Magyar Katolikus Lexikon > I > Isten fölfoghatatlansága


Isten fölfoghatatlansága: →Isten tulajdonságainak egyike, predikamentális nyugvó, negatív sajátság. - Az ÓSz-ben nem annyira metafizikai lényegére vonatkozik, inkább a teremtésben való tevékenységére, elhatározásaira, üdvrendi tetteire és nevére, amelyet kinyilvánít. Ezt az ósz-i hagyományt figyelembe kell venni akkor is, amikor Pál ap. arról beszél, hogy Isten örök titka Jézus Krisztusban vált nyilvánvalóvá (1Kor 2,6-16; Róm 11,33; Ef 3,8). A kinyilatkoztatás magát a misztériumot közli, nem annak föloldását. Az egyházatyák Római Szt Kelementől kezdve használják a fölfoghatatlan jelzőt, mint Isten „negatív” tulajdonságát, ami mögött azonban a pozitív valóság áll: Isten létteljessége és végtelensége. Aquinói Szt Tamás a kinyilatkoztatással kapcsolatban érinti a kérdést: Isten éppen fölfoghatatlansága miatt a kitárulás ellenére is Isten marad, Úr és Teremtő, aki előtt a teremtménynek meg kell hódolni (STh I, 12). Azért az ember a kinyilatkoztatást jótéteménynek, leereszkedésnek érzi. ~ megmarad a színelátásban is. A teremtmény ott is átéli, s csak annyiban ismeri meg Istent, amennyiben ő megmutatja magát. Az Egyh. ~t mint hittitkot tanítja (D 432, 1782). - ~t nem úgy kell értenünk, hogy semmit sem tudunk róla, hanem úgy, hogy minél jobban megismerjük, annál kimeríthetetlenebbnek látjuk. Itt tehát mindig van megismerés, de érezzük, hogy nem értelmünk hatol a megismerés tárgyába, hanem az közeledik értelmünkhöz. Különösen áll ez a hitbeli megismerésre és a színelátásra. Döntő még az is, hogy Isten mint abszolút szellem egyúttal abszolút szabadság, azért fölötte áll minden kategorizálásnak. Amikor kinyilvánítja a Jahve nevet, akkor is megtartja magának ezt a szabadságot: „én vagyok, aki vagyok” (Kiv 3,14). Amikor Jézus Krisztusban, főleg kereszthalálában kinyilvánítja az üdvösséget, akkor is körülveszi a homály: jelenlétét lehet messzeségnek, erejét gyengeségnek gondolni. A kérdés tárgyalásánál tehát nem az Istenről alkotott fogalmakkal dolgozunk, hanem magára az élő, végtelen Istenre gondolunk, aki túl van minden fogalmi meghatározáson. Isten végtelensége miatt nem fér bele a véges elmébe. G.F.

LThK X:470.