Magyar Katolikus Lexikon > F > főpapi ima


főpapi ima: Jézusnak az utolsó vacsorán mondott imája, a Jn 17. - Az elnevezést magát David Chytraeus (1531-1600) ev. teol-nak tulajdonítják, de a gondolat magva már Alexandriai Cirillnél (†444) és Rupert von Deutznál (1075/80-1129/30) föllelhető. A modern egzegéták szívesebben beszélnek konszekráló imáról, mert Krisztus ezzel az imával áldozatul ajánlotta magát az Atyának, megadva ezzel minden imádság szentháromságos  dimenzióját, s a tanítványokat fölszentelte küldetésükre. Ez az elnevezés mégsem olyan találó, mert ezek a gondolatok, bár benne rejlenek a ~ban, kifejezésre csak egyszer jutnak (17,17-19). A ~ az utolsó abból a 3 egymást követő búcsúbeszédből, melyben János az Úrnak övéivel töltött utolsó óráit a maguk mélységében elénk tárja (13,31-14,31; 15; 17). Az ünnepélyes ~ összekapcsolja és egybefogja a két első beszédet. Úgy hangzik, mint egy prefáció, és föltehető, hogy János az Euch. ünneplésére állította össze. Kicseng belőle a tört. esemény is, amin alapszik. János vsz. azt a pillanatot akarta a ~ban megörökíteni, melyben Jézus a földi lét küszöbét átlépve átment a mennyei dicsőségbe (vö. 17,13.19: még itt a földön; 17,12.18: már a mennyei dicsőségben imádkozik). Ez a magva a megdicsőült Krisztus örökké folytatódó imájának, mely minden időt egybekapcsol, a kezdettől az idők végéig tart (vö. 17,5.24; ezért nincs jelentősége annak a kérdésnek, hogy pontosan hol hangzott el!). - A ~ tanúsítja, hogy Krisztus az egyetlen főpap szerepét tölti be, az összes hívő embert képviseli: a ma élőket éppúgy, mint az ezután élőket az Atya előtt, és mindenkiért közbenjár. Főpapi teendőjét ellátva visszatekint az elvégzett föladatra (17,1-8), és könyörög övéiért, mindenekelőtt első tanítványaiért (17,9-19: hogy Jézussal közösségben maradva ne csak egymás közt legyenek egy, hanem a Fiúval és az Atyával is, és így ebben a világban szt csoportot alkotva elvihessék a világba az Atya kinyilatkoztatását), de ugyanígy a minden időn át egyetlen családot alkotó későbbi nemzedékekért is (17,20-23: hogy mindnyájan az életnek egyazon forrásából merítsenek, maga az Úr legyen eledelük, amikor megismerik minden életnek ősforrását, az Atyát), hogy valamennyien eljussanak az örök dicsőségre (17,24-26). A ~ az örök és egyetlen főpap imája, uakkor azonban János többi imáihoz (vö. 11,41; 12,27) hasonlóan tanítást is tartalmaz, és így az Egyh. imáinak egyik ősmintáját képviseli. **

BL:459.