Magyar Katolikus Lexikon > H > hamis tanú


hamis tanú: az a →tanú, aki bíróság előtt nem mond igazat, jóllehet →esküvel fogadott →igazmondást, illetve elhallgat olyan általa ismert tényeket, melyek döntően befolyásolnák az →ítéletet; s ezzel vét a →nyolcadik parancsolat („Hamis tanúságot ne szólj felebarátod ellen”) ellen. - A róm. jog (Kr. e. 8-6. sz.) a ~t →halálbüntetéssel sújtotta, s levetették a Tarpeia-szikláról. →Hammurápi törvénykönyvében (Kr. e. 2000 k.): Ha egy polgár bíróság előtt ~ként lép föl, kijelentéseit azonban nem bizonyítja, ha főbenjáró ügyről van szó, öljék meg; ha gabona v. pénz dolgában tett ~ságot, büntessék meg. Ha egy polgár egy polgárt varázslással vádol, de nem bizonyítja, a vádlott menjen a folyó(istenséghez), merüljön meg a folyóban, és ha a víz elnyeli, a vádlója kapja meg a házát; de ha a folyó ezt a polgárt megtisztítja (a vádtól) és épen visszajön, vádlóját öljék meg, és az, aki a vízből fölmerült, kapja meg vádlója házát. - A Szentírás szerint a ~ a →hamisságot adja tovább (Péld 12,17), csupa hazugságot lehel (14,5). Az Úr gyűlöli a ~t és elveszejti (6,19; 19,5; 21,28). Az ártatlant ~k üldözik (Zsolt 26,12; 34,11). →Jézus perét 2 ~ hazugsága döntötte el. - Tágabb értelemben ~ az a keresztény, aki csak színleli Krisztus követését, és a csak szavakkal hirdetett, de tettekkel nem igazolt tanúságával gyöngíti v. kioltja a Krisztus melletti →tanúságtétel erejét. II. János Pál pápa szavaival ~k azok a keresztények, akik „eltávolodtak Krisztus és az Ő evangéliumának lelkületétől, s ahelyett, hogy a hívő élet tanúságát adták volna a világ számára, úgy gondolkodtak és cselekedtek, hogy ellentanúságot tettek és botrányt okoztak.” (TM)  **

Eilers 1932:17.