Magyar Katolikus Lexikon > J > Jób könyve


Jób könyve, Jób: protokanonikus ószövetségi bölcsességi könyv. - I. Elnevezése. A héb. kánonban az egyéb írások közé sorolták és főszereplőjéről ~nek nevezték. A LXX, a Vg és a nemzeti ford-ok is ezt a nevet vették át. - II. Keletkezése. A keretül szolgáló elbeszélés vsz. néphagyományra vezethető vissza, melyet Ez 14,14.20 ismertnek tételez föl. A szerző ezt a néphagyományt arra használta föl, hogy a →szenvedést, ill. saját gondolatait kifejtse. Bár a keret és a párbeszéd világosan elkülönül, a 2 rész a szerző szándéka szerint szorosan összetartozik; a párbeszéd nem is képzelhető el keret nélkül. Az eredeti kv-et később kiegészítették az Elihu-beszédekkel (Jób 32-37). E beszédek azért kerültek bele ~be, hogy helyesbítsék, mert eredeti formájában a szenvedés kérdésében nem adott kielégítő választ és nevelő értéke sem volt vitathatatlan. - Az eredeti kv. szerzője ismeretlen. Az arám hatást mutató nyelv és némely Jer-ra való utalások arra engednek következtetni, hogy a szerző a fogság utáni időben élt, de nem később, mint Kr. e. 200 (vö. Sir 49,9). A ~ tematikája, „biblikus” jellege zsidó szerzőre vall. A kisebb részletekből arra lehet következtetni, hogy jól ismerte Palesztinát, de más országok, főleg Egyiptom szokásairól, körülményeiről is tájékozott volt. Ez annak a világjárásnak és olvasottságnak felel meg, mely a bölcsességi irod. szerzőit jellemzi. Annak a feltevésnek, hogy Jób edomita volt és Edomban élt, nincs kellő alapja, ha e népnek híres volt is bölcsessége, és Jób barátairól föl is lehet tenni, hogy edomiták voltak. - III. Nyelve. Hébersége enyhe arám hatást mutat. A fennmaradt szöveg több kívánnivalót hagy maga után: a maszoréta szöveg némely helyein hosszabb v. rövidebb magyarázó széljegyzetek (glosszák) állnak; magánhangzókkal való ellátása (vokalizálása) hibás, sőt a mássalhangzós szöveg sem hibátlan. Ez vsz. ~ tömör nyelvével és sajátos szókészletével függ össze (sok az alkalmi szóalkotás, a →hapax legomenon). A LXX eredetileg kb. 180 verssel rövidebb volt a maszoréta szövegnél. Ezt részint magyarázza az a feltevés, hogy a LXX héb. eredetije is rövidebb volt, mint a maszoréta szöveg; többnyire azonban az eredeti szöveg szándékos megrövidítéséről van szó. A hiányokat korán pótolták (Órigenész) Theodotion-fordítása alapján. A 11. kumráni barlangból előkerült arám Jób-targum (11QtgJob) maszoréta forrásra vezethető vissza. - III. Tartalma. A keretül szolgáló elbeszélés (Bevezetés 1-2, Befejezés 42,7-17), mely a párbeszédet közrefogja, 8 v. 9 részből áll: 1,1-5 Jób jámborságának és boldogságának bemutatása; 1,6-12: kihallgatás a mennyben; 1,13-22: Jób 1. próbatétele; 2,1-6: egy 2. kihallgatás Jahvénál; 2,7-10: Jób 2. próbatétele; 2,11-13: Jób barátainak látogatása (Bildad, Elifáz, Zófár). 42,7-9: Jahve elítéli Jób barátait, amiért helytelenül vélekedtek Jóbról; 42,10-17: Isten még több gazdagságot ad Jóbnak, mint korábban. 42,11: a rokonok látogatása, azzal az elítélő magatartással szemben, melyet Jób felesége és barátai tanúsítottak, Jób társad. tekintélye helyreállásának kezdetét jelenti. - A párbeszéd a barátok látogatásához kapcsolódik és 3 menetben zajlik le: 1. (3-11): Jób egy keserű panasszal nyitja meg az 1. párbeszédet (3). Ez alkalmat ad Elifáznak Jób figyelmeztetésére: senki halandó nem tiszta Isten színe előtt; Jób jobban tenné, ha panasz helyett Istenhez fordulna (4). Jób kitart amellett, hogy a panasza jogos, a sorsa elviselhetetlen, és azt kívánja, hogy Isten adja meg neki a kegyelemdöfést (6). Bildad nyomatékosan megismétli Elifáz figyelmeztetését: csak a jámborság segíthet rajta (8). Most Jób Istent teszi felelőssé szenvedéseiért: ostorozza az embert, figyelmen kívül hagyva ártatlanságát (9). Zofár rendreutasítja Jóbot merész beszéde miatt: szenvedése bűneinek a következménye, tehát a megtérés hozhat enyhülést (11). - 2. (12-20): Jób nem vitázik tovább barátaival, hanem Istenhez fordul a meggyőződésével: nem szolgált rá a szenvedésre (12-14). Elifáz úgy véli, hogy Jób Isten ellensége lett (15). A halállal szembenézve Istenhez emeli tekintetét: nyilvánítsa igaznak (16). Bildad hevesen tiltakozik (18), Jób viszont barátai részvétéért eseng, amiért Isten keze úgy ránehezedett, de továbbra is Istentől várja ártatlansága bizonyítását, és inti barátait: figyeljenek a szavára (19; a 19,25-27 értelme, mely alapján Szt Jeromos és több más egyhatya arra következtetett, hogy Jób hitt a föltámadásban, erősen vitatható). Ennek ellenére Zofár is osztozik barátai nézetében (20). - 3. (21-27): a 3. menetet Jób azzal indítja, hogy elveti a →megfizetésre vonatkozó hagyományos tanítást: jámborság és boldogulás, bűn és szenvedés nem szükségszerűen tételezik föl egymást (21). Erre Elifáz szemére veti, hogy gonosz, azért bűnhődik (22). Jób tovább védi ártatlanságát (23). Bildad válasza rövid, vsz. töredék (25). A továbbiakban (26) Jób 2x is szóhoz jut, Zófárt viszont nem említi a szöveg, ha a következő beszédet (27,13-23) neki tulajdonítják is. - A bölcsesség dicsérete (28) önálló rész. Miután Jób visszatekint korábbi boldogságára (29) és felpanaszolja szenvedését (30), ünnepélyesen bizonyítja ártatlanságát és felszólítja Istent, emeljen vádat ellene (31). Erre Isten közbelépését lehetne várni. Ehelyett egy ismeretlen lép föl: Elihu, aki Jóbot is, barátait is megfeddi, és egy teljesen új szempontot visz bele a vitába: Isten megengedi, hogy az igaz szenvedjen - így tisztítja meg, így neveli (32-37). - Jahve elfogadja Jób kihívását, és felel neki a viharból. A barátokat elítéli, Jóbot a teremtés csodáira utalja, melyek felülmúlják az emberi tudást és lehetőségeket és az Ő végtelen hatalmának és bölcsességének a bizonyságai. Ha Jób Istent rendre akarná utasítani, képesnek kellene lennie arra, hogy a világ kormányzását átvegye, rendjét fenntartsa, a gonoszokat eltiporja. Akkor maga Isten is dicsőítené. Ha azonban erre nem képes, illene szerényebbnek lennie (38,1-40,14). A vízilóra és a krokodilra utalás kiemeli az ember kicsiségét, tehetetlenségét (40,15-41,26). Jób számára nem marad más hátra, mint elhallgatni és magát megadni (40,3-5; 42,1-6). - V. Tanítása. ~nek fő tárgya nem az, hogy vajon a szenvedés miként hozható összhangba Isten igazságosságával, hanem egy gyakorlati erkölcsi kérdés: az emberi létbe hogyan lehet a szenvedést beépíteni. Jób barátai a hagyományos felfogást képviselik: minden szenvedés a bűn büntetése; Jób tehát vizsgálja meg lelkiismeretét, térjen meg és vezekeljen. Ez ellen a szívtelen álláspont és kategorikus elítélés ellen - tapasztalatai alapján - szót emel. Biztos magában, meg van győződve ártatlanságáról és mer Istentől bizonyítékot kérni, sőt számít rá, hogy Isten helyreállítja becsületét és kárpótolja szenvedéseiért és veszteségeiért, ha átmenetileg elbizonytalanodik és fél is. Ez be is következik. Ezzel ~ megoldja azt a nehézséget, mely az ÓSz tanításából következett: a baj és a szerencsétlenség szükségszerűen büntetés. Rávilágít, hogy a jó sors és a jámborság, a balsors és a bűn nem tartoznak szükségszerűen össze, ahogy a valóságban találkozunk ezekkel a kategóriákkal, az sokszor érthetetlen, sőt abszurd az emberi értelem számára. De a szerző hisz Isten végtelen bölcsességében, és semmisége tudatában rábízza magát. - ~ egyike az ÓSz és egyáltalán a világirod. legszebb kv-einek. Tömörsége és a sok alkalmi szóalkotás miatt egyszersmind nehéz olvasmány is. A párbeszéd többféle műfajt egyesít: a bölcsek vitája, bírói eljárás, siratók és himnuszok épülnek bele. Tehát nem egységes tanítóköltemény, de nem is bírósági jegyzőkv. v. siratóének. Van benne valami a drámából, de tanító célzatú: Jób példája segítsen az embereknek megbirkózni sorsukkal. **

~. Székely László költői fordítása. Bp., 1943. - BL:870.