Magyar Katolikus Lexikon > I > írástörténet


írástörténet, paleográfia: a különböző korok kéziratainak jellegzetességeivel, szokásrendjével, törvényszerűségeivel foglalkozó történeti segédtudomány. - Célja a keltezetlen kéziratok keletkezési idejének (s ha lehetséges, helyének) meghatározása, hitelességének megállapítása. Az írásjelek alakját, egymáshoz való kapcsolását vizsgálja, kideríteni igyekezvén az írás koronkénti és vidékenkénti változásainak okát, eltérési jellemzőit a nép, a kor, az uralkodó ízlés, írásminták (iskolák) és a technikai fejlődés ismerete alapján. Vizsgálják az írás eszközeit, az írást megtartó anyagot (agyag, fém, papírusz, hártya, papír), mely a 19. sz: önálló tudományágakat teremtett: fölirattan (→epigráfia), papyrológia (papirusziratokkal foglalkozó tud.), →oklevéltan (diplomatika). Az ~ mint tud. kezdetei a 17/18. sz. fordulóján →Mabillon OSB és Montfancon OSB nevéhez fűződnek. 88-M.F.

Szombathy Ignác: A görög és gót helyesolvasás, a régi gör., lat. és gót kz-ok alapján. Győr, 1878. - Pallas XIII:724. - Új Idők lex. VII:3406. - Bischoff, Bernhard: Paläographie des römischen Altertums und des abendländischen Mittelalters. Berlin, 1986. - Brown, Michelle P.: A guide to Western historical scripts from antiquity to 1600. London, 1990. - Galli Katalin: Az eu. írás és kv. tört. Bp., 1991.