Magyar Katolikus Lexikon > H > héber nyelv


héber nyelv: a szemita nyelvek nyugati csoportjához tartozó nyelvek közül az egyik; az eredetileg arámul beszélő izr-k által az Ígéret földje elfoglalása után átvett és továbbfejlesztett kánaáni nyelv. A ~ tehát kánaáni és arám elemekből álló keveréknyelv, amelyet az izr-k egészen a száműzetés idejéig beszéltek; a fogság után a közérintkezésben kiszorította az →arám nyelv, de az irod-ban még sokáig használatban maradt. Az ÓSz-nek több, fogság utáni időből való kv-ét jó ~en írták, sőt még Sir is (Kr. e. 200 k.) ~en van írva. Eszt és a Préd már az arám köznyelv hatását mutatja. A Kr. u. első századokban még ~en folytatták a jogi vitákat (ezek a →Talmudban őrződtek meg), de nyilvánvaló, hogy a ~ már rég nem volt élő nyelv. A héber elnevezés először a Sir prológusában (Kr. e. 200 k.) fordul elő, egyébként a Bibliában Kánaán nyelve (Iz 19,18) v. a zsidó nyelv (Iz 36,11; 2Kir 18,26; Neh 13,24) szerepel; később szt nyelvről beszéltek. - 1. A ~et őrző nyelvemlékek: az ÓSz kv-ei; a Szamariából Acháb kir. idejéből (Kr. e. 800 k.) Lachisból és Aradból való →osztrakonok; a Kr. e. 10-9. sz-ból fennmaradt gézeri ún. parasztnaptár; a Lachis mellett talált és Kr. e. 700 k. készült sírfeliratok; egy Gézer vidékén a Kr. e. 7. sz: írt levél; a jeruzsálemi Siloe-tó Kr. e. 700 k. készült felirata; a kirság idejéből való pecsétek és →korsópecsétek, a Makkabeusok korából származó pecsétek és pénzérmék, a Kr. u. első sz-okból fennmaradt feliratok (zsinagógákon, síremlékeken, szarkofágokon stb.), valamint a Júdeai-pusztában talált kéziratok (→Kumrán) őrizték meg számunkra. Az Izr. előtti kánaáni nyelv legfontosabb emlékei az →ugariti szövegek és az →amarnai levelek kánaáni glosszái. - 2. A ~ fejlődését leginkább az ÓSz kv-eiben lehet nyomon követni, de nagy nehézséget okoz, hogy e kv-ek keletkezése idejét nem lehet biztonsággal megállapítani, s hogy az ÓSz kv-einek nyelvét állandóan modernizálták és hozzáigazították az adott jeruzsálemi nyelvhasználathoz, közben a különféle nyelvjárási sajátosságokat (sibbolet, vö. Mt 26,73) is kiiktatva. A ~et valójában abban a formájában ismerjük, ahogyan a kir-ok kora végén írták. - 3. A héber írás: a ~ű szövegek a föníciai ábécé 22 mássalhangzójával vannak írva, de előfordul, hogy o és u helyett v; o, a és e helyett h; i helyett j és bármely magánhangzó helyett e v. ' jel áll. A ~ű mássalhangzós írásnak 2 változata ismeretes: a legrégibb feliratokon megőrződött óhéber (= föníciai) és a Kr. e. 4-2. sz: elterjedt kvadrátírás (a betűk formáján alapuló elnevezés), ez látható a későbbi feliratokon és a bibliai kéziratokban. A kumráni kz-ok részben a régebbi írásváltozatot képviselik. A feliratoknak köszönhetően ennek az óhéber írásnak, amely egyébként a szamariaiaknál használatban maradt, a fejlődését is nyomon kísérhetjük: el-kadri nyílhegyek (a bírák korából), gézeri naptár, Mesa-kő, Siloe-felirat, osztrakonok, egyebek közt Aradból (Kr. e. 9-6. sz.), korsópecsétek, elephantinei papiruszok (Kr. e. 5. sz.), szamariai papiruszok (Kr. e. 4. sz.), kumráni kéziratok (Kr. e. 3. sz.-Kr. u. 1. sz.). A magánhangzók jelölésére először a →maszoréták dolgoztak ki jelrendszert. Az általunk ismert 2 jelrendszer közül a babilóniai sor fölötti (szupralineáris), a tibériási nagyobbrészt sor alatti (infralineáris); általánossá a tibériási vált. Nem valószínű, hogy a maszoréták által rögzített kiejtés azonos az eredeti kiejtéssel; ezt a kumráni kz-ok is bizonyítják. - 4. A ~ kutatása a Kr. u. 10. sz: kezdődött. Az 1. ~kv-et 942 k. Saadia állította össze arab munkák nyomán. Újabb s részint még ma is alkalmazott módszert és műszóhasználatot J. Reuchlin dolgozott ki (De rudimentis hebraicis, 1506). Az id. J. Buxtorf (†1629) és A. Schultens (†1750) munkája is ismert. Korszerűbb alapokra elsőként W. Gesenius (†1842) épített; Grammatikája, amelyet halála után E. Rödiger (14-21. kiadás) és E. Kautzsch (22-28. kiadás) átdolgozott, még ma is klasszikusnak számít. M.F.

BL:596.