Magyar Katolikus Lexikon > J > jokulátorok


jokulátorok (lat. joculator): az →igricek és a →regősök régi elnevezése. - A ~ szóból eredt a fr. nyelvben a már a 11. sz: használatos jongleur, aki a ménestrelek és troubadourok társa, velük vándorol, népszerűsíti dalaikat. - Mo-on már az Árpád-korban ~nak nevezték az énekmondókat. Kb. 1320-ig a m. énekmondók tört-ében a ~ voltak előtérben. Jelentőségükről Anonymus Gesta Hungarorumából tudunk, mert a krónika a ~ nevéhez fűzi a régi m. énekes monda-anyag fönntartását. A kat. egyh. idegenkedett a ~tól, amit az 1279. évi budai zsinat egyik határozata is tanúsít; e határozat eltiltotta az egyháziakat a joculatorok, mimusok és histriók hallgatásától. A ~ eredeti, énekmondó szerepe az idők folyamán megváltozott, és előtérbe lépett játékos szerepük, amelyet a 16. sz-ra elvesztettek. Az utolsó név szerint említett jokulátor 1377: Márton volt, akit egyúttal fistulatornak, 'sípos'-nak is neveztek. H.B.

Sebestyén Gyula: Adalékok a kk. énekmondók tört-éhez. Bp., 1891. - Filol. Közl. 1961. (Falvy Zoltán: Énekmondók a kk. Mo-on) - Brockhaus II:248.