Magyar Katolikus Lexikon > H > háló


háló (lat. rete [halászoké], plaga [vadászoké]): fonalból, csomózással készített, rácsszerűen lukacsos szövedék; a →halászat és →vadászat ősidőktől használt eszköze. - A Szentírásban a halászok, köztük Jézus apostolainak is munkaeszköze (Mt 4,18; Mk 1,16.19; Lk 5,2), melyet meghívásukkor nyomban elhagytak (Mt 4,20; Mk 1,18). Isten országa hasonló a tengerbe vetett ~hoz (Mt 13,47). A csodálatos halfogáskor a ~ gyengének bizonyult, szakadozni kezdett (Lk 5,6); a föltámadott Úr szavára a hajó jobb oldalán kivetett ~ 153 db halat fogott, s mégsem szakadt el. - A Genezáreti-tó halászai a mai napig használják a partról v. csónakból dobott vetőhálót (Mt 4,18), a 40-50, 100 m-es kerítőhálót (Mt 4,20: Lk 5,2; Jn 21,6), melyhez 2 hajó és 16-20 halász szükséges. - A ~ Mk 1,17 alapján a ~ az apostolok, főként Szt András attrib-a. - A magyarság a ~val való kerítő halászatot épp úgy ősidőktől kezdve ismerte, mint a ~val való vadászatot. 1340: okl. említi dunántúli helynévként Hálóvetőhelyet. ~ fajták: gyalmosháló (1509), kézvonóháló (1597), közháló (1528, 1594), merítőháló (1587), pórháló (1492). Az 1478: nagy halászhálóként említett, ún. gyalom a késő kk. adat szerint „száznegyven szömre legyen kötve; az szöme légyen olyan, akin az embernek három ujja kifér. Hossza légyen hatszáz öl (több mint ezer méter!), és vastag szőrű fonalból készüljön." A szák a merítő~ régi neve is ismeretes a kk-ban. - A ~t kenderfonálból az asszonynép v. a halász kötötte ~kötőtűvel. A ~nak való fonalat, sok helyen magát a ~szövetet is léhésnek nevezték. A ~szemek négyszögűek, s a négyszög mindig a hegyén áll. Néha a ~ fala kétrétű, az egyik fal sűrűbb, a másik ritkább kötésű. Ez utóbbi mindig vastagabb fonalú és az előbbi erősítésére szolgál. A legnagyobb ~val a kerítőhalászatban dolgoznak. Cs.Gy.

MN II:56.