🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > H > héja
következő 🡲

héja (lat. accipiter): a vágómadarak családjába tartozó erdei madár. - A Szentírás szóhasználatában nehezen különböztethető meg a →sólyomtól. Tisztátalannak számított (Lev 11,26; MTörv 14,15; vö. Vg. Jób 39,13.26). - A 9-15. sz. műv-ében a halál jelképe, mert „miként a halál, mindent elragad”. Az egyiptomi hieroglifákon a lélek jele, mert miként a lelket, a ~t is csak a vér tartja életben. **

Lipffert 1976:29. - BL:602.


héja (Accipiter gentilis): hazai középhegységi és dombvidéki erdők fészkelője. Az öreg madarak felül palaszürkek, alul sűrűn haráncsíkoltak, a fiatalok felül sötétbarnák, alsótestük sárgás rozsdavörös alapon feketés hosszanti cseppfoltokkal mintázottak. A párok fákon épített gallyfészkükbe általában április elején rakják le 3–4 tojásukat, a 35–38 nap múlva kikelő fiatalok hathetesen hagyják el a fészket. A héja rámenős ragadozó, galabokat, varjúféléket, seregélyeket fog, de levágja a fácánt, a mezei nyulat és a görényt is. Állandó madár, az öreg pár egész évben a fészkelőhely környékén marad, a fiatalok kóborolnak. Védett. – Lásd MKL IV:733. S.E.