Magyar Katolikus Lexikon > F > föltámadt test


föltámadt test: a teológiai értelemben vett →föltámadáskor Isten által újjáteremtett emberi test. - Azonossága a földi testtel a hit számára adva volt →Jézus Krisztus föltámadásával és az 1Kor 15 állításaival, de sajátságainak megjelölése nem ment túl az elvetett mag hasonlatán (1Kor 15,34; vö. →eleusziszi misztériumok). Teol-ilag először →Órigenész tárgyalta. Már beszél arról, hogy a földi testben is megtalálható a mindig változó anyagiság és folyamat, mely szerint az egyes részek azonossága 2 napig sem tart, de megmarad az a forma, mely szerint az egyén állandóan ugyanaz. A ~ azonosságát tehát ebben az alakban, képben (eidosz) kell keresni. Azonkívül ő a földi testben föltételezett valamilyen szellemi magot (logosz spermatikosz), mely a föltámadásra irányul. Későbbi tanítványai ezt a fölfogást eltúlozták és a test föltámadását egészen elspiritualizálták. Ebből érthetők azok az egyh. nyilatkozatok, melyek az anyagi azonosságot különösen kiemelték (DS 72, 540, 684, 801). A bennük megnyilvánuló egyh. tanítás kötelező a test azonosságára mint olyanra, de annak fil. értelmezésére nem. Aquinói Szt Tamás az elvetett mag képéből indult ki, s az azonossághoz elegendőnek tartott olyan anyagmennyiséget, mint amilyenből az emberi test formálódott, s ezzel föltételezte az új teremtést is. Durandus a lélek formáló erejét vette alapul, s szerinte a ~ azért azonos a földi testtel, mert ugyanaz a lélek formálja. Véleményét arra a szenttamási elvre építette, hogy a szellemi lélek a test egyetlen lényegi formája, tehát ha a halálban ez a forma elválik, akkor a test nem mint elhagyott hüvely marad hátra, hanem a „materia prima” képességéből új anyagi formák keletkeznek, s így a régi test megváltozik. Tehát a ~ azonosságát kizárólag a lélek jelenléte és formáló ereje adja meg. A holttestnek megvan a vonatkozása az eredeti testhez, de nem azonos vele. A mai tud. is vallja, hogy testünk anyaga általában 7 évenként kicserélődik, de az azonosság az éltető lélek alapján megmarad. Az Egyh. lit. hagyománya azonban semmiképpen sem akarja a régi testet kihagyni a föltámadás hitéből. A ~ sajátságainál a Szentírás említi az átszellemülést, a halhatatlanságot, a romolhatatlanságot (1Kor 15,44-53) és a szenvedéstől való mentességet (Jel 7,16; 21,4), a könnyedséget, a világosságot és épséget (Mt 28,2; Jn 20,19; Fil 3,21; 1Kor 15,43). A kárhozottak teste viszont inkább az örök halál képét mutatja, tehát a kiváltságok hiányoznak belőle, de az is ~ és örökre megmarad. A ~ valóságos emberi test, az emberi személy hordozója és kifejezője. Egyúttal annak az egyéniségnek is hordozója lesz, amivé az ember tetteivel és a kegyelem segítségével tette magát. A teremtésből adódó sajátságok is megmaradnak benne (pl. a nemiség, jóllehet már nem lesz fajfenntartó jelentősége). G.F.

MS V:592.