Magyar Katolikus Lexikon > F > fájdalomcsillapítás


fájdalomcsillapítás: tág értelemben beavatkozás a fájdalom elviselhetővé tételére; szoros értelemben orvosi beavatkozás betegség utolsó szakaszában. - A szorosan vett ~ veti föl az erkölcsi problémát, hogy megengedhető-e bizonyos kábító és nyugtató szerek adása a →fájdalom enyhítésére olyan esetekben, amikor ez az élet megrövidítésének veszélyével jár. II. János Pál p. szerint „dicséretre méltó ugyan az, aki tudatosan elutasítva a kábítást, vállalja a szenvedést azért, hogy megőrizze világos tudatát, vagy hogy mint hívő tudatosan részesedjék Krisztus szenvedéseiből, de az ilyen hősies magatartásra nem kötelezhető mindenki”. Már XII. Pius p. tanította, hogy megengedett narkotikummal csillapítani a fájdalmat akkor is, ha ez korlátozza a tudatot és megrövídíti az életet, föltéve, hogy az adott helyzetben más eszköz már nincs, s nem akadályozza meg más erkölcsi és vallási kötelességek teljesítését. Ebben az esetben ui. a halált nem akarják és nem keresik, annak ellenére, hogy értelmes meggondolással látható a kockázata: egyszerűen hatékonyan akarják csillapítani a fájdalmat olyan szerek alkalmazásával, melyeket az orvostud. rendelkezésre bocsát. Mindazonáltal súlyos indok nélkül nem szabad megfosztani a beteget öntudatától. A halálhoz közeledve az embereknek olyan állapotban kell lenniük, hogy eleget tehessenek erkölcsi és családi kötelezettségeiknek, s mindenekelőtt teljes tudattal tudjanak fölkészülni a végső találkozásra Istennel. →haldokló, →jó halál, →végrendelet **

EV 65.