Magyar Katolikus Lexikon > I > Isten szolgája


Isten szolgája: 1. Az ÓSz-ben maga a kifejezés (ebed Jahve) valójában bármelyik igazhitű izr-ra vonatkozhatott, mégis v. alázatból alkalmazták saját magukra, v. olyan megtisztelő elnevezésként éltek vele, melyet Isten adott választottainak, pl. Ábrahámnak (Ter 26,24), Jákobnak (32,10), Mózesnek (Kiv 14,31; Szám 11,11), Józsuénak (Bír 2,8), Dávidnak (29x, pl. 2Sám 7,5; 1Kir 11,32), Salamonnak (1,29; 3,6), Zerubbábelnek (Ag 2,23), sőt egy-egy esetben olyan nem Izr. fiai közül való személynek is, mint Círusz (Iz 43,10), Nebukadnezár (Jer 25,9). Deutero-Izajásnál az egész nép ~ (Iz 41,8-9; 42,19; 44,1; 45,4); ugyanígy Jer 30,10: is. Az igazi ~ mégis egy névtelen. - Deutero-Izajásban 4 ~ról szóló éneket lehet elkülöníteni (42,1-7; 49,1-9a; 50,4-9; 52,13-53,12). A mai egzegéták ezek szerzőjének magát Deutero-Izajást v. valamelyik közeli tanítványát tartják. Deutero-Izajás különféle próf. jövendöléseket fűz össze meglehetősen lazán, s ezek közé a 4 ének jól beilleszkedik. Némely föltevés szerint az énekek drámai formája kultikus alkalmazásra utal. Ugyanakkor értelmezésük az ÓSz legvitatottabb kérdése, mert az ~nak alakja több kérdést is fölvet, és ezeket roppant nehéz összhangba hozni. - Először is kérdés, hogy az ~ alakját kollektív fogalomként kell-e értelmezni, v. egyedileg. A kérdés azért vetődik fel, mert az ~ kifejezés a szövegben az ismeretlen személyen kívül Izr. népére is vonatkozik, amin ismét v. az egész népet lehet érteni, v. csak a szt →maradékot, a próf-k és papok nemzetségét. A kollektív értelmezésnek ellene szól, hogy az ~ Istentől kapott küldetést teljesít, és küldetése nemcsak Izr-hez szól, hanem a pogányokhoz is: hozza a Törv-t, melyet Izr-nek meg kell tartania, és térít a pogányok között, aztán „sokak” helyett szenved, így részt vesz Isten üdvözítő művének megvalósításában, közösséget vállal és együttérez a néppel, és magára vállalja azt a küldetést, melyet Izr-nek kellene a népek között betöltenie. - Az egy személyként való, „egyedi” értelmezés terén eltérések is, nehézségek is mutatkoznak, mindenekelőtt a próf-kir. párhuzam vonatkozásában. Vajon az ~ban Deutero-Izajást, ill. egy vele kortárs ismeretlen próf-t, egy új Mózest (Mózes redivivus) kell-e látni, v. egy eljövendő próf-ra kell-e inkább gondolni Jeremiás mintájára. Akár így, akár úgy, annyi bizonyos, hogy a próf. elemek az ~ alakjában úgy tevődnek össze, hogy eszményi próf-vá avatják és a próf-t a legtisztábban állítják elénk. - Korábban egy-egy tört. személyre is vonatkoztatták (pl. Jozija kir-ra, Cidkijára, sőt Círuszra is), mégpedig azért, mert a szókészletet szembeötlően „királyi”-nak találták. Újabban kivált az ún. É-i isk. a mitikus-kultikus magyarázat felé hajlik, ami szerint az ~ról szóló énekek valójában az új év ünnepének lit. szövegeit foglalják magukban, próf. átdolgozásban. Babilonban a kir., aki a termékenység Istenének (Tammuz) tiszteletére a kultikus cselekményeket végezte, vezeklőként végigjárta a haldokló és újraéledő istenségnek az útját, hogy így a következő esztendőre kiérdemelje a boldogulást és a jólétet. Hasonlóképpen jár közben Deutero-Izajás szerint az ~ is Izr. érdekében. Csakhogy ennek a fölfogásnak ellene mond, hogy a kir. mint Tammuz isten képviselője és az ~ közt áthidalhatatlan különbségek mutatkoznak. Először is: Babilonban nyoma sincs a mások helyett való vezeklés gondolatának; ott a kir. nem a nép bűnéért vezekel, s nem is közvetlenül a nép üdvéért jár közben, hanem csupán a nép jólétéért, mely nagymértékben függ magától a néptől. Hivatkoznak némelyek arra is, hogy az ~ alakjában a kir. vonások szembeötlőek (Iz 7; 9; 11: Emmánuel). Ám az ~ról szóló énekekben a királyeszmény éppúgy, mint a Zsolt 72: v. Zak 9: spiritualizált, és próf. vonásokat is tartalmaz. További nehézséget a jelen és az eszkat. jövő jelent. Némelyek szerint az 1., 2. és 4. énekben az ~nak alakja a múlthoz tartozik. De nincs egyetlen olyan tört. személyiség sem, aki mindazoknak a föltételeknek meg tudott volna felelni, melyeket az ~ alakjával szemben az énekek támasztanak. Ezen túlmenően: az ~ sokkal inkább ígéretet testesít meg a jövőre nézve: ő köti meg újra Izr-lel a szövetséget, elviszi a pogányoknak Isten világosságát, és mert magára vállalja és vezeklésül „sokakért” elviseli a szenvedést, végül megdicsőíti a mindenség Ura. - Összefoglalóan tehát elmondható: a dávidi kirság vonásai és a próf. vonások összefonódnak egy eszményi alakban. Hogy a kir. v. a próf. vonásokat emeli-e ki valaki, az attól függ, hogy mit tart fontosnak. Mindenesetre az ~ arra hivatott, hogy próf., hithirdetői küldetését teljesítve és szenvedésével másokért vezekelve megvalósítsa a dolgok jövőbeli új rendjét. Az ~ról szóló énekek a legérettebb és a legmélyebb messiási szövegek az ÓSz-ben, melyek a lényeges követelmények és vonások felől nézve Krisztusra vonatkoznak. - 2. Az ÚSz-ben Jézuson kívül (Mt 12,18; ApCsel 3,13.26; 4,27.30) Izr-re és Dávidra is vonatkozik az ~ elnevezés, de teljes bizonyossággal állítható, hogy Jézus is, az ap-ok is úgy értelmezték a messiási küldetést, ahogy Deutero-Izajás az ~ alakjában előre megrajzolta. Ezen túlmenően: Jézus személy szerint megtestesítette az ~t, minden vonását megtalálni benne; a földön úgy járja végig az életet, mint a névtelen ~, messiási küldetése a nyilvánosság előtt sokáig rejtve marad. Az a kettősség, melyet egyfelől a szenvedés és a megaláztatás, másfelől pedig a megdicsőülés jelent, az Egyh. és egyenként az Egyh. tagjainak életében is végigvonul (vö. Fil 2,5-11; 1Pt 2,21-25). - 3. Nagy Szt Gergely p. (ur. 590-604) óta a pápák címe: servus servorum Dei, 'Isten szolgáinak szolgája'. - 4. azok megtisztelő neve, akiknek →boldoggá avatási eljárását megindították. **

BL:742.