Magyar Katolikus Lexikon > I > idők teljessége


idők teljessége (lat. plenitudo temporum): az előkészület és várakozás vége, az az időszak, melyet az Atya a maga végtelen szabadságában és bölcsességében határozott meg az üdvösség misztériumának megvalósítására (vö. Gal 4,4; Ef 1,10). - A keresztény hitben az →időnek alapvető jelentősége van. A világ az időben teremtetett, időben zajlik az üdvösség története. Krisztus földi életének évei az ÚSz fényében valóban az ~t jelentik. E teljesség csúcsa a föltámadás. Amennyire igaz ugyanis, hogy Krisztus az emberré lett Isten a Szűz méhében történt fogantatás pillanatától, annyira igaz, hogy embersége csak a föltámadással változott át teljesen és dicsőült meg, így nyilatkoztatta ki teljesen isteni mivoltát és dicsőségét. A piszidiai Antiochia zsinagógájában tartott beszédében (vö. ApCsel 13,33) Szt Pál éppen Krisztus föltámadására alkalmazta a 2. zsoltár szavait: „Az én Fiam vagy te, én ma szültelek téged” (7). A →húsvéti vigília ünneplésekor ezért mutatja be az Egyh. a föltámadott Krisztust úgy, hogy Ő „a Kezdet és a Vég, az Alfa és az Omega”. E szavak, melyeket a húsvéti gyertya előkészítésekor mond a celebráns, miközben belevési a gyertyába a folyó év számát, kifejezik, hogy „Krisztus az idő Ura; Ő a kezdete és beteljesedése; Megtestesülése és Föltámadása minden évet, napot és percet átölel, hogy ily módon az »idő teljességében« legyenek”. - Minden, ami ezután történik a világ végéig, nem egyéb, mint kiterjedése és kibontakozása annak, ami azon a napon történt, amikor a megfeszített Krisztus meggyötört teste a Szentlélek erejéből föltámadott, és a Szentlélek forrásává lett az egész emberiség számára. Ezért a keresztény ember tudja, hogy nem kell más üdvösséget várnia, hiszen a világ, bármeddig tart is az időben, már az utolsó időben él. A föltámadott Krisztus nemcsak az Egyházat, hanem a kozmoszt és az egész történelmet is irányítja és vezérli. Ez az életenergia viszi a teremtést, „mely sóhajtozik és vajúdik mindmáig” (Róm 8,22) a beteljesedés célja felé. Erről a folyamatról az embernek csak halvány sejtelme lehet; a keresztény viszont biztonsággal számíthat rá, és a vasárnap megszentelése világos tanúság arról, hogy az emberi időt áthatja a remény. **

DD 74.