Magyar Katolikus Lexikon > F > festőalap


festőalap: festményeken az →alapozás (esetenként hiányozhat) és a →festékréteg hordozója. - Fajtái: fa, vászon, fém, kő, üveg, elefántcsont, papír, pergamen, vakolat stb. A ~ meghatározza a festmény fölületi jellegzetességeit (pl. →craquelure); sima ~ részletezőbb festésmódot tesz lehetővé. - A 16. sz. közepéig legelterjedtebb ~ a fatábla, innen ered a táblakép elnevezése is (→festészet). Előnye: mechanikai behatásoknak jól ellenáll, a kk-ban szokásos →aranyozáshoz megfelelő szilárd alapot biztosít; hátránya: vetemedésre hajlamos (→parkettázás), nagyméretű tábla készítése körülményes. Eu. különböző részein más-más fafajtákat használtak ~ként: pl. Németalföldön tölgyet, Itáliában főként nyárfát. - A →reneszánsz korszakban a fatáblát kiszorította a lenvászon, mivel könnyebben kezelhető, rugalmas és igen alkalmas nagyméretű ~nak. Hátránya, hogy sérülékeny, a levegő nedvességére érzékeny, idővel megereszkedik, törékennyé válik (→dublírozás, →képátültetés). Ritkábban előforduló ~ a kendervászon és a selyem. A vásznat kézzel, a 19. sz. óta géppel szövik, ez elősegíti a festmény korának meghatározását (→képvizsgálati módszerek). - A fémre - leggyakrabban vörösrézre - való festés a →rézkarc- ill. →rézmetszet-készítésből fejlődött ki. ~ként a 16. sz. 2. felétől fordul elő, használata jellegzetes a 17. sz. holl. fest-ben. - (márvány, alabástrom, pala stb.) ~ra az ókortól festenek. A fémhez hasonlóan előnye időjárásállósága, hátránya, hogy ütésre érzékeny, az alapozás és a festékrétegek rosszul tapadnak rajta. →freskó, →secco, →enkausztika, →miniatúra, →üvegfestészet G.K.

Welthe 1967. - Nicolaus 1986.

festőalap