Magyar Katolikus Lexikon > I > Isten magátólvalósága


Isten magátólvalósága (lat. aseitas): →Isten tulajdonságainak egyike, Isten predikamentális nyugvó, pozitív sajátsága. - A ker. fil. és teol. Isten létének legjellemzőbb sajátságát fejezi ki ezzel: magában bírja létének magyarázatát. Létét nem kapta mástól, neki az a lényege, hogy létezik, ő a létező lét. Ebben jut kifejezésre az isteni lényeg abszolút volta: mindentől független. Vele szemben áll mindaz, ami létét mástól kapja, vagyis az ő teremtő akaratából. Ezt a kétféle létet nem lehet egymás mellé állítani, legföljebb távoli hasonlóság van köztük (→analogia entis). ~ tehát 3 dolgot jelent: 1. létét és ilyen-létét nem másnak köszöni, 2. mindkettőnek magyarázatát önmagában bírja, éspedig metafizikai szükségszerűséggel, azaz lehetetlen, hogy ne létezzék, 3. benne a lét és a lényeg azonos, azért ő a lét teljessége. További magyarázatot a tomisták azzal adnak, hogy Isten a tiszta ténylegesség (→actus purus), szemben a teremtményekkel, ahol együtt van a képességi lét és a tényleges lét. Mások úgy magyarázzák ~t, hogy Isten lényege a tökéletesség miatt egyúttal létező valóság is. Arra azonban mindig vigyáznak, hogy Istent ne mondják saját maga okának. Ő nem magát alkotta, hanem mindig volt. ~t lehet Isten metafizikai lényegének mondani, mert éppen ez az, ami őt minden mástól megkülönbözteti és ami csak az övé. Mivel ő így a lét teljessége, azért benne minden sajátság és pozitív képesség azonos önmagával, végtelen lényegével, benne semmi összetettség nincs. ~ a teljes egységnek is a biztosítéka. G.F.

LThK I:921.