Henrik, IV. (Goslar?, Felső-Szászo., 1050. nov. 11.-Lüttich, Lotaringia, 1106. aug. 7.): német–római császár. - A Száli dinasztia tagja, III. Henrik cs. fia. 1053: ném. kir. (apja halálától nagykorúságáig, 1056-65: régensek kormányoztak helyette). Korai kísérlete, hogy a Harz-hegységben zárt uralmi ter. kiépítésével, továbbá a kisbirtokos miniszteriálisok ill. a születőben lévő városok segítségével új alapokra fektesse a közp. hatalmat, kudarcba fulladt. 1075: VII. Gergely bullája megtiltotta a világi →invesztitúrát. ~ az állásukban fenyegetett ném. pp-ök segítségével legyőzte főúri ellenfeleit, 1076: a wormsi zsin. a p-t megfosztotta hatalmától. A p. kiátkozta ~et. 1077. I. 25-28: ~ itáliai vezeklő útján Canossa vára előtt kérte a p. bocsánatát, föloldozást nyert, majd 1080-ig tartó belső háborúban legyőzte ném. ellenfeleit, s III. Kelemen személyében ellenp-t állított. 1083: az 1. itáliai hadjáratában elfoglalta Rómát. III. Kelemen 1084: cs-rá koronázta. 1090-97: a 2. itáliai hadjárata a lombardiai városokkal szövetkezett p-ság ellenében kudarccal végződött. Utolsó évtizedében a lázadó hg-ek két fiát (Konrád †1101, Henrik [→Henrik, V.]) állították fölkelésük élére. 1105: a mainzi birod. gyűlés fogságra vetette. 1106: megszökött, harci tervek közben, száműzetésben halt meg. Zaklatott, fordulatokban gazdag élete irod. alkotások (főleg színdarabok) hősévé avatta. B.J.

Meyers XI:638. - Fuhrmann 1983:65. - Engel-Holtz 1990:115.