Isten örökkévalósága (lat. aeternitas Dei): →Isten tulajdonságainak egyike, predikamentális nyugvó, pozitív sajátság. - Azt jelenti, hogy az ő létmódja abszolút módon fölötte áll minden időbeli mértéknek. Az →idő az anyagi létezők változásának egymásutánisága, ezért jellemzi a múlt, jelen és jövő. Az idő, lat. tempus a változó anyagi világ teremtésével kezdődött; különbözik tőle a lényegükben változatlan szellemi valók tartama, a lat. aevum, ami azt jelenti, hogy a szellemi létezőknek csak a tevékenységében van egymásutániság. Az abszolút örökkévalóság, lat. aeternitas a teljesen változatlan isteni lét állapota, ahol semmiféle egymásutániság nincs: nincs kezdet és vég, nincs előbb és utóbb, tehát osztatlan és álló jelen. - Az időbeli dolgoknál is beszélünk jelenről, de az mindig csak átmenet a múltból a jövőbe. Igazi örökkévalósága csak Istennek van, aki azért nem változik, mert ő a lét teljessége (→actus purus). Öröktől fogva minden értéket és tökéletességet birtokol, semmit el nem veszíthet és semmi újat nem kaphat. Léte mégsem megmerevedett állapot, hanem a teljes életnek egészen és egyszerre való birtoklása (Boëthius: „tota, simul et perfecta possessio”). - Az ÓSz-nek nincs pontos kifejezése ~ra. Leggyakrabban az olam szó fordul elő, ami 'állandó tartamú jelenlét'-et jelent. Isten minden időben jelen van, ill. fölötte van az időnek. A fogalomban túlteng az etikai elem: Isten változatlan, nem másítja meg elhatározását, azért lehet bízni benne és érdemes hozzá ragaszkodni. Izajásnál (40,28; 41,4; 43,10) az örökkévalóság már világosan isteni sajátság, s ez megkülönbözteti őt a bálványoktól. Istennek örök a neve (Kiv 3,15), az elhatározása (Zsolt 33,11), a szava (Iz 40,8; Zsolt 19,10), a szeretete (Jer 31,3), a hűsége (Zsolt 100,5), ezért örök szöv-et köthet. De vannak kifejezések, ahol ez az „örök” szó csak hosszú időt jelent (pl. Zsolt 78,69: a Földet örökre megteremtette). - Az ÚSz-ben ~ mellett (Róm 1,20; 16,20; Fil 4,20; Tim 1,17) kifejezésre jut a Fiú örök volta is (Zsid 1,10; 13,8; Jel 1,17; Jn 1,1); örökké tart Krisztus uralma (Lk 1,33; Zsid 1,8) és papsága (Zsid 5,6). - Az Egyh. ~t hittételként tanítja (D 428, 1782). - Az idő és az örökkévalóság összefüggését a létrend különbözősége alapján kell megítélni. A világ ideje nem egy része Isten örök „idejének”. Ezért nincs értelme az olyan kérdésnek, hogy mit csinált Isten a teremtés előtt? Ő nem időben él, hanem örök jelenben, azért az ő számára nincs teremtés előtti és utáni állapot. Benne a teremtés elhatározása örök, de a világnak mégis időbeli léte van, és ez már más létrend. Isten számára a világ múltja, jelene és jövője mindig a jelen, mégpedig saját változatlan jelene. Mivel a világ egészen benne van, azért ő maga is egészen jelen van az időnk minden pontján. A világ és az ember csak részesedik az ő örökkévalóságában, mert ő nem semmisít meg semmit abból, amit alkotott. Az embert kifejezetten meghívta saját életközösségébe, de az ember csak teremtményi módon hordozza majd ezt az el nem múló létet. Az ember ott is a véges létezők egymásutániságában fog élni. G.F.

LThK III:1267.