🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > F > filozófia
következő 🡲

filozófia, bölcselet (a gör. philein, 'kedvel' és szophosz, 'bölcs' szavakból): a dolgok végső okait kutató tudomány, amelynek révén az ember bölcsességre (szophia, sapientia) tesz szert. - I. Először Püthagorász mutatott rá, hogy az ember nem nevezheti magát bölcsnek, ez a jelző csak Istenre áll, de feladatunk: a bölcsességre való törekvés. Arisztotelész szerint a bölcselő figyelme nem a jelenségekre, hanem a létezőre mint olyanra (ho ón) irányul. Ezért az „első ~” tárgya maga a létező: a „lényeg”, a „létalap”, az „egész”, a „tulajdonképpeni” kikutatása, az 'onto-lógia' (vö. Heideggernél: 'onto-teológia'). A létezőkről a természetes ész fényében szólunk. A megismerésben az ember nemcsak önmagára tekint vissza, hanem valamiképpen a lét ébred öntudatra benne. Így a ~ nemcsak tud., hanem belső életfolyamat, amelyhez természetszerűleg járulnak erkölcsi, sőt aszketikus szempontok is. A ~ fejlődését az viszi előre, hogy az ember és a világ, az ismeret és akarat, a test és a lélek viszonypárjaiból hol egyik, hol másik oldal kerül előtérbe. - II. A ~ legősibb fölosztása Plátónra vezethető vissza: logika, fizika, etika. A logika a gondolkodás lényegét határozza meg, a fiz. azt mutatja be, hogyan származik minden véges és mozgó létező abból az Egyből, amely mindennek a forrása. Az etika az ember létmódját határozza meg. A plátóni fölosztás tehát az Egyből (Hen) indul ki, és abból vezeti le a létezők, a megismerés és a cselekvés sokszínű világát. - Arisztotelész az ember hármas képességéből (szemlélődés, cselekvés, alkotás) indul ki, és ezért elméleti (teoretikus), gyakorlati (praktikus) és műv. (poétikus) ~ról beszél (→görög filozófia). Az első a dolgokat úgy ragadja meg, amint vannak. További fölosztása - az elvonatkoztatás fokainak megfelelően: 1. fiz., mat., metafiz. A 2. a változás folyamatával foglalkozik, de úgy, hogy közben a cselekvés célja az ember maga marad (etika, pol.). A 3. már az emberen kívüli célt tűz ki, amely a cselekvés eredményeként áll elő (esztétika, poétika és gazd.). - Ez a hármas fölosztás a Ny-i ~i hagyományban lényegében megmaradt. Volt ugyan olyan idő, mikor csak az első 2 ter. maradt meg (spekulatív és gyakorlati ~ pl. Wolffnál), de Kant óta újra hangsúlyt kapott az esztétika, mint önálló diszciplina. - Idők folyamán az egyes ter-ek még tovább osztódtak, így ma a következő ~i ágakról beszélhetünk: metafiz. (melynek részei: az ontológia, a természetes istentan, a kozmológia, a lélektan), logika, etika, esztétika és ismeretelmélet. Ezeken kívül egész sor olyan kutatási ter. jelentkezik, melyek a ~ és valamely más tud. „összeházasításából” születnek, így: tört-~, nyelv~, társad-~, jog- és állam~, művelődés~, vallás~, műv-~ stb. -

III. 1. A ~ fogalmát lehetetlen úgy megadni, mint bármely dologét v. bármely más tud-ét, mert azok épp a ~ra mint előföltételre épülnek. Ezért történhet meg, hogy minden bölcs. irány maga szabja meg azt a ter-et, amelyet be szeretne futni. Az egyes ~k között nem egyedi, hanem fajbeli (species-szerű) különbségek vannak (valahogy úgy, ahogy az angyalok között, a ker. angelológia szerint: ahány egyed, annyi faj van). Az egyes irányzatok más-más előföltételekből (axiómákból) kiindulva más-más rendszerig jutnak el, amelyek közvetlenül nem mérhetők hozzá a többi rendszerekhez (egyes tételekben). - 2. A ~ fejlődése nem úgy halad előre, mint a tapasztalati tud-oké, hogy ti. egyik ismeret szervesen épül a másikra, a meglévőt továbbfejleszti, a fölvetődött problémákat megoldja stb., hanem minden ~ a maga sajátos világát alakítja ki, amelynek problémafölvetése éppúgy időszerű lehet egy másik korban is. A ~ tört-ének áttekintéséhez tehát nem elég a tisztán tört. érdeklődés, hanem „egész-látásra” van szükség, mely túllát a részleteken, a szellem mozgásának egészére figyel, megpróbálja az egymást kiegészítő v. épp tagadó mozzanatokat különválasztani, egybeveti az alapállításokat, s így alkotó módon áll párbeszédben minden kor gondolkodásával (ld. Aquinói Szt Tamás v. Leibniz „filozofálását”, amely kritikai elemeket és szintetizáló törekvést egyaránt mutat). - 3. Jelentős probléma a ~nak az egyes tud-okhoz való viszonya. A ~ föladata semmiképp sem lehet az, hogy az egyes ágak kutatásmódját meghatározza. Mindegyik tud. öntörvényű (autonóm). A tud-ok mégis ~i megalapozást föltételeznek. Végül is mindenfajta kutatás abból indul ki, hogy a tárgyi rendnek meghatározott szerkezete van, másrészt hogy a megismerés rendje hűen tükrözi vissza a valóságot. Mindkét „előföltétel” az ontológiában gyökerezik. Számos term-tudós (így Galilei, Newton) be is vallotta, hogy kiindulópontja nem a megfigyelés, hanem a ~ volt. - 4. Manapság a funkcionalizmus épp ezt az ontológiai megalapozást vonja kérdőre: a létezőnek mint olyannak nincs semmiféle meghatározottsága, csak egyes dolgok vannak, a maguk különféle funkcióival, s az egyes tud-ok, melyek nem vezethetők vissza semmi másra. Az ókori püthagoreizmus és a kk. nominalizmus modern köntösben jelentkezéséről van itt szó. A mai ~ föladata, hogy rámutasson: a világot nem a szaktud-ok hivatottak csupán leírni, a szerepek törv-ekbe rendezhetők s ezek a lét mélyébe nyúlnak vissza. Ez az a pont azonban, ahol behatóbban meg kellene vizsgálni a term., a törv., a szükségszerűség, a tudat, módszer, a bizonyosság fogalmát. - 5. A világnézet: az ember alapbeállítottsága Istennel és a világgal szemben, mely többé-kevésbé tudatos életvitelt határoz meg. A ~ biztosítja ehhez az alapfogalmakat és a fogalmi földolgozást, uakkor a kritikai szempontokat is. Hamis ~i érvelés alkalmazásával ideológia áll elő, amely kihathat a gazd., pol., társad. életre, sőt a tud-okra is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a ~ eleve ideológia lenne, csak helytelen használata lehet azzá. - 6. A ~val manapság sokan valamifajta egészséges emberi értelmet akarnak szembeállítani, amely ti. fölöslegessé tenné a filozofálást. Az ideológiák, világnézetek megítélésében tehát egyedül az lenne a döntő szempont: megfelelnek-e a „józan ész”-nek. A természetes ész szerepét már a skolasztika is hangsúlyozta. Nicolaus Cusanus a tört-tud. és a metafiz. mellett a „laikus” tudást tekintette „harmadik útnak”, ebből nőtt ki a tud-ok és az emberi élet pozitivista megközelítése. - IV. A ~i iskolák. Ókor: Szókratész előtti bölcselők, így a jón ~: Thálész, Anaximander, Anaximenész; püthagoreusok: Püthagorász, Philolaosz, Hikétosz; mechanikusok: Empedoklész, Leukipposz, Demokritosz és Anaxagórász. - attikai ~: Szókratész, Plátón és Arisztotelész s tanítványaik. - hellén-római ~: peripatetikusok; epikureusok; sztoikusok: Zénón, Seneca, Epiktetosz; akadémikus ~ és a kételkedés iskolája: Ammoniosz, Pürrhon, Cicero; neoplatonizmus: Philón, Plotinosz, Proklosz, Porphüriosz, Boëthius. - Keresztény ó- és középkor: patrisztikus ~: pl. Ireneus, Tertullianus, Origenész, Nisszai Szt Gergely, Szt Ágoston, Areopagita Dénes; elő- és korai skolasztika: pl. Canterburyi Anzelm, Clairvaux-i Bernát; felső skolasztika: pl. Albertus Magnus, Aquinói Szt Tamás, Bonaventura, Duns Scotus; misztikusok: Eckhart mester, Johannes Tauler, Heinrich Seuse; késői skolasztika és nominalizmus: Nicolaus Cusanus, Suárez, W. Ockham, Johannes Buridanus. - Újkor, reneszánsz: M. Ficinus, G. Pico della Mirandola, J. Böhme, G. Bruno, T. Campanella, M-E. de Montaigne; racionalizmus: Descartes, Hobbes, P. Gassendi, Spinoza, Leibniz; felvilágosodás és empirizmus: P. Bayle, J. Locke, G. Berkeley, D. Hume, Voltaire, Rousseau, Ch. Wolff; kriticizmus és német idealizmus: Kant, Fichte, Schelling, Hegel, J. G. Herder, C. G. Carus; idealizmus utáni ~k, újskolasztika, mai irányok: marxizmus; Kierkegaard, Nietzsche, Dilthey, Bergson, Blondel, Lavelle, Husserl, Scheler, Willmann, Hartmann, Jaspers, Heidegger, Sartre, G. Marcel, Maréchal, Maritain, M. Müller, Siewerth, Whitehead, Wittgenstein. - Ikgr. A 12. sz. kv-festészetében álló v. trónoló nőalak. A →Hortus deliciarumban a →hét szabad művészet központjában 3 fejjel ábrázolják. A barokk kortól kezdve a tud-ok ábrázolásain a medicina és a teol. mellett mint az egyetemi fakultások egyike, v. mint Minerva jelenik meg. →görög filozófia, →indiai bölcselet  Cs.I.

Pecz II/1:482. - Kirschbaum III:428. - LThK VIII:472.

filozófia

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.