Magyar Katolikus Lexikon > H > hizlalás


hizlalás: a levágásra szánt állat fokozott etetése, kövérítése. - A Palócságban, a Jászságban és Heves megye alföldi részén a szamarat ősszel tengerivel rendszeresen hizlalták, s levágták. Húsát úgy kezelték, mint a disznóét, s télen költötték el. - Az idősebb v. igázásra, tenyésztési célra nem alkalmas szarvasmarhát is befogták ~ra. A hízásra befogott marhák seregét sőrének v. göbölynek nevezték. Számukra külön, jó legelőt szakítottak, szénával, abrakkal is etették őket. Tartásukkal nagyobb birtokosok, uradalmak foglalkoztak, és exportálták őket. - Házi fogyasztásra leginkább disznót hizlal a m. nép. Kandisznót sohasem fogtak ~ra, mert nehezen hízik. Ha a kan tenyésztésre már nem alkalmas, előbb kiherélik, s azután hizlalják, de még az ártány húsa és szalonnája is nehezen élvezhető, rágós. Gyakran az emsét is megfosztják petefészkétől, s utána fogják be ~ra. A disznó ~a erdős vidéken makkon történt úgy, hogy a makkot gyűjtötték össze és etették meg otthon a hízókkal, v. a disznókat terelték a makkos erdőbe, ahol tavaszra hájat lökött. Régebben vizenyős helyen, rétségben is teleltettek disznót. Itt növények gyökerein hízott meg tavaszra. - A juh a jó legelőn v. szénán hamar meghízik, de a szikes ivóvíz v. szikes legelő is hizlalja. Kősót is azért nyalatnak vele, hogy gyorsabban hízzék. Leginkább a herélt juhot, az ürüt szokták meghizlalni. - A baromfiak közül leginkább a ludat és a kacsát hizlalták. Tengerivel, darával, néhol tésztával tömik, dugják. A gúnárt, gácsért heréletlenül hizlalják. A kakast előbb kappanná herélték. **

MN II:132.