Magyar Katolikus Lexikon > G > Gád


Gád (héb. 'boldogság, szerencse'): bibliai személynév. - 1. Izr. egyik törzsének (gaditák) ősatyja, Jákob és Szilpa fia (Ter 30,10). A 49,19 így jellemzi: „rablóbandák szorongatják, de ő a sarkukban van, üldözi őket”; a MTörv 33,20 oroszlánhoz hasonlítja. A törzs fegyverforgató férfiainak száma 45.650, ill. 40.500 fő (Szám 1,24, ill. 26,15-18). A leszármazottak: Ter 46,16; Szám 26,15-18; 1Krón 5,11-17. A törzs a Jordántól K-re eső vidéken telepedett le, a Jabbok és az Arnon között (Szám 32,31-36), így ~ fiai a moábiták szomszédai lettek. Az amoriták szorongathatták őket (Jer 49,1). Területüket és határaikat Józs 13,24-28; Szám 32,34-37; 1Sám 13,7 és 2Sám 24,5 írja le: Gileád, ill. Aroer, Jazer és Gileád mellett. A fogság utáni időben Ez 48,27.34 és a Jel 7,5 Izr. 12 törzse közt szerepelteti őket. - 2. próféta (1Sám 22,5), Dávid látóembere (2Sám 24,11-14; 1Krón 21,9-13). Egyike volt azoknak, akik megírták Dávid tört-ét (29,29); Dávid uralma alatt részt vett Dávid kir-lyal és Nátán próf-val a kultusz rendjének kialakításában. - 3. ismeretlen eredetű szemita istenség; az ÓSz-ben egy helyen szerepel, →Menivel együtt (Iz 65,11). A neve, amely minden bizonnyal összefügg a gadad, 'benyomul' tővel, és ennek magyarázata (Ter 30,11) alapján föltehető, hogy szerencsét hozó isten volt, és a neve váratlan szerencsét jelent. A név 2 helységnévben is föllelhető (pl. Józs 11,17: Baal-Gad; 15,37: Migdal-Gad), és része több személynévnek (Gaddi, Gaddiel, Azgad). Ez arra mutat, hogy kánaáni hatásra az izr-k is tisztelték, miként a nabateusok, az arabok és Palmira lakói is, az adatok szerint. **

BL:471.