Magyar Katolikus Lexikon > H > hészükiazmus


hészükiazmus (a gör. hészükia, 'nyugalom' szóból): a sivatagi remeték spiritualitásának a 3. századtól kezdve az egyiptomi, később a sinai szerzetességben megmutatkozó, különleges formája. - Elsőrangú tanúi a sivatagi atyák mondásai, az →apophthegmata patrum, életrajzaik, a sinai szerzetesek közül Johannesz Klimakosz (580-650), s végül Sinaita Gergely (1255-1346). Az említett íróknál a hészükia a nyugalom, csend (→szent csend), →hallgatás, elvonultság és higgadtság belső és külső állapotát jelenti. A ~ lényegileg a szemlélődésre irányuló spiritualitás. A tökéletességet az Istennel való szerető egyesülésben látja, melynek útja az állandó imádság, ennek föltétele a hészükia, ami viszont lehetetlen a parancsok megtartása és az aszkéta élet nélkül. A hészükia külső föltételei lényegtelenek, a belső fontos. Hozzátartozik a hegyi beszéd értelmében vett aggodalomnélküliség (Mt 6,25), a lelki józanság és éberség („a szív őrzése”), végül a legfontosabb, az Istenre gondolás, ill. a szív állandó imádsága. Ez az állandó imádság később mint →Jézus-imádság tette ismertté a ~t, és időnként negatív reakciókat váltott ki a teológusok között. - A ~ lényegét a legtalálóbban Gregoriosz Palamasz (1296-1359) athoszi szerz., tesszalonikai érs. fejezi ki legjobban: „A hészükia a lélek és a világ csendje. Megfeledkezés az alacsonyabbrendűről, a magasabbrendű világ titokzatos megismerése, a lélek önátadása egy nála jobbnak. Akik szívüket megtisztították e szent hészükia által és kimondhatatlan módon egyesültek a minden tudást és elképzelést felülmúló fénnyel, önmagukban mint tükörben szemlélik az Istent.” A szent heszükiaszták védelme c. művében védte meg a kalábriai Barlaam szerzetessel szemben kora athoszi szerzeteseinek imádságos gyakorlatát és misztikus élményeit (fénylátomások). E műve révén a keleti ort. teol. szimbólumává lett a Ny-i teol. gondolkodással szemben. - A ~nak nagy hatása volt és a keleti egyh-akban többször is újjáéledt (Nil Szorszkij, 1433-1508; Paiszij Velicskovszkij 1722-94). Johannes Cassianus (†435) közvetítésével a nyugati spiritualitásra is hatott. **

Schütz 1993:130.