Jézus családfája: I. A tények. A szinoptikus evang-okban 2 helyen is találkozunk ~val (Mt 1,2-17 és Lk 3,23-38), melyből kiviláglik, hogy Jézus Dávid leszármazottja. Hogy mindkét esetben Jézus törvényes apjának, Józsefnek genealógiájával állunk szemben, azt ma már, mondhatni, általánosan elismerik az egzegéták, de a 2 változat jelentősen eltér egymástól. Csak az Ábrahámtól Dávidig eltelt időbe tartozó nevek esnek egybe (egy kivétellel a gör. szövegben: 3,33); ezenkívül az egyetlen érintkező pont Sealtiel és Zerubbábel szerepeltetése. Egyébként nemcsak a felsorolt nevek térnek el, hanem az egymást követő nemzedékek száma is különbözik; még József apja is más-más néven szerepel a 2 családfában. Ezek a tények ~nak tört. hitelességét meglehetősen kérdésessé teszik, és különféle próbálkozásokhoz vezettek, melyek a nyilvánvaló ellentmondások megmagyarázására ill. feloldására irányultak (így pl. sógorházasság v. örökbefogadás stb. feltevésével). Kézenfekvő, hogy az ilyen próbálkozások merőben hipotetikusak. Az, hogy Máté - evang-a koncepciójának megfelelően - Dávid családjának hivatalos családfáját használta föl, Lukács viszont behatóbban ismerte József tényleges rokoni kapcsolatait, szintén nem egyéb, mint föltevés. Sem a Máté-, sem a Lukács-féle családfát nem tekinthetjük Jézus Dávid házából való származása hiteles bizonyítékának. - II. Az irodalmi műfaj. A családfa a genealógiák (→nemzetségtábla) műfajába tartozik, melyeket egységes stílus és határozott szerkezet (séma) jellemez. A jellegzetes nemzette igealak a bibliai szóhasználatban nem utal mindig testi leszármazásra. Az ÓSz szerzői a népek közt földr., művelődési és pol. szempontból fennálló kapcsolatokat szívesen állítják elénk genealógiai együvétartozásként (→népek táblája). Ugyanakkor az sem szokatlan, hogy egy és ugyanazon családnak egymástól eltérő genealógiái vannak (vö. pl. 1Krón 2,3-3,4 és 4,1-23; 7,6-12 és 8). Ezek a genealógiák inkább irod. termékek, semmint a népi hagyomány szülöttei. Ez ~ra is áll. Annyi bizonyos, hogy már a legrégebbi ker. igehirdetés is hangsúlyozta Jézus Dávid házából való származását (vö. pl. Mt 22,41; Róm 1,3; 9,5; 2Tim 2,8; Jel 5,5; 22,16). De innen nem származhat a Mt és Lk tartalmazta hosszú, mesterséges és meghatározott szimbolizáló szándékkal szerkesztett családfa; efféle bonyolult összeállításokat nehéz a prédikációhoz megfelelő anyagul felhasználni. Ezért v. magától Mátétól és Lukácstól valónak kell tekintenünk, v. azt kell feltennünk, hogy már létező írott forrásból vette át őket a két evangélista. A felsorolt nevek - amennyire ez megállapítható - mindkét családfa esetében főleg a LXX-ra vezethetők vissza. Máté Jézus őseit illetően Ábrahámtól a száműzetésig egészében véve a Krónikákra támaszkodott (1Krón 2); az Ádámtól Dávidig élt nemzedékekre vonatkozóan lényegében Lukács is ebből a forrásból merített. Ezenkívül azonban mindkét evangélista felhasználhatott általunk nem ismert munkákat is. Hogy Jézus korában - különösen papi családokban - ismeretesek voltak ilyen családfák, arra kellő számban vannak megbízható adataink (pl. Josephus Flavius, Vita 1; Contra Apionem 1,16; Euszébiosz, Egyháztörténet 1,7.14; 3,12; 3,19; az utóbbi szöveg szerint Jeruzsálem bevételekor tudták, ki tartozott Dávid házához). - III. Szerkezete és rendeltetése. A) Máténál ~ Ábrahámmal kezdődik. 3 - egyenként 2 x 7 nemzedéket felölelő - ciklusból áll, ezek Izr. fiai tört-e 3 időszakának felelnek meg: Ábrahámtól Dávidig, Salamontól a száműzetésig, a fogság végétől a messiási korig. Az 1. ciklusban, melyben a nevek megegyeznek a lukácsi ~ban szereplőkkel (de vö. Lk 3,33), a hetes szám vsz. a másik 2 ciklusban is megszabta a mértéket (Ábrahámtól Dávidig 14 nemzedékkel számoltak; Dávid nevének számértéke is 14); hogy ezt alapul vehesse, Máté Lukácshoz képest a 2. ciklusban Jorám és Uzija között kihagyott 3 nemzedéket, az utolsó ciklusból 8 nemzedéket. Tehát egy bizonyos számszimbolikára épített tudatos kompozícióval állunk szemben; az evangélista nyilvánvalóan arra törekedett, hogy Jézust mint Dávid és Ábrahám leszármazottját állítsa elénk, és tanúsítsa, hogy az Ábrahámnak adott ígéret benne teljesedett be (vö. Gal 3,16), ő az új Dávid (David redivivus), aki a 6 x 7 nemzedékből álló sor végén a „hetedik sor” (= új szövetség) elején a messiási kort bevezeti, az idők teljességét jelenti. Néhány egzegéta szerint a 4 asszonynak (→Támár, →Rácháb, →Rut és Urija felesége: →Batseba) a családfába való beiktatása - akik vsz. nem mind származtak Izr. népéből - annak jelzésére szolgált, hogy Jézus eljövetele milyen nagy jelentőségű volt a pogány világ számára; de talán Máriának, Jézus anyjának említéséhez is előzményül szolgáltak. - B) Lukácsnál ~ Jézusból indul ki, és visszavezet Ádámig, akit az evangélista közvetlenül Istentől eredeztet. A gör. szöveg 77 nemzedékkel számol (a Vg és néhány lat. kz. szerint 76, a szír Sinaiticus szerint 75, más lat. kz-ok szerint 72 a nemzedékek száma Lukácsnál ~ban), mellyel azt tanúsítja, hogy Jézus, aki nemcsak Ábrahámnak, hanem Ádámnak is leszármazottja, nem csupán a választott nép, hanem az egész emberiség tört-ét teljessé tette, és a világ Megváltójaként jelent meg a földön. Jelentős Lk-ban az az összefüggés is, melyet Lukács az Atya Jézus megkeresztelkedésekor tett tanúsága (3,22) és az általa közölt családfa zárósora (3,38: Jézus Ádám fia, aki az Isten fia volt) közt teremtett; ez a 2 vers egymásra utal, és érthetővé teszi, hogy az, akinek emberi eredetét a családfa bemutatja, a szó mélyebb értelmében az Istennek is a fia. - A gör. kat-oknál a karácsony előtti 2. vasárnap a Mózes előtt élt szt ősatyák emléknapja, az ünnepet közvetlenül megelőző vasárnap ~é. **

BL:840.