Magyar Katolikus Lexikon > J > Jézus pokolraszállása


Jézus pokolraszállása: üdvtörténeti esemény a Jézus kereszthalála és föltámadása közötti időben, ~ az →apostoli hitvallás ágazata. - A vallástört-ben találunk elb-eket hősöknek a holtak országába való leszállásáról. E hősök kimagaslóan nemes érdemeik (erejük, bátorságuk, áldozatvállalásuk) jutalmaként kapták az istenektől a lehetőséget, hogy élő emberként úgy lehessenek jelen az →alvilágban, hogy az nem árt nekik. Ezzel szemben ~ Jézus istenségéből következik: azt fejezi ki, hogy neki mindenkor hatalma volt és van a halál és alvilág fölött. - A ~ kifejezésben a pokol nem a kárhozottak bűnhődésének helyét jelöli, hanem a →holtak országát, ahol az összes halott tartózkodik. Az ósz-i kinyilatkoztatás szerint a holtak lenn, a →seolban, a sötétség országában vannak, s létük egyedüli alapja az, hogy Isten ismeri és számon tartja őket („Én vagyok Ábrahám, Izsák, Jákob Istene”). Isten hatalma abszolút hatalom a holtak világában is (Zsolt 115,17; Iz 38,11). A föltámadásba és a Messiás eljövetelébe vetett hit gyarapodásával együtt terjedt ki a messiási-eszkat. remény a holtak világára is. Az ÚSz-ben Jézus föltámadásánál adva volt a tétel, hogy a megváltás javára vált azoknak is, akik már előbb éltek és meghaltak. Erre utaló helyek az ÚSz-ben: Mt 12,40; 27,51; Lk 23,42; ApCsel 2,24; Róm 10,7; 1Pt 3,18; 4,6; Zsid 13,20; Jel 1,18. - Föltámadásával és a holtak orsz-ából való kiszabadulásával Krisztus megtörte a halál és az alvilág (a holtak országa) hatalmát. Ezért mondja a Jel 1,18, hogy az Ő kezében van a halálnak és az alvilágnak a kulcsa. A Szentírás szerint az alvilágban, mely több részből áll (vö. Lk 16,19-31; →hádesz), más-más helyük (sorsuk) van a jóknak és a rosszaknak (→megfizetés). A Hitvallás a hagyományos értelmezés szerint azt mondja, hogy Jézus az alvilágnak abba a részébe szállt le, melyben az ósz-i igazak megváltásukra vártak (limbus Patrum v. →pokol tornáca). - Az egyhatyák ~t részben megváltástani, részben krisztológiai szempontból dolgozták föl. Megkülönböztették a Krisztus előtt meghalt igazakat és kárhozottakat. Krisztus az igazaknak viszi meg az örömhírt, tehát igehirdetéssel üdvözíti őket, s olyan elképzelés is van, hogy részesíti őket a keresztségben. Más magyarázat szerint amíg Krisztus teste a sírban nyugodott, maga a Logosz, a Fiú ment el a megholtakhoz (egyes atyák szerint teljes megváltói alakjában ment le hozzájuk), s így rájuk is kiterjesztette a megváltást. - Az „alászállt a poklokra” kifejezést mint a keresztségi hitvallás részét (D 3) először Pontianus említi. - A teljes teol. értelmezés szerint Krisztus „alászállása” nem más, mint maga a halál átélése. Az Egyh. a hitével tanúsítja, hogy Krisztus valóban meghalt, mégpedig a mi halálunkkal. Magára vette az egész emberi sorsot, s a halál vállalása a teljes engedelmesség kifejezése volt. Egészen vállalta az Atyától kapott küldetést, hogy emberi életével megdicsőítse őt. Ugyanakkor kifejezte azt is, hogy velünk van a halálban, és bennünket is ki tud vezetni a halál átkából. - Az Egyh. nem fogadta el Kálvin véleményét, hogy Krisztus lelke a pokol kínját is magára vette, s így a büntetés elviselésével mentett meg bennünket a kárhozattól. Amikor Krisztus, magára véve a halált, osztozott a teremtmény sorsában, majd átment a megdicsőülés állapotába, ezzel azt is jelezte, hogy a megváltásnak megvan a kozmikus hatása is: föltámadása az egész kozmoszt átvezeti a dicsőségbe. - Ikgr. Ábrázolása K-en született, és ott mindvégig gyakoribb maradt. A jusztinianoszi kor után kezdték anasztaszisz, 'feltámadás' képként értelmezni ~t: Krisztus lemegy a pokolba az ősszülőkért, kezét nyújtja v. kézen fogva vezeti ki Ádámot és Évát. Csatlakozhat Dávid, Salamon és Ker. Szt János is. Krisztus lába alatt látható a megkötözött alvilág (sátán), ill. a pokol kapui keresztben fekszenek előtte. Az első példát a 7. sz-ból ismerjük (Szt Kereszt-ereklyetartó, New York, Metropolitan Museum). A 11. sz-tól kezdődően Krisztus kezében kereszt v. →keresztzászló van, a megkötözött sátán csak néha, a pokol kapuja mindig látható. A 13. sz: Krisztus Ádám és Éva között áll, kezét nyújtja nekik, s kétoldalt körülveszik a megváltottak. - A Ny-i műv-ben első példái 800 k. keletkeztek (Müstair, freskók), s Krisztusnak a pokol hatalmával vívott harcát hangsúlyozzák: Krisztus a kereszttel támad a pokol kapuja ellen, mely mögött ördögök vannak. A poklot ált. részletezve ábrázolták. A reneszánszban ~ idillikus tájban történik: az egyik oldalon a feltámadó igazak, a másik oldalon a jobb lator látható. A 17. sz-tól a téma nagyon ritka. **

Kirschbaum II:322. - Sachs 1980:184. - Vanyó 1988:95. - BL:1062.