Magyar Katolikus Lexikon > I > Itália művészete


Itália művészete: Az Appennin-félsziget ókori etruszk, italióta, római népeinek művészetét egységesítő római birodalom művészetéből bontakozott ki a 4. sz-tól kezdve a rabszolgatartó társad. gondolkodását gyökeresen átformáló kereszténység hatására. A világrészeket egybefogó birod. vallási szinkretizmusa szabad utat engedett minden isten tiszt-ének (vö. Pantheón), és ezzel gyakorlatilag a hitetlenségbe torkollott. A fszg-et elözönlő germán népek (gótok, vandálok, longobárdok) művészi hozománya, Róma és Bizánc továbbélő óker. hagyományai adták meg az alapot továbbfejlődéséhez, amelynek a legújabb időkig a ker. kultusz szolgálata volt legfőbb egységesítője. - I. Építészet. A többszörösen letarolt Rómától a bizánci helytartó, exarcha székhelye, Ravenna vette át a Ny-róm. birod. művészi életének irányítását, az ide települt kőfaragók, mozaikrakó művészek alapozták meg ~t, az óker. baz-k elrendezését, művészi kialakítását részben megőrizve, részben új elemekkel gazdagítva. Az ariánus gótok szegyh-a, a Sant'Apollinare Nuovo (504) és a kikötőben épült Sant'Apollinare in Classe (549) a T alakú rómavárosi baz-k örököse: oszlopsorokkal tagolt háromhajós hosszházuk K felé félkörös ill. négyzetes szentéllyel, apszissal végződik. Ny felé zárt előcsarnok, narthex kapcsolódik az árkádíves, mozaikdíszes főhajóhoz és két oldalhajójához. A baz-k mellett különálló kerek harangtorony, campanile és kerek ill. nyolcszögű →baptisztérium állt. Ilyennek épült a parenzói (Poreć, 542) és gradói szegyh. is. Centrális elrendezésű Nagy Theodorik egyetlen kőtömbből kifaragott, lapos ívelésű kupolával fedett mauzóleuma (493-526), Galla Placidia sírkpnája, az ortodoxok baptisztériuma és a cs. ill. exarcha apszidiolokkal bővített nyolcszögű tp-a, az 547: felszentelt San Vitale, amely a római Minerva Medica és a konstantinápolyi Sergius és Bakkhosz-tp. térelrendezését közvetítette az eu. ker. építészet számára. A rómavárosi baz-k hagyományainak szerves folytatói Rómában a Sant'Agnese (625-38), a San Lorenzo fuori le mura és a közvetlen bizánci hatásokat is tükröző, kívülről egyenes záródású, belülről félkörös apszisú S. Maria in Cosmedin (8. sz. 2. fele). - Az itáliai ker. építészet fejlődésében jelentős szerepet vállaltak az Itáliába települt longobárdok. A nyitott fedélszékes és dongaboltozatos „Tempietto” ('templomocska') Cividaléban (762-76) stukkódíszes szentélyrekesztőjével már közvetlenül az itáliai építészet román periódusát készíti elő. A római építő hagyományokat (kiskő- v. téglafalazás, falerősítő lizénák, ívsoros párkányok) őrző építőmesterek kezenyoma ismerhető fel a román műv. kezdeteit (premier l'art roman) jelentő Agliate keresztház nélküli Szt Péter-baz-jának egy síkra szerkesztett három félköríves apszisán, a milánói Szt Ambrus-baz. (824-59) átriumos elrendezésén és az apszisok és a hajó közé ékelt keresztházszerű térbővítményén. A 9. sz-tól Alpokon túli hatások érvényesültek a comói Sant'Abbondio K-i toronypárjának építésén, a S. Fedele háromkaréjos szentélyén. A lombard építészet sajátossága, hogy keresztboltozattal fedik a tp. hajóit (Milánó: Sant'Ambrogio, Parma, Piacenza szegyh-a). - Az oldalhajók felett szélesnyílású karzat épült (Pavia: San Michele, S. Pietro in Ciel d'oro), s gyakori a sűrű oszlopállású altp-ok építése a szentély alatt. Az oromzatot, apszisokat törpegalériák, az örmény plasztikából, longobárd szalagfonatoktól kölcsönzött domborművek díszítik. Ez a hatás ismerhető fel Arezzóban, Anagniban, a tuscaniai S. Pietrón és a S. Maria Maggiorén, Anconában, Spoletóban, a velencei S. Marco (11. sz. 2. fele) centrális szerkezetén, kupolaépítésén, márványberakásain, mozaikképein. Velencei hatásokat tükröz Padova védőszentjének, Szt Antalnak tp-a, a Santo. A veronai S. Zeno nyitott fedélszékes, hosszházas tp-a (1123) a római baz-k örökségét fejleszti tovább. Az óker., antik és bizánci építészet ötvözéséből született a firenzei S. Miniato al Monte és a Battistero (1059). A római S. Clemente (1130) nyitott fedélszékkel, a bari S. Nicola (1087) hajói pedig boltozattal épültek. A vandál tarolásnak áldozatul esett Montecassino hatása érezhető Sant'Angelo in Formis falképekkel díszített tp-án. Szicília bizánci és normann elemeket vegyítő tp-ai (Palermo: Capella Palatina [1132-40], Cefalù [1132-48 k.] és Monreale szegyh-a [1170-80]) még óker. jellegűek, a palermói Martorana (1143-51), a S. Giovanni degli Eremiti (1130 k.) K-i mór hatásokat tükröz. Lombard jellegzetesség az oroszlánokra támaszkodó oszlopos kapuzat (Ferrara, Modena, Parma, Piacenza szegyh-a), amely Itáliából indult vándorútjára, s a fr. katedrálisok oszlopszobros hármas kapuzataiban érte el fejlődése tetőpontját. - A 13. sz. elején a ciszt-ek a fr. gótika kezdeményezéseit közvetítették Fossanova (1208), Casamari (1117), Charavalle Milanese és Ch. della Colomba építkezéseivel. Gótikus jellegűek a ferencesek (Assisi, S. Francesco, 1228-53) és domonkosok (Róma, S. Maria sopra Minerva) tp-ai is. A támívek nélkül épült, tágas belső terű gótikus csarnoktp-ok erősen különböznek az É-i gótika magasba törő, függőlegesen hangsúlyozott, fiatornyos, mérművekkel áttört alkotásaitól. Velencében is koldulórendiek építették a Frarit és a S. Giovanni e Paolót 1330 ill. 1333 után. Az ol. protoreneszánsz fuvallatát éreztető firenzei S. Maria Novella Ny-i homlokzatát csupán gazdag márványberakás és égetett agyag domborművek díszítik. Az itáliai építészet legjellegzetesebb gótikus alkotása Arnolfo di Cambio (1245-1310) műve. Az öthajós pisai dóm építése világhírű ferde tornyával, keresztelőkpnájával és temetőjével, a Camposantóval még a román korban indult, s a gótikus és kora reneszánsz időkben fejeződött be. Az ol. művészettört-írás nem is a stíluskorszakok szerint, hanem az évszázadok rendjében (trecento, quattrocento stb.) tárgyalja az itáliai műv. alkotásait. Pisa hatása érezhető a luccai S. Michele-szegyh-on és a pistoiai dómon. A sienai szegyh-at Giovanni Pisano, az orvietóit L. Maitani építette. A firenzei S. Maria del Fiore 43 m fesztávolságú kupolájának, továbbá a S. Lorenzo, a S. Spirito és a Capella dei Pazzi építése Brunelleschi (1377-1446), a szegyh. campaniléjének építése Giotto nevéhez fűződik. A reneszánsz időkben ért véget a Pavia melletti Certosa gótikus fogantatású tp-ának építése is. A Luganói-tó környékéről származott campionei mesterek kezdték el 1386: az itáliai építészet legmonumentálisabb gótikus alkotásának, a milánói dómnak öt évszázadon át folytatott építését, amelyet támívei, áttört ablakai, a külsejét és belsejét ellepő szoborerdő a nagy Ny-i katedrálisok méltó vetélytársává avatnak. -

A reneszánsz első görögkereszt alaprajzú tp-át Leon Battista Alberti, a De Re Aedificatoria nagy elméleti és gyakorlati tudású író-építésze (1404-72) tervezte Mantovában (S. Sebastiano), ő építette fel legjelentősebb műveként a kpnákkal, négyezeti kupolával bővített, dongaboltozatos S. Andreát. A hosszházas és centrális tér harmonikus egyesítését Vignola (1507-73) fejlesztette tovább a római Gesu építésekor. Műve a gyorsan terjeszkedő jezsuita r. építkezései révén meghatározó jelentőségűvé vált a barokk tp-építészet számára. Az itáliai építészet legjelentősebb reneszánsz alkotásai a Pietro Lombardi (1435-1515) építette S. Maria dei Miracoli Velencében, Bramante (1444-1514) S. Maria delle Grazie tp-a Milánóban. Rómában 1502 u. épült a S. Pietro in Montorio udvarán a Tempietto, s az ő nevéhez fűződik a vatikáni S. Pietro első koncepciója is, amelyet Peruzzi (1481-1536), Raffaello (1483-1520), G. Sangallo (1454-1516) s végül Michelangelo (1475-1564) váltottak valóra. Andrea Palladio (1508-80) Vignola nyomán Velencében épített két klasszikus fegyelemmel konstruált tp-ot, a S. Giorgio Maggiorét és a Redentorét. - A Róma arculatát meghatározó barokk tp-építés legjelesebb mesterei Gian Lorenzo Bernini (1598-1680), a S. Andrea al Quirinale alkotója, s mellette Francesco Borromini (1599-1667). A S. Carlo alle Quattro Fontane elliptikus tere, a S. Yvo alla Sapienza fojtott mozgalmassága, a S. Agnese homorú és domború elemeket váltó centrális tömege Cortona, Rainaldi és a torinói Guarini (Torino: S. Lorenzo, 1667-87) alkotásaiban talált közvetlen folytatókra. Filippo Juvara (1678-1736) kupolás torinói Supergája már a tért hódító klasszicizmus nyugalmát sugározza. Klasszicizáló szellemben épült a római S. Pantaleo (1806, G. Valadier) és a római Pantheont utánzó torinói Gran Madre di Dio (1818-32). Az eklektikus historizmus utáni megújulás legismertebb alkotásai a milánói Szegények Madonnája-tp. (1952-56), Figini és Pollini műve, a Strada del Sole Ker. Szt János-tp-a (1961-64), Giovanni Micheluzzi alkotása, és Pietro Nervi Sala delle Udienzéje a Vatikánban. - II. Szobrászat. Az óker. kezdetekből kibontakozó itáliai szobrászat az 5-9. sz. folyamán a bibliai képtilalomtól való félelem miatt leszegényedett, a szabadszobrok helyébe alakos domborművek ill. jelképes jelentésű geometriai ábrázolások léptek. A szarkofágok és a síremlék-plasztika mellett a 750-800 k. készült cividalei stukkó-szobrok, Paganus művei mellett inkább csak elefántcsont faragványokkal (Maximianus érs. 6. sz. ravennai szószéke), longobárd szalagfonatos és geometrikus díszítésű kőfaragványokkal találkozunk. A monumentális domborműplasztika Willigelmus és Nicolaus mesternek a fr. szobrászat hatását tükröző modenai (1110 k.) ill. ferrarai és veronai (1135-38), piacenzai plasztikáival és a campionei mesterek műveivel jelentkezik. A sz. végén Monrealéban, Cefalùban oszlopfőkön alkalmaztak figurális ábrázolásokat. A lateráni S. Giovanni kerengőjében, Civita Castellanában Cosmos mester és a Vasaletto család tagjai 1220-30 k. színes márványmozaikokat készítettek. Benedetto Antelami (1150 k.-1230 k.) munkássága már átnyúlik a 13. sz-ba (Parma, Fidenza, Vercelli). Az épülettől független szobrászat első itáliai emléke a luccai S. Martino lovasszobra (1233). A bronzplasztika legszebb emlékei a veronai S. Zeno 11. sz. eleji, a pisai és a monrealei dóm (1180, 1168, Bonanno Pisano) bronzkapui. A trecento szobrászat úttörői Nicola Pisano (1225 k.-1285 k., Pisa) és az építész Arnolfo Cambio (1310 e.). 1310 k. készült a pisai és pistoiai dóm szószéke (Giovanni Pisano). Siena legkiemelkedőbb szobrászegyénisége a Nápolyban és nálunk is (Szt Margit síremléke a Margitszigeten) dolgozó Tino da Camaino (1285 k.-1337). Firenzében az Or San Michele tabernákulumának mestere Orcagna (1368 e.), a Battistero kapui pedig már a kezdődő reneszánsz jegyeit is felcsillantják. 1401: a pályázat Ghibertinek ítélte a Porta del Paradiso elkészítését. Vele egyidőben dolgozott Firenzében Donatello (1386-1466), a padovai Il Santo előtt álló Gattamelata mestere. Luca della Robbia (1399-1442) és Antonio (1435-1525) műhelyében készültek az itáliai tp-okat díszítő színes kerámiák. A reneszánszban az itáliai szobrászat egyre inkább eltávolodik a vallásos érzülettől, csak elszigetelt alkotásokon, főleg síremlékeken jelennek meg kifejezetten egyh. témák. Michelangelo (1475-1564) p. megrendeléseket teljesítve készítette elő az itáliai seicento barokk egyhműv-ét, G. L. Bernini (1598-1680) mozgalmas, fényárnyékos szobrászatát (Roma, S. Pietro: Longinus szobor, Szt Péter trónja; S. Maria della Vittoria: Szt Teréz látomása; sienai dóm: Mária Magdolna és Szt Jeromos szobra). A barokk után az itáliai szobrászat egyre határozottabban idegenedett el a vallásos témáktól. - A modern Olo. legkiemelkedőbb szobrászai a főleg Milánóban dolgozó M. Marini és G. Manzù és a m. származású A. Tot. - III. Festészet. Az 5-9. sz: az alapvető bizánci hatások és helyi kezdeményezések jellemzik a kor képzőműv-ének nagy fontosságú mozaikműv-ét, amelynek legjelentősebb alkotásai Ravennában, Galla Placidia sírkpnájában, az ortodoxok Baptisteriumában, a Sant'Apollinare Nuovóban és a San Vitaléban találhatók. Hasonló jelentőségű a római San Cosma e Damiano apszismozaikja (530 k.). - A falképfestés is bizánci befolyás alatt indul, a castelsepriói freskóciklus (7. sz), a római S. Maria Antiqua egymásra rétegezett festményei és a S. Clemente (9. sz.) a hatás állandóságáról tanúskodnak. A montecassinói Desiderius apát (1057-87) is gör. mestereket foglalkoztatott Sant'Angelo in Formisban. A falképstílus olasszá válásának legfontosabb dokumentumai S. Galliano (1007), a S. Clemente Alexius-legendája (1095 k.) és a S. Prassede és S. Maria in Domnica 9. sz., a palermói Martorana és a monrealei dóm új stílusú és Torcellóban, a velencei S. Marcóban szerves folytatásra találó mozaikképei. - Új korszakot nyit a falképfest-ben Giotto (1267 k.-1337), továbbá Taddeo Gaddi (1366 e.), Cimabue (1300 k.), A. Lorenzetti (1348 e.) stílusa. A 13-14. sz. római festői, Torriti, Rusuti, Cavallini is a bizánci kezdeményekből kibontakozó sajátos itáliai fest-et képviselik. - A 15. sz. firenzei fest. meghatározó mesterei Masaccio (1401-28), a nálunk is dolgozó Masolino (1383-1440/47) és a munkásságukat betetőző Fra Angelico (1400 k.-1455), a humanista S. Botticelli (1444/45-1510) és a két Pollaiuolo (1433-1498 ill. 1443-1496) és Lorenzo di Credi (1459 k.-1537), Ghirlandaio (1449-1494), Gozzoli (1420 k.-1497) művészi stílusához vezető Fra F. Lippi (1457 k.-1504). Umbria és Közép-Itália falképfest-e Pinturicchio (1454-1513), Signorelli (1441/50-1523), Perugino (1450 k.-1523) munkáin érett eggyé a nagy feladatnak, a →Sixtusi kápolna kifestésének megvalósítására.

Antik előképeken nevelődött a barokk felé mutató Mantegna (1431-1506) plasztikus hatású festői stílusa. Ferrara, Bologna és Velence festői (C. Tura, F. Cossa, Pannóniai Mihály, A. Vivarini, Antonello da Messina, C. Crivelli, Gentile Bellini) a quattrocento legkiemelkedőbb mesterei. Körükhöz tartozik a Corvin-kvtár szívesen foglalkoztatott miniatúra-művésze, Attavante degli Attavanti (1452-1517 k.) is. - Az érett reneszánsznak a korábbi eredményeket nagy egységbe foglaló műv-ét Leonardo da Vinci (1452-1519), Giorgione, Palma Vecchio, L. Lotto és Tiziano egyre világiasabb színezetet öltő műv-éből ismerhetjük meg. Követőik az emberábrázolásban kitűnő Bordone (1500-71), Veronese (1487-1553) és a velencei Tintoretto (1518-94). A 15-16. sz. fordulóján szinte Leonardóval egyidőben dolgozott a korszak másik két óriása, Michelangelo Buonarotti (1475-1564) és Raffaello Santi (1483-1520) követőik (B. Luini, Boltraffio, Fra Bartolommeo, Bronzino, Vasari, Giulio Romano, Corregio, Domenichino, Guercino, a két Carracei, Bassano) népes táborával, akiknek műv-én már az ellenreformáció lélekben megújuló szemlélete is nyomot hagyott. A rövid életű Caravaggio (1573-1610), a barokk lelkiség legerőteljesebb képviselője szabadította ki az itáliai fest-et a →manierizmus kötöttségeiből. Az ő nyomában járva hódította meg a 17. sz. vallásos fest-et Sassoferrato (1609-55) és Carlo Dolci (1616-86) érzelmessége. Legnagyobb hatású követői Velence Tintoretto nyomában járó művészei. Sokat foglalkoztatott mester Andrea Pozzo, aki a jezsuita r. barokk tp-díszítését Itália határain túl is kiterjesztette. - IV. Iparművészet. Legjelesebb alkotásai a velencei S. Marco pala d'orója, a kódexek gazdagon díszített kv-táblái, a 13. sz. muranói üvegművek, a 15. sz. firenzei textíliák, a sienai dóm fafaragású stallumai. L.F.

Crowe-Cavalcaselle: History of painting in Italy. 1-5. köt. London, 1864. - Venturi: Storia dell'arte Italiana. 1-3. köt. Milano, 1901. - Rabinovszky M.: Itália fest-e. Bp., 1947. - Pittaluga, M.: Arte Italiana. Firenze, 1955. - Chastel: Les arts de l'Italie. Paris, 1963. - Boskovits M.: Korai ol. táblaképek. Bp., 1966.