Magyar Katolikus Lexikon > G > Gáza


Gáza (héb. 'az erős'?): kánaáni város. - Már az →amarnai levelekben és egyiptomi szövegekben is szerepel; a Kr. e. 18. sz: már nagy gabona-, bor-, ezüst- és fűszerféle-raktárai voltak itt a sábaiaknak; a vidék mindvégig megőrizte arab jellegét. A MTörv 2,23 az avvitákat tekinti őslakosoknak. III. Tuthmószisz korától az egyiptomiak palesztinai és szíriai vállalkozásainak kiindulópontja. I. Szeti megerősítette a várost. Kr. e. a 13. sz: elfoglalták a →filiszteusok (Bír 16,1.21; 1Sám 6,17). Józs 15,47; Bír 1,18 Júda birtokának mondja, de még Salamon és Hiszkija idejében (1Kir 5,4; 2Kir 18,2) harcolniuk kellett érte Izr. fiainak. III. Tiglat Pilleszer korától az asszíroké, de állandóan védelemre szorult (lázadások, Egyiptom támadásai). Végül Nechónak sikerült elfoglalnia (Jer 47,1.5). Kr. e. 529: Kambüszész ostromolta; Kr. e. 322: Nagy Sándor vette ostrom alá. Ettől kezdve hellén város volt, de a zsidók Kr. e. 145: és 96: ismételten megtámadták (1Mak 11,61). Az ApCsel 8,26 szerint Jeruzsálemből elhagyatott út vezetett ~ba. A nabateusok korában (különösen Kr. e. 30-Kr. u. 40) jelentős volt a ~ból Petrába vezető keresk. út. A 1Krón 7,28: ~ helyett Aja szerepel. 1996: Ghazze. **

BL:478.