Általában az a tapasztalat, hogy a zenetanári és zeneszerzői pálya ritkán kapcsolódik egybe, s ha mégis, akkor sem a kezdők fokán. Az értékes, nagy műveket író zeneszerzők nem szoktak kis gyermekeknek komponálni. Ezért fontos, hogy a Kodály-koncepcióval tanítók igyekezzenek megnyerni hazájukban a zeneszerzők legjobbjait arra, hogy írjanak a gyermekeknek. Kodály szerint a gyermeknek a legjobb is éppen csak hogy jó. Ő maga nem sajnálta az időt arra, hogy a gyermekeknek, a legkisebbeknek írjon. 1946: New Yorkban tartott előadásában mondta: „Próbáljuk meg az ifjúságot jó zenére tanítani, amilyen korán csak lehet. Jó tanárok mellett ehhez jó irodalom is szükséges, amely a gyermekeknek és a hallás-gyakorlásban kezdőknek hozzáférhető. Sok időt fordítottam arra, hogy kórusokat írjak gyermekeknek és iskolai énekkönyveket állítsak össze. Azt hiszem, sohasem fogom sajnálni az időt, amely így nagyobb művek írására elveszett. Úgy érzem, ezáltal ugyanolyan hasznos munkát végeztem a közösségnek, mint ha további szimfonikus műveket írtam volna. És néha egyszerű iskolás fiúk felvillanyozóan szép és kétségtelenül magas művészi szinvonalú előadásában gyönyörködhettem, melyet szerény, művésznek még el sem ismert tanítók vezényeltek.” - Mindezek megvilágításában a ~ nemcsak a zenei anyanyelv elsajátítására alkalmas, hanem az ált. zenei műveltséget lehet vele megalapozni; nemcsak népzenei anyagot tartalmaz, hanem a megfelelő zeneszerzők bevonásával egy-egy ország zenekultúrájának további kialakulásában jelentős szerepe lehet; nemcsak a tömegek zenei nevelésére alkalmas, hanem a tehetségesek kiválasztására és képzésére is; nem zár be egy stíluskörbe, s nem zsákutca, hanem kitárja a gyermek érdeklődésének ajtajait minden irányba; nemcsak vokális, hanem alkalmazható a hangszertanulással párhuzamosan; nemcsak alsó fokra alkalmazható, hanem ahol sikerrel alkalmazták, ott kiterjeszthető a közép- és felső fokra; nem egy népre, egy nemzetre vonatkozik, hanem alapelvei mindenütt a helyi sajátosságok figyelembevételével alkalmazhatóak; nemcsak a zenei nevelésnek egy sajátos módja, hanem hatása döntően megmutatkozik a teljes ember nevelésében, a mély humánum kialakításában, az esztétikum iránti fogékonyság kifejlesztésében. Kodály szavait idézve: „Zene nélkül nincsen teljes ember”. Szőnyi Erzsébet

Kodály Zoltán: Visszatekintés I-III. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok. S.a.r. Bónis Ferenc. Bp., 1964.