Magyar Katolikus Lexikon > F > földre tett eskü


földre tett eskü: az →eskü Európa-szerte elterjedt formája a középkorban. - Birtokperekben alkalmazták, ha a bíró a bemutatott okl-ek és tanúk bizonysága alapján határter-ek tulajdonjogáról nem tudott dönteni. Aszerint, hogy melyik fél állítása látszott elfogadhatóbbnak, v. egyenlő valószínűség esetében ki volt birtokban, ítélte meg a ~t. - A ~ gyakorlata abból a föltételezésből indult ki, hogy a hamisan esküvő holtan esik bele a megásott sírba, s befödi őt a föld. A vitás földter-en v. egy ott megásott sírszerű gödörben az eskütevő (olykor →eskütársaival együtt) födetlen fővel, egy szál övnélküli ingben, sarutlan lábbal (ahogyan akkoriban a halottakat temették), feje fölé rögöt tartva tett esküt, melyet vele együtt mondtak eskütársai. Az önmegátkozás is a temetésre utalt. A ~ emlékét örökítette meg Arany J. Vén Márkusa. A népnyelv nálunk a „föld nyeljen el, emésszen el” átkozódásban őrizte meg. **

Eckhart 1946:397.