Magyar Katolikus Lexikon > I > ispotály


ispotály (gör. xenodocheion, lat. hospitale pietatis, refrigerium pauperum): a keresztény ókortól kezdődően idegenek, zarándokok, betegek, szegények és rászorulók gondozására a →vendég iránti szeretet címén fönntartott intézmény. - Ált. a →megyéspüspök alapította. Ny-on a ppi városok, vidéken ktorok és társaskápt-ok tartották fönn, a K-i egyh-ban a szerz. közösség (koinobion) tartozéka. Spo-ban a kir. alapítású ~ok jelentették a mórok elleni harcok idején a hátországot. Az Alpokban a hágókon ált. zarándokutak mentén lévő ~ok kir. és pápai privilégiumokkal rendelkeztek, tp-uk olykor plébtp-ként működött. A Szentlélek ~oknak egész láncolata alakult ki, melyek a műv-eket is támogatták. Különösen Spo-ban és Port-ban fordítottak különös gondot az ~ művészi díszítésére. - Az ~ szolgálatára különféle testvérületek alakultak, saját oltárt állítottak az ~ tp-ában. - A Jeruzsálemben alapított ~ok a betegápolás mellett szentföldi zarándokok elhelyezésével, ellátásával, gondozásával is foglalkoztak. A →lovagrendek tagjai ~aikban maguk szolgáltak a befogadottaknak, mert Krisztus szegényeinek tekintették őket (→Jeruzsálemi Szent János Lovagrend). - Az ~ sajátos fajtája a leprosorium, ahol (higiéniai megfontolásból) folyóvíz mellett ápolták a leprásokat. Einsiedelnben (No.) 1353: kizárólag a zarándokoknak alapítottak ~t. A nagy zarándokhelyek ~ai külön káplánokat tartottak a különféle nyelveket beszélő zarándokoknak. - A Ny-i városokban az önkormányzatok lassan hatáskörükbe vonták s egyre inkább szociális intézményekké tették az ~okat. A 18-19. sz: az ~ok a kórházak és különféle karitatív intézmények formájában élnek tovább. **

LThK V:491.