Magyar Katolikus Lexikon > I > Isten türelme


Isten türelme: →Isten tulajdonságai közé tartozó, tevékeny sajátság. - Isten mint abszolút úr és bíró a büntető ítélet alkalmazásában irgalmas a bűnös emberhez, és alkalmat ad neki a bűnbánatra. A héb. kifejezés szerint 'késlelteti haragját'. Amikor ~ről van szó, akkor a Szentírás szembeállítja egymással Isten uralmát és igazságosságát bölcsességével és irgalmával (Kiv 34,6; Neh 9,17; Zsolt 86,15; Bölcs 11,24). Az ÚSz-ben ~ Jézus Krisztus megváltó művében fejeződik ki. Isten a megtorló igazságosságot visszatartotta Jézus eljöveteléig, hogy majd az ő engesztelő áldozatában kapjon elégtételt, amint azt a Róm 3,25 kifejezi: „Isten végtelen türelmében elnézte a korábban elkövetett vétkeket, hogy igazságosságát most kimutassa.” ~nek indító oka - ahogy azt az üdvtört. tapasztalás megvilágítja - az a szeretet és jóság, amellyel Isten az embert még elesett állapotában is magáénak vallja (Bölcs 11,24; 12,16), hivatkozik az ember testi gyengeségére és törékenységére is (Zsolt 78,38; Sir 18,8). Különleges motívum, hogy Isten időt enged a bűnbánatra. Türelmes, mert nem akarja, hogy valaki is elvesszen, hanem inkább azt, hogy megbánja bűneit (2Pt 3,9; Jób 33,29; Jer 15,15). ~ben szabadsága is megnyilvánul: megengedi, hogy az ember a bűnök sorozatában megátalkodjék és elvegye büntetését. Eltöri a „harag edényeit”, hogy kimutassa haragját és erejét (Róm 9,22). Ezzel függ össze az is, hogy néha úgy látszik, mintha Isten a bűnösök iránt kíméletesebb volna, mint azok iránt, akiket a büntetéssel azonnal figyelmeztet. A Szentírás attól is óv, hogy ~vel visszaéljünk. Azt nem lehet gyengeségnek venni (Iz 5,18; Róm 2,4; 1Kor 10,9); példát ad arra, hogy az emberek egymás iránt is hasonló megértéssel és elnézéssel viselkedjenek (Mt 19,23-35). G.F.

LThK IV:576.