Magyar Katolikus Lexikon > I > individuális pszichológia


individuális pszichológia: Adolf Adler által kialakított lélektani irányzat, amely nagy súlyt helyez az egyedi lelki fejlődés kérdésére (→egyediség). - Adler 1912: szakadt el a freudi irányzattól: nem annyira a lelki folyamatok érdekelték (→individuáció), hanem azok a lelki erők, amelyeket a lélekelemzés nem vett tekintetbe, v. egyoldalúan a „libido”-ra vezetett vissza. Adler az →egyed (individuum) alaptörekvését abban látta, hogy mindenki ki akar bontakozni, önmaga akar lenni, másoktól elismerést szeretne szerezni. Ez nem a freudi önző önszeretet (narcisszizmus), hanem pozitív, építő erő. Az önkibontakozási vágy hátterében Adler szerint a kisebbrendűségi érzés munkál, amely annál erőteljesebb, minél inkább elnyomottnak érzi magát valaki. Először kisgyermekkorban tapasztaljuk meg ezt, amikor úgy látjuk, mindenki más „fölöttünk” áll. A hátrányos helyzetet ellensúlyozni próbáljuk, és így születik meg az az életterv, amely segíti a személyiségfejlődést. A későbbi életszakaszban az jelenti a problémát, hogy kétféle erő harcol bennünk: a vágy, hogy önmagunk legyünk, és hogy egy közösség tagjai legyünk. Sokan megrekednek a „gyermeki én”-nél, élősdiek akarnak lenni, kevesekben van meg a bátorság, hogy „kilépjenek önmagukból”. A kisebbrendűségi érzés akkor válik gátlássá, amikor a magát kisebbrendűnek érző lány ffi szeretne lenni, a magát nem teljes értékű ffinak érző fiatalember állandó hódításokkal próbálja bizonyítani - elsősorban önmaga számára - hogy mégiscsak ffi (ún. Don Juan-típus) stb. A lélekgyógyász feladata ilyen esetekben, hogy a nem tudatos folyamatokat tudatossá tegye, de az igazi megoldás Adler szerint az, hogy a gyermekeket hozzásegítjük az egészséges önbizalomhoz. - Adler isk-ja nem ért el olyan hatást, mint Freudé, pedig az én és a szociális tényező pozitív értékelésével bármely nev. módszer számára alkalmas eszközt kínált föl. Cs.I.

LThK V:655.